Ed van der Elsken: Szerelem a Bal Parton (1950-es évek)

2016. január 07. Mai Manó Ház

Bárhogy is szeressék egyesek Chicago bizonyos kerületeinek romantikáját vagy New York egyes részeit, atmoszféra tekintetében semmi esetre sem versenyezhetnek a párizsi bal-parttal és különösképpen Saint-Garmain-des Près kerületével. Nincs a világon még egy olyan hely, amely ugyanazt jelentené a művészek számára, mint Párizsnak ez a vidéke. Itt találhatjuk a művésznövendékeket, a hontalanokat, a jövő reménységeit és azokat, akiknek nem sikerült. Sajátos életmód alakult ki itt.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években sok minden megváltozott arrafelé is, még ma is megvannak a hetedik emeleti egyágyas szobácskák, melyekért heti két dollárt kell fizetni és amelyek lakói vízért három emelettel lejjebb mennek. A változás azonban mégis fennáll, ma már nem Mimi vagy Rodolph él padlásszobákban, hanem például egy fotográfus, aki vizet cipel fel a lépcsőház háromemeletnyi magasságára, hogy negatívjait előhívhassa.
Ed van der Elsken-nek 1950-ben nem volt két dollárja, hogy ilyen szobát béreljen. Még 25 éves sem volt, amikor Párizsba érkezett. Otthonában - Amszterdamban - művésznövendék volt, harcolt a náci megszállás ellen és a háború után kezdett fényképezni. Egy évet töltött laboratóriumi munkával, és már kész "szabadúszó" fényképész volt - állás és megbízások nélkül.
Kezdetben a párizsi hidak alatt aludt a szemét hulladék között, majd megtanulta, miképpen pihenjen a hosszú éjszakákon a kávéházi székben ülve; hallgatta a fiatalokat, akik a környék sajátos francia nyelvén beszéltek és időről időre észrevétlenül lefényképezte őket. Csak két tekercs 35 mm-es filmje volt, amikor megérkezett, ezért minden egyes felvétel nagyon számított. Leicajához még akkor is ragaszkodott, amikor éhezett. Estéről-estére ott ült a kávéházakban, figyelt és készített egy-egy felvételt. Aztán egy reggel munkába ment. Megpróbált írni, de szavai nem voltak eléggé élesek, ízlésének megfelelők. Neki az 1,5 fényerejű objektív felelt meg és filmre volt szüksége. Egy fényképésznél kapott munkát, a laboratóriumban kellett dolgoznia és mindenféle más feladatot elvégeznie. Ez a gyakorlat csak javára szolgált, megtanulta a fototechnika finom fogásait és később saját munkájában is hasznosította.

Fotó: Ed van der Elsken: Love of the Left Bank, 1950's

Ez időben talált egy hetedik emeleti szobácskára. Új állást is kapott: egy holland újság megbízásából dolgozott. Nem olyan képeket kívántak tőle, amilyeneket szeretett volna csinálni, de mégis elvállalta, mert ez az állás szabadította ki laboratóriumi rabszolgaságából. Nappal és éjszaka is volt ideje felvételek készítésére. Hozzáfogott mesterkéletlen közvetlen képeinek összegyűjtéséhez, melyek Saint-Germain-de Prés ifjúságát mutatták be. Ezen a környéken már elfelejtették, hogy kezében fényképezőgép van. A felvételek ezreit készítette el, gondosan besorozva gyűjteményébe a negatívokat. A szerkesztők semmiféle érdeklődést nem mutattak képei iránt. A holland újságok olyan fotókat akartak, amelyeken az Eiffel-torony vagy az Opera előtt turisták láthatók. Ilyen képek alkalmi eladásával tartotta fenn magát.
Egyik este, amikor meglátott egy csinos fiatal leányt, Vali Myerst, aki Ausztráliából jött Párizsba és énekesnő szeretett volna lenni, Van der Elskenben felmerült egy képes regény ötlete. Íme itt volt az a lány, aki mintha csak szimbolizálta volna mindazt a forrongó, fiatal tehetséget, amit a mesés Quartier Latin évente magához vonz. Lefényképezte a lányt azokkal a férfiakkal együtt, akiket magához vonzott: művésznövendékekkel, amerikai tengerészekkel, szingaléz zenészekkel és azzal a férfival is, aki meggyőzte a lányt, hogy színpadi éneklés helyett inkább kiáltva adjon elő dalokat egy kávéházban.

Fotó: Ed van der Elsken: Love of the Left Bank, 1950's

Van der Elsken két éven át követte a lányt kamerájával. Lefényképezte, miképpen szívja a marihuanát, lefényképezte józanul és részegen egyaránt. Lekapta mindenféle hangulatában és fényképezőgépével csodálta szépségét. Ez a gép soha nem hazudott Van der Elsken kezében. Mindig arra törekedett, hogy becsületesen mutassa meg a látványt. A lány annyira megszokta, hogy Van der Elsken ott van, hogy tudomást sem vett már a kameráról. Egyik képen magasnyakú pulóverben mutatta be, mely jól hangsúlyozta különös szépségét. Egy másik felvétel észrevétlenül narcisszikus pillanatában ábrázolja, amint egy ijesztően kopott tükörben vizsgálgatja magát, vagy máskor kissé bódultan megcsókolja a tükörképét egy esőmosta ablakon.
Myers táncos-énekes duett létrehozásával is próbálkozott. Barátnőjével léptek fel és bár a párizsi kávéházban keveset lehet így keresni, az élmény új volt és más, mint az eddigiek. Az egzisztencialisták örömmel üdvözölték ezt a szórakozást. A festők felfigyeltek a lányra, akit elragadó modellnek tartottak.
Úgy tervezte, hogy Párizsban marad, de 1955-ben mégis csak eltávozott, szerencsére nem olyan hirtelen, hogy Van der Elsken el ne készíthesse végső portréját róla. Myers azt mondta ekkor: "A terhesség és Saint-Germain-des Prés nem illik egymáshoz." Hazautazott.

Fotó: Ed van der Elsken: Love of the Left Bank, 1950's

Van der Elsken továbbra is ottmaradt fényképezte mindazt, amiről azt hitte, kiegészíti a kerületről alkotott képeit. Majd hirtelen hazament Hollandiába. Készen volt képes története, de a szerkesztőket nem érdekelte."Túlságosan immorális, túl merev"- mondották. Pedig ez a történet teljesen kibontakozott a képekben, csupán néhány szóra volt szükség. Ezeket ő maga is megírhatná és talán akkor könyv lehetne belőle. Így gondolkodott és a könyvkiadók is egyetértettek vele. A "Saint-Germain-des Prés-i szerelmi történet 1956-ban jelent meg holland nyelven. Ez a regény képekben mondta el az emberek életét minden moralizálás vagy szenzációhajhászás nélkül. (forrás: Peter Pollack: The Picture History of Photography, New York, 1958. fordította: Fenyő Imre)

Ed van der Elsken Love on the Left Bank című fotóalbuma a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható.

Fotó: Ed van der Elsken: Love of the Left Bank, 1950's