New Jersey Meadowlands, ami úgy is ismert, mint Hackensack Meadowlands – a területét meghatározó folyóról (Hackensack River) neveztek el. Ez New Jersey északkeleti részén, New York City és Newark között elterülő, megközelítően 34 km2 kiterjedésű, a közelmúltban részben rekultivált ökoszisztéma. A Meadowlands-et keletről a Palisade-ek hegylánca, mögötte a Hudson folyó határolja. A Passaic és a Hackensack folyó keresztezi, ezek délen a Newark-öbölben torkollnak. Közismert angolszász elnevezése, a wetland a terület jellegére utal. Az ilyen természeti jelenségek, fajgazdagságuk okán, általában természetvédelmi területeknek számítanak szerte az USA-ban. A Meadowlands azonban a terület ökoszisztémájának tönkretételéről ismert és a környék legnagyobb szeméttelepeként híresült el.
A New Jersey Meadowlands és a Hackensack folyó vízgyűjtő területeit a visszavonuló Wisconsin-gleccser alakította ki mintegy 12 ezer éve. Bár napjainkra kamionok morajlása váltotta fel a néhai masztodonok dübörgését, a terület mégis különleges maradt, mert a gleccser hátrahagyott valamit: a Hackensack folyót. Valaha partmenti erdők határtalan területei szegélyezték. A folyó vize éltette a földet minden teremtményével – beleértve az embereket – a vízgyűjtőn, mert a terület ősidők óta lakott volt kedvező adottságai miatt. Menedéket kínált az itt vadászó és halászó hackensack indiánoknak, később a csatornázásban élenjáró hollandoknak, majd a portugáloknak, angoloknak. Az elmúlt 400 évben, az európai kolonizáció kezdetei óta, az erdőket felváltották a gazdaságok, amelyek később városokká és ipari-fejlesztési területekké váltak. A környéken élő lakosság etnikai összetétele ma már nagyon vegyes. A folyó pedig, mely a természet adománya volt generációkon át, s mely egyaránt szolgálta az őslakosokat és az újonnan érkezőket, nyitott kanálissá vált a XX. század közepére.
A Meadowlands rendkívül elhanyagolttá vált a 60-as, 70-es évekre. Szennyezői, a szemétbárók, telekspekulánsok gátlástalan tevékenysége folytán feltöltődött a láp kétharmada (5666 hektár). Szeméthegyek emelkedtek ki a vízből, ezeket csak az utóbbi egy évtizedben sikerült természetes földtakaróval ellátni, növényzettel befuttatni. A halászat odalett, a vízfrissülés leállt. A legkomolyabb természeti katasztrófát a közeli dioxin-előállító üzem és az azbesztgyár okozta. A dioxint a vietnami háborúban használták, hogy leégessék az erdőkről a lombot, s alatta ne találjanak fedezéket a megbúvó vietkongok.
A vízgyűjtő lakosait elkergette folyójuk mellől a bűz, a szemét, és a szögesdrót kerítés, amivel a víz- és légszennyező üzemek körülvették telephelyeiket. A Meadowlands folyamatos tönkretételét leginkább az a szemlélet erősítette, hogy ez a terület, – mivel mocsaras és nádas – semmire sem alkalmas, kizárólag a szemét tárolására. Ugyanakkor bizonyos emberi problémák sajátos megoldásának és elsüllyesztésének – bár nem törvényesen – is színterévé vált az elmúlt évtizedek során, ahogy nem véletlenül ez a színtere az amerikai gengszterfilmeknek is. (Coppola Godfather I., a Sopranos c. sorozat) A legfurcsább, hogy bármennyire is körbe van építve iparral, – pontosabban a régi ipar maradványaival, – mégis egy markáns természeti képződmény maradt. 

 Fotó: Szatmári Gergely: Pepsi. Részlet a Meadowlands című sorozatból

A környék legnagyobb városát, Newarkot 1666-ban alapították a Connecticutből érkező puritánok, majd 1693-ban alakult várossá. Az új települést az alapítók a New Ark, (utalva Noé bárkájára) vagy a New Work elnevezésekkel illették, így utaltak az előttük álló hatalmas feladatok elvégzésére. Ez a név rövidült később a mai formájára. A fellendülés az 1800-as évektől kezdődött és alapvetően a bőrgyártás – 90%-ban innen látták el az egész országot – határozta meg a város fejlődését. Később a bőr mellett a vasgyártás a fő iparág, majd a vasút megépítésével virágzásnak indult a kereskedelem, amelyből Newark, kedvező adottságai révén, jócskán profitált. Az 1930-as évekre Newark közel félmilliós lakossága már vidáman grasszálhatott a Broad és a Market streeten, amely Four Corners néven vált ismertté és a legforgalmasabb kereszteződésnek számított az USA-ban. A legjobb áruházak, bárok, színházak, varieték sorakoztak a környékén. A 20-as évekre 63 színház, 46 mozi épült és aktív éjszakai élet jellemezte a várost. A fejlődésnek köszönhetően minden évben épült egy újabb felhőkarcoló. A helyi legendák szerint a texasi születésű Robert Rauschenberg egy hetet töltött a városban abban a hitben, hogy New York Cityben van.
A fellendülés után az ötvenes évektől hanyatlás jellemezi a város életét. A felelőtlen ingatlanpolitikának és elhibázott várostervezésnek köszönhetően a város hajdani virágzó állapotához képest hanyatlásnak indult A hanyatláshoz hozzájárult, hogy leváltak a középosztály lakta külvárosok és az ebbôl fakadó bevételek kiestek, valamint megépítették a nagy forgalmú autóutakat (Pulasky Skyway, Interstate 95, New Jersey Turnpike), – amelyek keresztül vágták Newarkot, és lehetővé tették a középosztály dolgozóinak, hogy a környező településekről átjárjanak dolgozni egy másik városba. Newark lakóinak száma rohamosan csökkent, miközben etnikai összetétele is megváltozott. Az 1967-es etnikai zavargások 26 ember halálát okozták, 1500 volt a sérültek száma, 1600 embert letartóztattak és közel 10 millió dollár volt a környezeti kár értéke. A kitelepülések már a korábbi években megkezdődtek, a középosztály az 1967-es események után tömegesen hagyta el a várost. A business és a kultúra biztonságosabb helyekre költözött. Ezután Newark lakosságának 70–80%-át szegényebb sorsú afro-amerikai alkotta. A munkaerő elvesztésével és a régi ipar hanyatlásával óriási hiányok keletkeztek a város költségvetésében. Ez a hiány hatással van a város mostani látványára is. Newark főutcája, a Broad street és Market street napjainkra elvesztette régi fényét. Elhagyott és bezárt boltok, romos színházak, üres és gondozatlan irodaépületek jellemzik. A külső kerületekben – túl a portugálok lakta élénkebb utcákon, az Ironbound-on, – bezárt ipari csarnokok sorakoznak. 

Fotó: Szatmári Gergely: Bloomfield. Részlet a Meadowlands című sorozatból

Newark mégis az egyik legizgalmasabb város a környéken. New York City és a mostanra felzárkózó Jersey City mellett mindenképpen a jövő városának számít. A legutóbbi recesszió, és a közvetlen előtte lévő időszak óta a New York-i üzleti és művészeti szféra, a cégek és a galériák az olcsó bérleti díjakat és alacsony ingatlanárakat kihasználva, apránként, de fokozatosan települnek át Newarkba. A biztató jelek ellenére a belváros még nem tündököl a régi fényében. A régi ipar kihátrálása után a kör¬nyéket nem érte el az a nagy átalakítási hullám, ami falanszter jellegűvé változtatta Jersey City bizonyos részeit, mintegy mini Manhatten-t képezve belőle a Hudson innenső partján. Frank Sinatra és a baseball szülőhelye, a közeli Hoboken kisvárosa – s amelyet szintén felújítottak – valamivel jobban járt, mert ide legalább nem jutott a posztmodern és a még modernebb semmitmondó irodaépítészet legújabb, de mégiscsak economy jellegű vívmányaiból. A fejlesztések el¬maradása folytán Newark megrekedt félúton a felemelkedés és az indusztriális romhalmaz között. A közeli jövőben nagy állami beruházások sem várhatóak a térségben.
A város körbe van véve nem-helyekkel (Marc Auge). Ezek a területek a mai városok külső lerakatai, amolyan rumliszobák, sufnik, tipikus kereskedelmi vagy ipari zónák, nem a természet részei és nem tartoznak a városhoz sem. A kettő között helyezkednek el, egyfajta átjárót képeznek, de a hovatartozásuk kétes és bizonytalan. Minden városnak vannak ilyen nem-helyei, amelyek nagyon hasonlóak, mégis mindegyik egy kicsit más és jellemző az adott városra. A képzett utazó a város felé közelítvén már láthatja, milyen jellegű városba ért.
A Meadowlands egy részéből már egy nagy adag nem-hely formálódott. Az átjáró itt csupán virtuális jelentéssel bír, hiszen ezeken a helyeken valójában nincsen átjárás, sőt kifejezetten tilos itt közlekedni (Private Property). Az autóutak és vonatsínek pilléreken, jóval a talajszint fölött vezetnek át a területen. A járművek ablakai zártak, és azt az érzést sugallják, hogy az embernek nincs semmi közvetlen kapcsolata a területtel. Ez a fajta védekezés természetesen preventív: egyfelől az a célja, hogy elriasszák a további szennyeződések okozóit, az ideiglenesen helyszínen tartózkodó, a maga után akarva-akaratlan nyomot hagyó látogatót, másfelől, hogy megvédjék a mérgezéstől az útról letévedőt. Mindezt támogatja a 9/11 óta kialakult, sokszor elviselhetetlenül mindent szemmel tartó és örökké gyanakvó attitűd is.
Miből is áll a Meadowlands? A meadowlandből ami egy kaszáló, vagy rét, valamint az azon látható mérnöki építményekből: autópályák és vashidak, a New Jersey Turnpike, Pulasky Skyway, Route number 3, Route number 46, Newark, Xanadu, New York Giants Stadium, Racetrack, WMCA, ipari épületek, aszfaltozott felületek a parkolásra és közlekedésre, kátyús és a dagállyal időről-időre elárasztott árkok és csatornák, kamionparkolók és konténerraktárak, vezetékek, kandeláberek; a Snakehill, szeméthegyek, vízfelületekkel szabdalt nádas apró, kétéltű és pikkelyes lakóival; a bejárók: hollandok, skótok, portugálok; alvóvárosok – mindez szögesdrót-kerítéssel tagolva sok-sok le¬zárt területté válik, ez a Meadowlands, ahová belépni tilos, vagyis no trespassing.
A Meadowlands egyfelől az ipari társadalom, másfelől a nemtörődömség romkertje. A Meadowlandsben lassan és folyamatosan süllyednek az ideológiák, beolvadnak a tájba és felveszik a ritmust. Az ideológiák elvesztése biztosít némi szabadságot, ugyanakkor másutt a bizonytalanság érzetét növeli. A Meadowlands érzékelhetően a jelen akut problémáinak egy valóságos helyszíne. Newark pedig egy hajdan virágzó, de ezt a civilizációt elsöprő gazdasági és politikai vihar látható következménye, amely igyekszik kitörni saját elszigeteltségéből. Mégis a látható és hátrahagyott terek tartják fogva az időt, olyan izolált buborékok formájában, amelyek révén emlékezhetünk a múltra, függetlenül attól, hogy itt éltünk korábban, vagy valahol más¬hol.
A Meadowlandsben az ipar folyamatos harcban áll a természettel. Hol ez, hol az kerekedik a másik fölé. A régi üzemek épületeibe már befészkelte magát a transportation, a szállítóipar. Változtatni nem változtatott semmin, mert a célnak megfelel a sok üres telep, csak elférjenek a parkoló kamionok és konténerek. Ki tudja, meddig maradnak itt? Más egykori üzemek épületei lassan enyésznek el. A Meadowlands viharosabb korszakai után jobb periódusok jönnek és fordítva. Most heveri ki a korábbi vegyipar és a szennyezés okozta sebeket. A lehasználtság nyomai kivált akkor látszódnak, mikor az apály ingadozásával kitűnik a vízbe szórt, nem lebomló szemét. 

Fotó: Szatmári Gergely: Construction Cake. Részlet a Meadowlands című sorozatból

A Meadowlands környéki települések lakói a dolgos középosztály tagjai. Mindannyian beutazók, ki New Yorkba, ki Newarkba, ki Jersey Citybe jár nap mint nap, keresztül a nádason. Az átutazók erre a kis időre kilépnek az időből. A legérdekesebb a csönd a vonaton, amikor valamilyen műszaki hiba folytán sokáig vesztegel itt. Az utasok szótlanul bámulnak ki az ablakon. Aki nem néz ki mégsem, megpróbálja kihasználni az időt, amit a belvárosi munka és az otthoni munka között még megmenthet a napból. A Meadowlandsben megszűnik a munkára és a fogyasztásra hívó dobszó hangja és csak a New Jersey Transit zakatolása hallik, addig a rövid ideig, míg a vonat a Manhattanből kivezető alagútból elér a newarki Broad street-ig vagy a Penn Station-ig. A későbbi látvány már nem ennyire természetközeli. A vonat bekerül az utasokkal a New Jersey-i agglomeráció végeláthatatlan településhálózatába, ahol a kispolgári házak monotóniája már nem ígér sok izgalmat.
Ezen a tájon a munka jelenti a mindennapok biztonságát és ez a fel¬emel¬kedés záloga. A Meadowlands környező városai és főbb útjai mentén sorakoznak a legnagyobb plázák, amelyek ellátják New Jersey és a New York Metropolitan Area lakóit. Szombaton és vasárnap, valamint az ünnepnapokon – pl. a Labor Day-en –, amely a legnagyobb leárazást hozza magával, lépni sem lehet az utakon és a pláza parkolókban. Ezen a jelenségen egy jottányit sem változtatott a recesszió.
Az alapvetően ipari táj- és városképeket ábrázoló fotográfiák az egész sorozatot meghatározó portrékkal egészülnek ki. A műszaki géppel készített felvételek sajátossága a nagy felbontás és a könyörtelen élesség, mely minden részletet egyforma hangsúllyal mutat meg. Ez a fajta képalkotási (anti-impresszionista) mód nem mérlegel a képen belül történő részletek fontossága között. A kevés számú embert ábrázoló kép csupán sejtetni engedi az óhatatlan emberi jelenlétet, de nem tér ki a jellemek részletes ábrázolására. Nincs elmosódó ködbe vesző látkép, bizonytalanságra, fantáziálásra okot adó részlet. Csak éles és körülhatárolt információk együttes jelenléte az, ami meghatározza a képek karakterét.
A fotográfia megjelenése és az ember új érdeklődése a tér, a táj és más kultúrák iránt ugyanarra az időszakra esik a. A táj ábrázolása régóta nem csak esztétikai kérdés, nem csupán a tájban megtestesülő esztétikum érzékelése, hanem egyéni mitológiákat, politikai és társadalmi terheket is megfogalmazó műfaj. Már régóta nem a felfedezés öröme és a felfedezésből fakadó izgalom kifejezése. Már nem a festői műfajokhoz kötődő paraszti idill és egyfajta Árkádia bemutatása. A táj ábrázolásának esztétikai érzékeltetésén túl a jelenkor emberének táji kötődései kitörési pontokat jelentenek. Ebben az értelemben és ebben a konkrét esetben, – fotográfusként is – mélyebben érint az egyén, illetve a közösség viszonya önmagához, egymáshoz, és a lakott környezetéhez, mint egyéb vizualitással összefüggő kérdések. A Meadowlands nem az emberi beavatkozás szenvedő tárgyaként érdekel, hanem úgy, ahogy a táj képes elnyelni és felemészteni az emberi erőfeszítések és mitológiák nyomait. Értelmet ad az ember jelenlétének és alkotásainak, de idővel egyben értelmetlenné is teszi az emberi alkotások fontosságát. „Ambivalens világunkra jellemző, hogy, ami jó és amely életet ad ma, az holnapra rosszá válik és hatása emésztő.” (Böhringer, Hannes: Melegvíz, 55. oldal) A fotográfia képes ennek az enyészetnek a megragadására. 

Fotó: Szatmári Gergely: Garden State Parkway. Részlet a Meadowlands című sorozatból

A fotográfiának továbbra is feladata az emberi jelenlét megfejtése. Ez a bennünk és általunk felépített, megélt világ, sokrétű viszonyunk önmagunkkal, környezetünkkel – s e viszonyok látható jelei térben és időben. A tájkép akkor a legérdekesebb, amikor a táj arca is láthatóvá válik benne. A táj látványát, akárcsak valamilyen műalkotást a befogadó szem többféle módon képes érzékelni. Az esztétikai élmény kategóriái: a perceptuális dimenzió, az érzéki dimenzió, az intellektuális és a kommunikatív dimenziók (Csíkszentmihályi, Mihály: Photography’s multiple roles Museum of Contemporary Photography with D.A.P. Distributed Art Publishers, Inc., New York, 1998, 187. oldal). A Meadowland sorozatban nyomon követhető mindegyik, azaz a dimenziók által formált képi világok és az állásfoglalások.
A Meadowlands sorozatban tárgyilagos megközelítéssel és dokumentatív eszközökkel kerestem a benne rejlő emberi történeteket. Az általánosabb fotográfiai felhívással szemben – amely arra inspirál, hogy exponálj egyre többet – inkább kivárásra törekedtem. Akkor is így tettem, amikor volt időm és lehetőségem, hogy a mennyiség fokozásával növeljem a munka eredményességét. Fotográfusként megtanultam, hogy a fejemben születő kép a valóságnak olyan látszata, amely egy adott időben rögzült helyzetre épül – és amely hiába igyekszik, mégsem képes számba venni a valóság összes lehetséges elemét és azok kombinációit. A fotó nem csak szimpla reprodukciós mechanizmus és legkevésbé mechanika, hanem lehetőség, amit meg lehet ragadni és el lehet veszíteni. A felismerés lehetővé teszi, hogy az amúgy ritkán egybeeső valóság képe és a bennünk kialakult látvány képe találkozzék. A tájkép ugyanúgy, mint valamely fotográfiai mozzanat, egy vissza-nem-térő pillanat megragadása. Egyazon helyről vizsgálva, akár kis időkülönbséggel a látkép drasztikusan megváltozik és elveszti a benne rejlő lehetőséget.
A fotográfus egyik célja: „megkerülni az apparátust” (Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája, Tartóshullám-Belvedere-Elte btk, Budapest, 1990), – vagyis kicselezni mind¬azt, ami a leképezés rendszeréből adódóan következik, vagyis felülemelkedni a gép kínálta vagy diktálta lehetőségeken. Ebben a konkrét esetben kifejezetten a gép kínálta lehetőségek maximális kihasználására törekedtem. (Szatmári Gergely, 2011)

Mai bejegyzésünkben a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban megtalálható és a Mai Manó Könyvesboltban megvásárolható Meadowlands című fotóalbum képeiből válogattunk. A BOOOK Kiadó gondozásában megjelent Meadowlands című fotóalbumot Parák Andrea tervezte. 

(forrás: gergelyszatmari.com)

Szatmári Gergely American Idler című fotóalbumának képeiből ITT találsz egy válogatást.