Látható történetek - Barakonyi Szabolcs

2012. július 28. Mai Manó Ház

A Folyamatos Jelen kiállítás és katalógus sorozatunk negyedik kötetében Barakonyi Szabolcs, Dezső Tamás, Fekete András, Molnár Zoltán fotósorozataiból válogattunk. A „Látható történetek” alcímet viselő szelekció e négy fiatal alkotónak a dokumentarista hagyományokra épülő és azokat újragondoló szériái közül való. Mindegyikük a számukra is ismeretlen felé indulva talált rá a témára és kérdéseinek tárgyára. Bejáratosak lettek egy másik világba, ahol az idegen a megismerés folyamatában ismerőssé vált, gazdagítva önmagukat és képeikkel bennünket, nézőket. Az ismeretlen megtapasztalása közben mérték magukat a másikhoz és témájuk képi feldolgozásában a közelséget, a megérintettséget felvállalva osztják meg tapasztalataikat, élményeiket.

01.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.

Barakonyi Szabolcs
Tébánya

Barakonyi Szabolcs Tébánya-sorozatában egy elveszni látszó nemzedék mindennapjait örökíti meg érzékeny odafigyeléssel, együttérzéssel. A rendszerváltás évében született gyermekekből mostanra lettek fiatal felnőttek. Róluk és értük szólnak ezek a képek. Arról, hogy milyen életcélt, jövőt, megvalósítandó feladatot találhatnak egy egészében elmúlt, de hatásaiban igenis létező világ kiürült díszletei között. Az alkotó részese lett életüknek, túllépett a kívülről jövő és idegenként megmaradó fotográfus szerepén. Így portréiban képessé vált megmutatni a személyiséget, a másik lelkét, városi tájképeiben pedig megörökíthette mindazt, ami immár jelentését veszítve mintegy ottfelejtődött, és így maradt az ott élők mindennapi látványa, meghatározva környezetüket. (Csizek Gabriella)

02.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


03.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.

04.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


05.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


06.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


07.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


08.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


09.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.


10.jpg
Fotó: Barakonyi Szabolcs: Részlet a Tébánya sorozatból, 2006-2008.

 

Barakonyi Szabolcs weboldalát ITT találjátok.

     

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása