Míg Thomson a szegények hétköznapjairól nyújtott valósághű, együttérző illusztrációkat, az amerikai szociofotósok nagy egyéniségei, elsősorban Jacob A. Riis (1849-1914) és Lewis Wickes Hine (1874-1940) írásaikkal és képeikkel egyaránt aktívan részt vállaltak a társadalmi harcban. Riis újságíró riporterként, rendőrségi tudósítóként járta New York nyomornegyedeit, ismerte az alvilág búvóhelyeit, a sötét sikátorok túlzsúfolt bérkaszárnyáit és lakóinak borzalmas életkörülményeit. Felismerte, hogy a kamera hathatósabb eszköz lehet a tollnál, alkalmas arra, hogy támadja a bűnözésre vezető rossz szociális körülményeket. A „Hogyan élnek a társadalom túlsó oldalán? ", a „Szegénység gyermekei", a „Harc a slum-okkal", és a „Túl a Mulberry Streeten" című könyveivel és szenzáció-, vagy egzotikum-hajhászástól mentes, megrázó erejű fényképeivel valóban sikerült felráznia a társadalom lelkiismeretét. Fotói a szegények iránti kötelezettségeire hívták fel a vezetés figyelmét. Riis munkájának eredményeként több szociális reformot hajtottak végre, egyebek között új lakótelepeket építettek a hírhedt nyomortanyák egy részének helyére.
Fotó: Jacob A. Riis: Bandit’s Roost, 59 1/2 Mulberry Street c. 1888
Fotó: Jacob A. Riis: Hard Living. An Italian immigrant smokes a pipe in his makeshift home under New York's Rivington Street Dump, 1890.
Képeit nem művészi alkotásoknak szánta a szerző, hanem írásainak, előadásainak alátámasztására, állításainak bizonyítására. Ennek ellenére egy részük túlnő a puszta dokumentáción. A kifejezés meggyőző, gyakran megrendítő ereje, a bemutatás együttérző embersége, gondolatokat és érzelmeket felkavaró realizmusa magas művészi értékeket hozott létre. Híres felvétele, a „Banditák búvóhelye a Mulberry Streeten" romantika nélküli, hiteles képet nyújt az alvilágról, a sötét sikátorban ácsorgó, ablakokon kihajló gyanús alakokról. Növeli a kép értékét az adott fényviszonyok atmoszférakeltő hatásának kihasználása. Sokak siralmas helyzetéről vall az „Éjjeli menedékhely" pipázó öregemberének reménytelen arckifejezése, mely a villanófény okozta lapos világítás ellenére is kiemelkedik a naturalisztikusan bemutatott nyomorúságos környezetből. Művészileg még kifejezőbb, környezetábrázolásában szűkszavúbb, nagyvonalúbb a proletárasszonyt gyermekével ábrázoló fotó, „Egy olasz rongyszedő otthona". Riis jellem- és környezetábrázoló képessége egyéb témakörben, mint a kollégáit megörökítő „Kártyázók a szerkesztőségben" képén is megnyilatkozik.
Fotó: Lewis Hine: Italian immigrants at Ellis Island, New York, 1905
Hine képzett szociológus volt, aki Riis-hez hasonlóan újságokban, magazinokban megjelent képeivel is küzdött a társadalmi haladásért. Nemcsak a társadalmi élet égető problémáiról, a szegénység reménytelen szociális helyzetéről készített leleplező erejű dokumentumokat, hanem az alkotó munka szépségét, a munkásság teremtő erejét is megfogalmazta képein. Célkitűzésében vallotta: „Két dolgot akarok elvégezni. Bemutatni mindazt, amit meg kell szüntetni, ki kell javítani, és felhívni a figyelmet mindarra, amit jobban kell értékelnünk." A szociológus alaposságával dolgozta fel témáit, kezdetben a munkaalkalomra váró bevándorlók helyzetét. Kamerájával végigkísérte őket az első pillanattól kezdve, amikor Ellis Island kikötőjében megpillantják az „ígéret földjét", majd követte őket a sötét sikátorokba, szomorú otthonokba, rabszolgának való munkahelyekre. Ezek közt is akad szépséget ünneplő fotó, az „Ellis Island Madonnája", egy ünneplőbe öltözött bevándorló asszony gyermekével. Szociológiai beszámolóit a bányászok, majd a vas- és acélmunkások élet- és munkakörülményeinek bemutatásával folytatta. Nagyhatású képsorozata a Nemzeti Gyermekmunka Bizottság megbízásából készült, gyermekekről, akik a bányákban, textilgyárakban, újságárusként, szörnyű körülmények között napi 10-12 órát dolgoztak. A társadalmi lelkiismeretet felrázó dokumentumok gyors intézkedéseket váltottak ki, törvényt hoztak a gyermekmunka korlátozására.
Fotó: Lewis Hine: Group of news boys starting out in a snowstorm. 1906
Fotó: Lewis Hine: Child worker in cotton mill, Rhodes Mfg., Lincolnton, N.C., 1908
Képeinek művészi ereje Riis fotóit is túlszárnyalja. Az „Újságosfiúk" hat munkába induló, álmos, didergő rikkancsgyerekről készült éjszakai felvétel, akik temperamentumuknak és fáradtságuknak megfelelően, különbözőképp reagálnak a fényképészre. A „Bányászgyerekek" nagy tömege sötét hodályban zsúfolódott össze a fényképezőgép előtt. A környezetből alig látszik valami, csak fáradt tekintetű gyerekarcok rajzolódnak ki a homályból. A dolgozó gyermekek helyzetének tarthatatlanságára éppen teljes fásultságuk, az érdeklődés teljes hiánya döbbent rá. Igen finom a szövőgépen dolgozó kislányt ábrázoló képének kompozíciója. Hine itt nem alkalmazott magnéziumfényt, mint más belső felvételén, hanem a természetes fénnyel plasztikusan rajzolta ki a részleteket. A fénnyel kiemelt, mélységbe összefutó vonalak biztosan rendezik el a formákat, a fő alakra irányítják a figyelmet. A 20-as években „Emberek munkában" című sorozatában a munkásság életének pozitív oldalát, az alkotó-teremtő munkaként bemutatott építőmunkát, s az alkotásukra, az Empire State Building-re büszke dolgozókat fényképezte szociológusi programjának megfelelően mutatva be az árnyoldal mellett a „fényt" is a kétkezi munkások életében.
Fotó: Lewis Hine: The Sky Boy, 1931 © George Eastman House
(forrás: artblart.com, earlypics.com)
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
