Paul Strand - Charles Sheeler: Manhatta (1921)

2013. április 28. Mai Manó Ház

A közel tízperces, 65 felvételből álló fotótörténeti jelentőségű némafilmet 93 évvel ezelőtt, 1920-ban Paul Strand fotográfus és Charles Sheeler festő készítette. A rövid dokumentumfilm - melynek címe Walt Whitman Mannahatta című versére utal - Manhattan egy napját mutatja be. A videót a Museum of Modern Artban éppen ma záró The Shaping of New Visions: Photography, Film, Photobook című kiállításon is bemutatták. A film elsődleges célja az volt, hogy feltárja a szoros kapcsolatot a film és a fotográfia között, de a két művész fontosnak tartotta azt is kifejezni, hogy mennyire szeretik a várost. Az 1921-ben bemutatott film, melyet az első amerikai avantgard filmként tartanak számon, nem volt egyedi abban az időben, hiszen készítettek már ilyet korábban is, de míg a XIX. század végén a dokumentarista ábrázolásmódra törekedtek, addig Strand és Sheeler a képek esztétikájára helyezte a hangsúlyt. Az 1600 dolláros francia gyártmányú 35mm-es kamerával készített némafilm a manhattani öbölbe érkező komppal kezdődik, majd a város pezsgő életének bemutatása után egy felhőkarcolóból megörökített naplementével ér véget, de a figyelmes - és a fotóművészetet jól ismerő - nézők Paul Strand egyik világhírű fotójának a helyszínét is felfedezhetik a dokumentumfilmben. Azt az 1915-ben készült Wall Streetet ábrázoló fotót, mely hasonló perspektívából - 5 évvel később - mozgóképre is rögzítésre került. Ezt a részt 2:30-nál láthatjátok a filmen, míg az említett fotót ITT találjátok. 

(forrás: wikipedia.org, tcm.com)

1939-ben szintén a New York-i felhőkarcolókról készített zseniális fotókat Berenice Abbott, ezeket a városképeket ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása