A 110 éve született Walker Evans leginkább a Farm Security Administration (FSA/Mezőgazdaság-védelmi Hivatal) megbízásából végzett munkájáról ismert. 1936-ban, még az FSA alkalmazásában, de a Fortune magazin megbízásából utazott James Agee-vel Alabamába. Az ekkor készült anyag Let Us Now Praise Famous Men (Nagyhírű férfiak dicséretét zengem, az atyáinkét, egymás után szépen) címmel jelent meg Agee szövegével, amely cím a Sirák fia könyve egyik bekezdésére utal. Evans ugyanakkor számos, későbbi generációkhoz tartozó fiatal fotósnak volt mentora vagy példaképe, így Robert Franknek vagy Lee Friedlandernek is. A hatvanas években nevet kapó irányzat, a Street Photography egyik korai képviselőjének, lényegében a stílus megteremtőjének tekintik őt. Evans azonban másképp is nagy hatással volt későbbi korszakokra, fotósokra: Andy Grundberg „a posztmodern attitűd” egyik előfutárának is tekintette őt, többek között az itt láthatóhoz hasonló, más médiumokat feldolgozó, rájuk reflektáló felvételei miatt, amikor arról írt, miként fedezhetők fel a gyökerei ennek a gondolkodásnak a modern amerikai fényképezésben, amely szerinte Evans-szel kezdődik. Evans valóban az egyik első olyan fotográfus volt (talán Brassaït lehetne még itt megemlíteni), aki az utcán található feliratokból, táblákból, plakátokból, jelzésekből hozott létre önálló képi kompozíciókat, nem ritkán új jelentést kölcsönözve nekik. Egészen mást jelent a felirat Sekaer képén, aki Evans-szel ellentétben, épp az eredeti jelentést és azt a mögöttes tartalmat akarja felnagyítani és bemutatni, amit a felirat hordoz, megjelölve azt a helyet, ahol a színes bőrűek beléphetnek a moziterembe. 

Fotó: Walker Evans: Outdoor Advertisement, ca 1930.

(forrás: luminous-lint.com)

Evans nem törekedett arra, hogy a szócsonkokból, képtöredékekből viccesnek ható részleteket emeljen ki. Fontosabb volt számára, hogy összeolvassa a város terében egymástól független töredékeket, vagy épp átértelmezze azt, amire ezek a jelek eredetileg mutattak. Evans ezzel – Edward Hopperhez hasonlóan, de egy másik aspektusból – a korszak szó szerint is depresszióba süllyedő Amerikájának kórképét mutatta. A magányos, lényegében eredeti jelentésüket elvesztett feliratok, moziplakátok, reklámtáblák éppen arra a hiábavalóságra, értelmetlenségre és céltalanságra utalnak, amely érzések a korszak egyszerű embereit is hatalmukba keríthették, mindennapi tapasztalataiknak köszönhetően. Igen jól mutatja ezt az érzést Evans másik híres sorozata, melynek felvételeit rejtett kamerával készítette New York metrókocsijaiban utazva. A fásult, enervált emberek, magukba feledkezve utaznak és meredten bámulnak maguk elé, míg tekintetük elréved a semmibe. (Pfisztner Gábor)

Ezt a fotót most a Mai Manó Házban megrendezett Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon is megtekintheted.