Szeptemberben az Indafotóval közösen kiírt Generációk együtt fotópályázatunkhoz kapcsolódóan a Facebook oldalunkon található NAP FOTÓJA rovatunkban a család volt a témánk. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is igyekeztünk a blogunkra az adott témában válogatni bejegyzéseket. Így többek között megtudhattátok, hogy melyik űrhajós hagyta a Holdon a családjáról készült képet, de azt is, hogy mi lett a sorsa Dorothea Lange világhírű fotójának főszereplőivel. Hűséges olvasóink számára az is kiderült, hogy a vietnámi háborúban készült Pulitzer-díjat nyert fotó egy korszak jelképe lett, és a fotótörténet egyik legdrágább családi fotóját 1953-ban készítették Olaszországban. Variációk rovatunkban a fotótörténet leghíresebb ikerportréiből válogattunk és egy pedofíliával vádolt családi fotósorozatot is bemutattunk, melyet Sally Mann készített. A klasszikus családi képeket a Hemingway család fotóalbumáról szóló posztban, a világhírű emberekről készült családi portrékat pedig ebben a bejegyzésben találhattátok.
A Facebook oldalunkon található NAP FOTÓJA rovatunk heti kedvenceit minden héten hétfőn, éjfél után pár perccel a HÉT FOTÓJA rovatunkban találtátok, mai bejegyzésünkben pedig azokat a családi fényképeket láthatjátok, amik bár nagy népszerűségnek örvendtek Facebook rajongói oldalunkon, de a lájkok száma alapján mégis lemaradtak a HÉT FOTÓJA titulusról.

© National Media Museum, Bradford/Science & Society Picture Library








A pályázati gyűjteményt ma éjfélkor lezárjuk, ne maradj le, indulj Te is a százezer forintos fődíjért!
A részletes kiírást ITT találod.