Első képemet Che Guevaráról 18 évesen Havannában készítettem. Ma már egy kicsit idősebb vagyok. — Roberto Salas a kubai fotográfus, Osvaldo Salas fia. Roberto 15 évesen otthagyta az iskolát, hogy a fotós pályára lépjen. Osvaldót bízták meg, hogy Fidel Castro new yorki látogatásáról tudósítson, amely után Castro felkérte Osvaldót és Robertót, hogy New Yorkból Kubába hazatérve a kormány és a napilapja, a Revolución hivatalos fotósai legyenek. Osvaldo és fia Kuba két legsikeresebb és legjelentősebb fotográfusává vált. Robertóval a havannai óvárosban, egy művészeti galériában ismerkedtem meg. Bemutatkozás után névjegykártyát adott és azt mondta, hogy hívjam fel, ha szükségem van valamire. Amikor néhány év múlva a projektemmel kapcsolatban felhívtam, azt mondta, hogy éppen New Yorkba készül és ott találkozhatunk a portréja elkészítése céljából. Roberto elmondta, hogy ez a fénykép akkor készült, amikor először látta együtt Che Guevarát és Castrót. A képhez a gyufa lángja adta az egyetlen megvilágítást. Salas ezt a nagyítást adta nekem.
Fotó: Tim Mantoani: Roberto Salas leghíresebb fotójával; Castro és Che, 1959. január
Bill Eppridge a 20. század második felének legfontosabb történelmi és kulturális eseményei közül sokat megörökített. 1966-ban és 1968-ban sok időt töltött Robert F. Kennedy kampánykörútján, amelyet a Life magazin számára fotózott. Bill csupán néhány méterre volt, amikor az Ambassador Hotel konyhájában lövések dördültek. Ezután készítette történelmi felvételét a padlón fekvő szenátorról. Csak három kockát fényképezett, amelyek közül a harmadik ikonná vált. Miután elkészítettük Bill portréját, megkértem, hogy a Polaroid aljára írja le a vérfagyasztó kép történetét. Percekig szótlanul ült a fotót nézve, majd egyszerűen csak a dátumot írta oda: 1968. június 5. Hozzám fordult és azt mondta: „Azt hiszem, hogy ez mindent elmond”. Mielőtt elment a műteremből, még egyszer a képre nézett és így szólt: „A világ másmilyen hely lenne, ha ez nem történt volna meg”.
Fotó: Tim Mantoani: Bill Eppridge leghíresebb fotójával, 1968. június 5.
Nick Ut csupán tizenhatéves volt, amikor elkezdett fotózni az Associated Press számára. A vietnami háború dokumentálása közben háromszor is megsebesült. Ez a kép gyakran vágva jelenik meg; Nick most az egész képet hozta el nekünk. A kép jobb szélén egy fotós látható, aki történetesen David Burnett. Nick a súlyosan megégett gyerekeket autójával azonnal kórházba vitte, ahol követelte, hogy az orvosok segítsenek rajtuk. Az életüket Nick mentette meg, aki Kim Phuc-kal ma is rendszeres kapcsolatot tart. „A fénykép a 20. század egyik legemlékezetesebb fotójává vált, pedig a hitelességét Nixon elnök az újságokban látva egykor kétségbe vonta... Ez a fénykép ugyanolyan igazi, mint maga a vietnami háború. A pusztítás borzalmait örökítettem meg, amelyeket nem kellett még jobban felerősíteni. Ma is él az a rémült kislány, aki a fénykép hitelességének sokatmondó tanújává vált. ” (Nick Ut)
Fotó: Tim Mantoani: Nick Ut leghíresebb fotójával, 1972. június 8, Trang Bang falu
Az észak-vietnami fogságból kiszabadult Robert Stirm ezredes (USAF/Egyesült Államok Légiereje) családja a limuzinból kiugorva rohan hozzá, hogy üdvözöljék — Slava “Sal” Veder fotós „Örömkitörés” című Pulitzer-díjas fényképe 1973. március 17-én készült. Robert Stirm ezredes hazatérése családjához az Amerikai Egyesült Államok vietnami beavatkozásának végét jelképezte. Stirm több mint öt évet töltött hadifogságban, ahol lőtt sebektől, kínzástól, betegségtől és éhezéstől szenvedett. A képen széttárt karokkal Stirm 15 éves lánya, Lorrie látható. A felvétel elkészítése után Sal a támaszpont női mosdójában rögtönzött sötétkamrába sietett, ahol kollégája, Walt Zeboski előhívta a filmet. A képet a hírszolgálat távíróhálózatán körbeküldték és másnap az újságokban országszerte megjelent. „Nagyon szép ez a nagyon boldog pillanatot megörökítő kép, de amikor ránézek, mindig arra a sok-sok családra gondolok, akik soha többé nem találkozhattak szeretteikkel és azt hiszem, hogy a szerencsések közé tartozom” – mondta Lorrie Stirm 2006-ban a Smithsonian Intézetben.
Fotó: Tim Mantoani: Slava “Sal” Veder leghíresebb fotójával, Travis Légierő Támaszpont, Kalifornia, 1973
Senki sem gondolta volna, hogy egy ilyen gyönyörű napon a történelem egyik legtragikusabb eseménye fog bekövetkezni, amely az emberiség érzelmeit annyira felkavarja. Ez a kép csak egy kis része az óriási jelentőségű eseménynek, amely több ezer történet fonalát és több millió embert köt össze. A leírt szavak sohasem tudják teljesen átadni az esemény horderejét és nem tudják összefoglalni a zajokat vagy a szagokat vagy akár az emberi hangokat, amelyek azon a napon az emlékezetembe vésődtek. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy szeptember 11-ét úgy fényképezzem, hogy a jövő nemzedékeinek is képük legyen az esemény horderejéről és hogy bizonyítékot kaphassanak arról, hogy milyen könnyen megfoszthatók vagyunk az ártatlanságunktól egy ilyen veszélyes pillanatban. Remélem, hogy a sebek idővel begyógyulnak, a fájdalom elmúlik, majd a bölcsesség és a béke felülkerekedik az esemény tragikumán és az emberiség továbblép a megbocsátás és a megértés korszakába.
Fotó: Tim Mantoani: Lyle Owerko leghíresebb fotójával, New York, 2001. szeptember 11.
(forrás: huffingtonpost.com)
A riportfényképezés egyetemes történetének legfontosabb mérföldköveit ITT találod.
