1943 januárjában, az oklahomai Tulsában születtem. 16 éves koromban a Valo nevű orr-inhalátorral kezdtem narkózni, amelyet a drogériában egy dollárért lehetett kapni és hatalmas mennyiségű amfetamint tartalmazott. Feldolgoztuk és beszippantottuk. Középiskolában a barátaimmal mindennap ezt szippantottuk. Tizennyolc éves koromban eljöttem Tulsából és képzőművészeti iskolába mentem, ahol fotográfiát tanultam. 1963-ban visszamentem Tulsába, ahol ismét Valo-t szívtam és néhány hónapig fotóztam. Ezután New Yorkba mentem és magazinfotós lettem, de besoroztak a hadseregbe, ahol két évet töltöttem. A Tulsában maradt összes barátom betöréssel és fegyveres rablással foglalkozott vagy börtönben ült. Így most a húgom szippantott Valo-t. Kétszer-háromszor visszatértem és az 1968-as nyarat a barátaimmal töltöttem, fényképeket, 16 mm-es filmet és magnófelvételeket készítettem. Nem sokat fotóztam, mert akkor rengeteg kábítószerünk volt. Több, mint amit el tudtunk fogyasztani. Prostituáltakkal laktunk egy lakásban, akiknek orvoskuncsaftjaik is voltak, így a folyékony amfetamintól a morfin tartalmú gyógyszerekig mindenünk volt. A rendőrség mindenkire be volt indulva és néhányszor az ajtót is ránktörték. Egy razzia során fűvel letartóztattak és a rendőrség a fényképezőgépemet, a filmjemet, a magnómat és a magnószalagjaimat elkobozta. A fényképezőgépet és a magnót egy évvel később visszakaptam, de néhány film és magnószalag még mindig náluk van. A látogatás után az egyik barátom tíz évet kapott és Billy-nek el kellett hagynia a várost és minden összetört és a lányoknak is el kellett menniük a városból. Azt gondoltam, hogy sohasem fogok oda visszatérni. Egy évre visszamentem New Yorkba, de semmi sem történt és egy ideig keménydrogot használtam, így Észak-Karolina államba mentem és egy festőnőnél laktam. Nyáron Új-Mexikóba utaztunk, ahol egy másik lánnyal jöttem össze és vele éltem. A húgom Tulsából jövet átutazott a városon, a körözött férjével jól beszpídeztünk, aki elmondta, hogy két régi barátom visszatért Tulsába és akcióba lendült. Leugrottam néhány napra, de Billy morfinnal túladagolta magát és meghalt. A másik haverom, a hosszúhajú Ripper megőrült azért a narkóért. Eljöttem, de 1971 januárjában már vissza is tértem és fotóztam. Ismét visszajöttem és most írok valamit a képekhez. A végleges nagyításokat new yorki haverom, Ralph Gibson stúdiójában készítem el, amelyeket a Lustrum Press nevű kiadója fog megjelentetni. - írta Larry Clark - akit főleg a Kölykök és a Ken Park című kultikus filmek rendezőjeként ismerhetünk - a Camera 35 magazin 1971-es első számának 54. oldalán Tulsa című könyvéről, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható. Bejegyzésünkbe Clark szülővárosának kábítószeres szubkultúráját bemutató Teenage Lust és Tulsa című botrányos sorozataiból válogattunk.
FIGYELEM! A fotók némelyike felkavaró, sokkoló és megrázó lehet. Halált, meztelenséget, kábítószerfogyasztást ábrázolnak. Csak akkor lépj tovább, ha ez nem zavar!
Fotó: Larry Clark: Untitled (Party) c. 1963 © ClampArt
Larry Clark korai dokumentumfotói egy elrejtett világ rítusait rögzítik kegyetlenül és pontosan. 1943-ban született Tulsában, első nagyjátékfilmjét 1995-ben készítette. A két dátum közti időt jobbára politoxikomán kísérletezéssel és fotózással töltötte (no meg némi börtönbüntetéssel lövöldözés miatt). Fotózott ha kellett, ha nem – kivételes kreativitással és témaérzékenységgel. A hatvanas-hetvenes évek Amerikájában nem volt ritka az ilyen-olyan addikcióval megvert/megáldott művész, ám míg a sokaság önnön lelkének lila ködeit térképezte fel, netán artisztikumban tobzódott, addig Clark dokumentált. Amikor trendi a popart és a pszichedelia, akkor Clark kultúrantropológiai érzékenységű fotósorozatokat villant mikrokörnyezetéről, a beállt és szétcsúszott peremvárosról, az elveszett kamaszokról, akiknek egy lövés csak egy pillanat, életük pedig szalmaláng. Szex, drog, punk ’n’ roll. Clark mindegyikből bőven kivette a részét: először mint ifjú művész és helyi enfant terrible, majd mint korosodó művész és ifjúságkutató.
Műveiben a legveszélyesebb életszakaszt, a kamaszkort járja körül mániákus elhivatottsággal. Ez az a korszak, amikor tombol az energia és a felelősségérzet elenyésző, a bevállalás foka viszont a legmagasabb. Saját bőrén tanulja ezt mindenki, aki túléli. Clark első, hírhedté vált fotóalbuma, a Tulsa (1971) nemcsak képeinek értéke és a tabumentes ábrázolás miatt izgalmas, hanem – és ez már szomorúbb – az alkalmi modellek további sorsa okán is. Clark meséli egy interjúban, hogy a megörökített szociokörnyezet a kép készítésének pillanatában még valamennyire állandó, de utána már egy percre sem az: a Tulsa fekete-fehérben megörökített valóságpillanatai egyben mementók is, a modellek ugyanis gyorsan haltak. Igen, a heroin, a negyvenötös, a depresszió, a…
A szer mellett a szex dob fel leginkább – mondják később a szabadszájú szereplők a rendező filmjeiben, de ezt az életérzést dokumentálja Clark a Kamaszvágy (Teenage Lust, 1982) című albumban is. Egymásba fonódó testek, lányok és fiúk még bőven a korhatár alatt. Pornográfiát és pedofíliát kiáltottak már akkor sokan, mondván ilyen nincs és nem is lehet, hogy a tizenöt évesek ilyen rutinosan toljanak fel egy csíkot, hogy aztán a hátsó ülésen folytassák orálisan-análisan, ahogy belefér.
Clark egy vén szatír – mondták és mondják ma is –, aki kihasználja a gyerekeket és mindenfélét betanít nekik, hogy kiélhesse voyeur ösztöneit. Az nem vitás, hogy Clark egy szatír (kinézetével rendelkezik), és az sem, hogy voyeur hajlamok dominálnak művészetében. Az viszont biztos, hogy a kamasz modelleknek nem kellett tanítani semmit. A szex néhol megnyugvás és élvezet, néhány képen elbűvölően bájos kommunikációs forma, pillanatnyi idill az önsorsrontás malomkerekében. Néhol pedig haláltánc.
A tematika betetőzése Clark 1992-es gyűjteményes kötete, a Tökéletes gyermekkor (Perfect childhood), ami szintézis és lezárás egyben. Egyenesen az amerikai álom magját célozza meg és mutat rá a lenyűgözően hipokrita kettősségre, hogy itt ez az ország, nagy és sikeres, paradigmákat ad a világnak és osztja az észt; ehhez képest ifjúságának színe-virága azt csinálja, amit a fotókon látunk. Ami nem feltétlenül elvetendő, de hogy mindennel szemben áll, amit általános amerikai értéknek tekintünk, az biztos.
Felvetődik a kérdés, hogy a fiatalok miért engedték, hogy egy középkorú exjunkie fotózza őket intim pillanataikban (is). A válasz egyszerű: mert velük volt, velük élt. Clark a nyolcvanas években megizmosodó gördeszkás szubkultúra túlkoros tagja lett, évekig lógott együtt a kamikazepunkokkal és élte világukat, részt vett rítusaikban, törvényt sértett és józan észt. Kívül-belül ismeri tehát témáját – szociografikus hitel egyfelől, megélt belső tapasztalat másfelől. Az albumok a maguk korában kétségkívül hatottak, szerzőjüket pedig kult státusba emelte a hírnév. (Részletek Kubiszyn Viktor 2004. február 15-én a filmtett.ro oldalán megjelent Tökéletes gyermekkor Larry Clark-portré című tanulmányából)
Fotó: Larry Clark: Jack and Lynn Johnson, Oklahoma City, 1973 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Untitled (Sex on a Blanket), c. 1970 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Billy with Baby (from the series “Tulsa”), 1963 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Accidental Gunshot Wound (from the series “Tulsa”), 1971 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Untitled (Pregnant Woman, from the series “Tulsa”), 1971 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Untitled (Baby Funeral, from the series “Tulsa”), 1971 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Untitled (Muddy Girl, New Mexico), 1969 © ClampArt
Fotó: Larry Clark: Untitled (Hustler in the Tub), 1980 © ClampArt
(forrás: americansuburbx.com; filmtett.ro; clampart.com)
A Szexuális függőség balladája címmel készített az amerikai fotográfusnő Nan Goldin egy különleges fotónaplót, melynek - szintén felnőtteknek szóló - képeiből ITT találsz egy válogatást.
