Pécsi József fényképész volt, fotóművész, a szakma aranykoszorús mestere, szakíró, szaktanár, műgyűjtő, mindegyikből a legjobb. Amihez hozzányúlt, arannyá változott kezei között. Piktorialista portréi, tájképei, az új tárgyiasság eredményeit magába olvasztó reklám- és divatfotói, csendéletei, avantgard aktjai, új szemléletű arcképei mind maradandónak bizonyultak, sok esetben iskolát teremtettek. Érdekes arcvonásai sok képzőművészt ihlettek meg. Személye, munkássága nélkül csonka lenne a magyar fotóművészet története, de nem hiányozhat az egyetemes fotótörténetből sem. – írta róla Kincses Károly fotómuzeológus.
A Mai Manó Házban működő fotográfiai szakkönyvtár névadójául választott Pécsi József az aktfényképezés területén is utolérhetetlen alkotásokat hagyott hátra és az ő nevéhez kötjük az első Magyarországon megjelentett aktmappát is. 2015 augusztusában a Facebook oldalunkon a magyar fotográfusok a témánk, ezért Lapozó rovatunkba - Pécsi József Az aktfényképezés című 1931-ben írt tanulmánya mellé - a harmincas évek elején készült művészi aktfotóiból válogattunk. A képek publikálásához köszönjük a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyét.

Fotó: Pécsi József: Akt kockákkal, 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

A meztelen test beállítására ugyanazon esztétikai törvények irányadók, mint minden másfajta figurális testábrázolásra. Tagadhatatlan azonban, hogy vannak részletkérdések, melyekben művészi szemléletünk, fantáziánk egy másféle beidegzést kíván, mint aminő a portréhoz kell. Arról van szó, hogy a meztelen test vonalainak és formáinak természetadta szépségét jelenítsük meg a fotográfia képen, melynek ma már megvannak a maga külön, festői látástól sok tekintetben eltérő esztétikai törvényei.
A női test minden időben izgatta a művészek fantáziáját. Természetes, hogy a fotográfust is mindig intenzíven foglalkoztatta ez a probléma. Már az ősfotográfusok is próbálkoztak vele, de néhány érdekes kísérleten kívül alig maradt az utókorra figyelemreméltó dagerrotípia-és talbotípia-aktfotográfia. A későbbi idők fotográfusai sok aktfényképet csináltak, de sajnos a feladatban nem annyira a művészi élményt keresték, mint inkább olcsó hatásokra és üzleti eredményekre törekedtek. Ez a korszak az aktfotografálás szempontjából meddő volt, és az első jelentékeny, komoly művészi hatású aktfelvételeket a híres Photo Szecesszion tagjaitól láttuk. Steichen, Smith, Coburn, White és még mások szép példákat mutattak a fotográfusoknak, akik közül azóta már mind többen próbálkoztak, s ma sokan művelik ezt a csiszolt ízlést és komoly elmélyedést kívánó műfajt. Különösen a női test forma-és vonalszépsége csábít fotografikus ábrázolásra.

Fotó: Pécsi József: Akttanulmány ablaknál, 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Fotó: Pécsi József: Szél, 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

A meztelen női test vonal-és formagazdagsága viszont a műterem intim keretében is teljes szépségében kibontakozhat. A stílusosan hangolt környezet: hátterek, függönyök és más dekorációs tárgyak, de különösen a megfelelő jól variálható világítás azok a külső kellékek, amelyek hasznosak egy jó aktfotó megcsinálásához. Sajnos, számos aktfotó csak l’art pour l’art készül; a szép nőt, a karcsú, hajlékony testet óhajtja a szemlélő gyönyörűségére megörökíteni. Az is lehet cél, de nem tartalmas és komoly művészi program, csak a természet eme remek alkotásának pontos és hű visszaadása. Az ideális értelemben vett aktfotográfiáról csak akkor lehet szó, ha az őszinte belső élmény és egyéni meglátás eredménye. Míg a festő aktmodelljéről főleg csak inspirációt nyer, s a modelljét úgy kell megválasztania, hogy az megfelelő testalkatánál fogva kibírja a fényképfelvétel objektivitását. Az aktfotográfusnak tehát nagyon alkalmas modellre van szüksége. Fontos az érdekes arc is, de majdnem lényegesebb a szép, hajlékony testalkat és a végtagok jó arányai. Nem alkalmasak a túl sovány, csontos nők, de persze a kövér, idomtalan egyének sem. (Jó kivételek azonban elképzelhetők.) Ideális aktmodell kisportolt, izmos, telt idomú és hajlékony derekú női test; ilyeneket természetesen többnyire hivatásos táncosnők között találunk, akik ezen érdekes test-kvalitásuk mellett rugalmas mozgásúak, és ezt a készségüket magasra értékeljük aktbeállításainknál.
Általánosságban a modellt leghelyesebb és legkomolyabb teljesen meztelenül beállítani, hogy a szép női test teljes egységében, zavartalan harmóniában érvényesülhessen a felvételen. Ruhadarabokkal, drapériákkal ékesített modell sokat veszít nyugodtságából, és ilyenkor önkéntelenül arra kell gyanakodnunk, hogy a testnek textíliákkal való ékesítése valamely hibának a leleplezésére történt. Ez a hiba azonban nem mindig a modell tökéletlenségére, hanem valamely beállítási nehézségre vagy vonalvezetésre megoldatlanságára vezethető vissza. Vagy egyszerűen arra, hogy a fotografálónak nem jutott eszébe valamilyen komoly és érdekes megoldás.

Fotó: Pécsi József: Szemüveges akt, 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Fotó: Pécsi József: Akt (hátra hajlik), 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Figyelmet kell szentelnünk a fej beállításának is. Ha a modellnek szép és érdekes a feje, azt általában ki kell hangsúlyozni; sok esetben azonban modellünk érthető okokból „inkognitó” kíván maradni, és akkor olyan megoldást kell keresni, hogy az arc elfordításával vagy erős árnyékba helyezésével a figyelmet arról eltereljük, s inkább az aktkompozíciónak valamely más szép és jellegzetes részletére hívjuk fel a szemlélő figyelmét. Ismeretesek az aktfényképeken az arcot eltakaró patetikus kézmozdulatok és ama drámai hatásra törekvő pózok, amikor a modell lehorgasztja a fejét, s azt kezeibe temeti. A hatáskeresés efféle szándékos és külsőséges sablonjainak számos fajtáját felsorolhatnók, de ez felesleges, mert ma már ezeket egy letűnt korszak talán soha vissza nem térő tévedéseinek tartjuk. Kivételesen azonban jogosaknak ismerjük el az ilyen sablonná merevedett beállítások alkalmazását, ha túlságosan azon van a hangsúly, s ha az akttanulmány különben más tekintetben komolyan megoldott, tartalmas munka, és szabad állítani, hogy az aktkép hatásosságát nagyon sokszor egy logikus és művészi ízléssel kigondolt póz biztosítja, amellyel valamely modell testi szépségét és jellegzetességét kívánjuk kellőképpen érvényre juttatni. A póz magában véve persze sohasem szabad, hogy a képalkotás lényege maradjon, mindig külsőleg, egy díszes keret, mely csak mondanivalónk összefoglalására szolgál.
A pózzal összefügg, de annál sokkal lényegesebb kérdés, hogy a modellt nyugalmi helyzetben (állva, ülve, fekves), vagy pedig valamely többé-kevésbé intenzív mozgásban kívánjuk-e megörökíteni. Könnyebb természetesen a nyugalmi helyzetbe beállított modellt fotografálni, mert bőségesen marad időnk a részletkérdések megfontolására. Póz, képvilágítás, a háttér megválogatása, a környezet összehangolása s minden, ami még a felvételhez tartozik, nyugodtan megfontolva érlelhető meg, ha a modellt nyugalmi helyzetbe állítjuk be. Nem ilyen egyszerű azonban a feladat, ha a test szépségeit, az élet elevenségét valamely friss és természetes elhelyezkedésben, jellegzetes fejtartásban, kifejező kézmodulatokkal vagy a lábaknak ritmikus mozgásában szeretnők érzékeltetni. De különösen akkor állunk szemben érdekes és nehéz feladattal, ha aktmodellünk mozdulatait ritmikailag iskolázott valaki ki gyönyörű tánclépésekkel, stílusos mozdulatokkal vagy kiegyensúlyozott táncfigurákkal kápráztatja el a fotográfust, és csábítja arra, hogy egy-egy ilyen szép mozdulatát képpé foglalva össze rögzítse meg.

Fotó: Pécsi József: Akt (dobbal), 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Fotó: Pécsi József: Nyugalom (Akt legyezõvel), 1930 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

A mozgófénykép ebben nem ismer nehézséget, mert a leggyorsabb táncfigurák kaleidoszkópszerű egymásutánját könnyűszerrel fényképezi és vetíti vászonra. Az álló fénykép azonban súlyos technikai nehézségekkel küzd, amikor valamely gyors mozdulatot kell felvennie. Ámde a nehézség nem csak technikai, ami jó felkészültséggel és kellő gyakorlattal áthidalható, hanem az a veszély is fennáll, hogy az ilyen többé-kevésbé intenzív mozdulatban leexponált felvételeken gyakran meglátszik a kiragadott pillanatnak megmerevedettsége, lehet ugyan tökéletes a felvételünk kompozícióban és plasztikus hatásban, de hiányzik belőle a táncmozdulat impressziójának pillanatnyi frissessége, mely nélkül az aktfelvétel bármily sikerült is, nem lehet teljesen meggyőző erejű képalkotás. A célhoz vezető technikai eszközök ismeretesek; jó világítási berendezés, érzékeny lemez, fényerős optika, tükrös kamera stb., és ezek ma már adottságok. Ami még ezeken kívül kell egy artisztikus beállításhoz és erősebb testmozdulat őszinte szuggerálásához, az a fotográfus technikai készségétől és művészi rátermettségétől függ.
A hatás egyik fontos titka a jól megválasztott világítás. A nyugalmi helyzetben beállított test lágy vonalainak és testformáinak anyagszerű előadásához szép és finom hatású műterem vagy valamely világos terem egyenletes, szűrt nappali világítása. Szinte rajszerű világítási effektusok adódnak így a természetes fény nappali világítás hideg, majdnem hangsúlytalan fényében. Más a mesterséges fény, ami az avatott szemű fotográfus kezében csodálatos eszköz, mellyel tetszése szerint formál, hangsúlyoz, lehalkít,. Erősebb fénykévékben a szép, formás test csodálatos idomait szinte szoborszerű plasztikusságban lehet elővarázsolni. A nappali fények és a mesterséges fényforrásoknak kombinált használatával harmonikus és érdekes effektusokat lehet elérni, de különösen erős reflektorok fénykévéiben, melyek a test szép vonalait, az izomzat gazdag hullámzását és feszülését és a szenvedélyes mozdulatok dinamikáját meglepő frissességgel és élethűséggel elevenítik meg. Reflektorok sokoldalúan kiaknázható, ésszerű s ha kell, rafinált fényhatásai mellett úgy felfokozódik az arcbőr csillogása, hogy ez a lényeges plusz magában véve növeli a a meztelen test számunkra annyira értékes anyagszerű előadását. Különös mértékben vonatkoztatjuk ezt kreol-bőrű testekre, melyeknél a mesterséges fény célszerűen, ízlésesen és gazdaságosan alkalmazott sugárkévéi plasztikus hatáskeltés dolgában úgyszólván csodákat művelnek. Fehér jellegű testeknél is növelhetjük a plasztikusságot, ha zsíros kenőcsökkel kenjük be, vagy egészen csuromvizesen fotografáljuk azokat.

Fotó: Pécsi József: Akt (derekán bársony stóla), 1920 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Gondolkodjunk megfelelően hangolt háttérről, mely szintén fontos eszköze a test kellő érvényesítésének. Itt is biztosra megyünk az egyszerűséggel, mely leghatásosabb és egyben legartisztikusabb. A test jellegéhez alkalmazott egyenletesen világos, tónusos vagy sötét háttérfelületek biztosítják legjobban az egységes és nyugodt képhatást. Néhány évvel ezelőtt még nagyon kedvelték a felraffolt selyem és bársonydrapériákat, melyek azonban giccses jellegükkel hamar lejáratták magukat, úgy hogy a mai ízlésünk azokat a múlt emlékei közé száműzte. Sokkal igazibb és fotografikusabb megoldás az enteriőr, vagy az atelier rendje vagy rendetlensége. A szobához tartozó holmik természetes összevisszaságában annyi szépség van, hogy azok ügyes kivágásban, kellően letompítva minden mesterkélt drapériánál artisztikusabb háttérmegoldásai a kompozíciónak.
Ha az egyöntetű tónushátteret túl sivárnak tartjuk, módunkban van azt reflektoraink fénykévéivel szellemesen és igen hatásosan felélénkíteni, a fény-árnyék váltakozásának szeszélyes játékával csodálatos effektusokat lehet elérni. Egy világos háttér felületén az ilyen dekorálás nemcsak természetes, hanem abszolút fotografikus megoldás is. (Pécsi József: Az aktfényképezés, Magyar Fotografia, 1931/22. 7-9. o.)

(forrás: fotomuzeum.hu, fotomuveszet.hu)

Az aktfotográfia nemcsak "megfogható" testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, a látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak, tág lehetőséget ad tehetségünk, ízlésünk, mesterségbeli tudásunk bizonyítására - olvashatjuk Eifert János 2012-ben megjelent Képírás című könyvében.
Eifert János fotóművész napjainkban készített aktfotóit és a témáról írt gondolatait ITT találod.