Ha hiszik, ha nem, Tímár Péter három év múlva hetven éves lesz. Már építészeti egyetemistaként fényképezett, képei kiállításokon szerepeltek. Előbb fotókollázsokat, szekvenciákat, képelemek ismétléséből, variálásából születő új képminőségekkel, kézzel színezett, képzőművészettel érintkező fotókkal foglalkozott, majd áttért a dokumentatív, a társadalmi kérdések felé forduló fotográfiák készítésére. A börtönbeli tetováltakról készített sorozatával, a Gyásszal foglalkozó, nagyon emblematikus, a saját korában betiltott képei mellett sajátos, építészi látásmóddal felvett légifelvételeivel is feltűnést keltett. Harminc évig tanított fotográfiát a kisképzőben, viselt különböző tisztségeket a Magyar Fotóművészek Szövetségében, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójában, és ami számomra a legfontosabb, több mint negyed évszázada főszerkesztője a Fotóművészet című lapnak. Megosztó személyiség, de ezt tudja magáról. - írta Kincses Károly a Képes Beszéd programsorozatunk ajánlójában Tímár Péterről, akinek az 1985/86-ban készült Tetováltak című sorozatából láthattok képeket ebben a bejegyzésben.
Fotó: Tímár Péter: Tetováltak sorozat, Szeged, 1985-86Tetováltak, Szeged (1985-86)
Ezek a felvételek – több száz hasonlóval együtt – 1985-86-ban készültek. Nemcsak a szegedi Csillag szinte összes tetovált lakóját fényképeztem le, ugyanezt tettem (mindenütt a modellek beleegyezésével) Kalocsán, Pálhalmán és részben Vácon is. Mindent összevetve nem volt több három-négy embernél, akik az együttműködést nem vállalták.
Abban az időben, és az azt megelőző évszázadban is a tetoválást nem a mai majomkodás motiválta. A dolgot inkább a romantikus pátosz lengte körül: az együvé tartozásnak az örökké való, letörölhetetlen, megtagadhatatlan vállalása. És nemcsak a bűn világában. A veszélyes hivatások művelői, a tengerészek például Horthy admirálistól az egyszerű matrózokig magukra varratták a hagyományos jelképeket, de éppen így a bányászok is. Érdekes módon az 1945 utáni Magyarországon a tetoválás devianciának számított, még a bányászjelvény, a hagyományos Jó szerencsét felirat is, amiért a vájártanulóknak büntetés járt. Fenyítés járt a börtöntetoválás miatt is, bár ennek a láthatóan eredménytelen nevelői igyekezetnek legalább volt méltányolható célja, hiszen az ehhez a csoporthoz tartozást látványosan felvállalni nem jó ómen.
Az általam akkor sok alkalommal meglátogatott házakba a belépésért így, vagy úgy mindenkinek meg kellett dolgoznia. A modelljeim is mind megtették ezt a maguk módján, én pedig úgy, hogy felállítottam egy tézist, és azt felkínáltam kutatási programként a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Nevelési Osztálya számára. A feltételezésem úgy szólt, hogy a magukra tetováltatott motívumok ezeknek az embereknek talán a legbensőbb (és egyébként gondosan leplezett) világába adnak betekintést. Ezeket a motívumokat kutatva, rendszerezve talán közelebb lehet kerülni az egyes emberek karakteréhez, ami egyben az ő nevelésüket, a társadalomba való visszakerülésüket is segítheti. Elindult tehát egy kutatás, ami jó okot/ürügyet és egyben kiváló lehetőségeket teremtett számomra ezeknek a képeknek az elkészítéséhez. Hálával tartozom az akkori Nevelési Osztály pár tisztjének, és legalább annyira valamennyi modellemnek is, akik önként és önzetlenül segítségemre voltak. (Tímár Péter)
(forrás: timarpeter.hu)
A Váci Fegyház lakóiról a kétezres évek elején készített fotókat ITT, az életfogytiglanra ítélt orosz rabok mindennapjait bemutató sorozatot ITT, a világ legelső rabosító fényképeit pedig ITT találod.