Az 1980-as évektől a fotóművészek egyre gyakrabban „tervezik meg” képeiket. Tudatosan követve a reklám vágta utat, fantáziával és ötletességgel győzik le a klasszikus modern szigorú szabályait. Nem a valóságban keresik magukat, nem azt „veszik” egy az egyben, inkább új képi világokat találnak ki. Gyakran manipulálják képeiket briliáns és botrányos ötletek kedvéért, ezzel felelve a posztmodern kihívására.
Az aranyhal bosszúja: lehetetlen nem érezni az ellentmondást a címben, amelyet Sandy Skoglund 1981-ben készült munkájának adott. A későbbi képein rókák vagy kutyák láthatók. A szemlélőt esetleg undor fogja el a Férgek mindenütt (1984), vagy nyugtalan lesz a csillogó, zöld állatok láttán, ha a Radioaktív macskák (1980) kerül elé. Még A paradicsom összegyűjtése (1991) izgága mókusai is fenyegetőbbnek tetszenek a túlméretezett aranyhalaknál, amelyek valamiképpen megszálltak egy középosztálybeli hálószobát. A kép két szereplője – anya és fia (vagy nővér és öcs?) – észre sem veszik a halakat. A nő alszik, a fiú az ágy szélén ülve bambul. A kép furcsán vibrál a reális és a szürreális között. Ami a címben ijesztőnek hangzik, a képen békés és nyugodt.
Fotó: Sandy Skoglund: Az aranyhal bosszúja, 1981
Aki találkozik Sandy Skoglund amerikai művész képeivel – és magához tért már az aprólékosan kidolgozott installációk nyújtotta szemfényvesztés után annyira, hogy annak lássa aranyhalait, mókusait, macskáit, kutyáit vagy csecsemőit, amik valójában, azaz papírmasé, gipsz-vagy poliészterszobroknak –, feltétlenül megkérdezi, hogyan csinálja. Azaz miután a szemlélő rájön, hogy döbbenetes színpadi díszletet lát, valahol a tény és fikció, valóság és műtárgy között, feltétlenül kíváncsi lesz Skoglund technikai és művészi alkotói folyamatára. Hogy a kártyákat nyomban kiterítsük: munkája összes kreatív lépését Sandy Skoglund végzi; teljes mértékben ő a képei szerzője abban az értelemben, ahogyan ezt a kifejezést a francia új hullám használta. Skoglund New York művésznegyedében lévő gigantikus műtermében találja ki és szerkeszti meg világait. Itt tervezi és modellezi figuráit olyan fotográfiai sémákból, amelyeket magazinokból vagy egyéb nyomtatott anyagokból vett; felállítja 8x10 hüvelykes nagyméretű fényképezőgépét, annak optikáján át ellenőrzi a „jelenet” alakulását, beállítja a fényeket – aztán fényképez. (forrás: Hans-Michale Koetzle: Fotóikonok. Képek és történetük. 1928-1991. 2 kötet, Budapest, Taschen-Vince Kiadó, 2003)
Fotó: Sandy Skoglund: Radioaktív macskák, 1980 
Fotó: Sandy Skoglund: Férgek mindenütt, 1984 
Fotó: Sandy Skoglund: Róka-játékok, 1989 
Fotó: Sandy Skoglund: A zöld ház, 1990 
Fotó: Sandy Skoglund: Vállfák, 1979 
Fotó: Sandy Skoglund: A munka szele, 1987
(forrás: sandyskoglund.com)
Skoglunddal ellentétben Teun Hocks a szobrászat helyett a festészet segítségével teremti meg szürreális képeinek háttereit. A holland fotográfus különleges képeiből ITT találsz egy válogatást.
