Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Robert Mapplethorpe homoerotikus polaroid képei (18+)

2016. február 18. Mai Manó Ház

Robert Mapplethorpe New York Queens negyedében született 1946-ban, és szinte szó szerint kifényképezte magát kispolgári környezetéből, felkapaszkodott a New York-i szubkultúra pereme fölé, egészen a csúcsig – és ezt a döbbenetes pályafutást csak részben magyarázza befolyásos barátjának, Sam Wagstaffnak az aktív támogatása. 1963-69 között művészetet tanul a brooklyni Pratt Institute-ban, majd 1970-től kezdődött a növekvő érdeklődés a fotózás iránt. Alig harminc évesen még nem volt sztár, de már jó úton haladt afelé, hogy az 1980-as évek nemzetközileg legismertebb fotósa legyen. Első kiállítását a New York-i Light Galleryben rendezték meg 1973. január 6-án.
Ahogy egyszerűen, de elegánsan, klasszikus stílusban tolmácsolta a „kimondhatatlant”, azzal Mapplethorpe rátapintott korának idegeire – ebben a korszakban a homoszexuális emancipáció már nagy utat tett meg, ám a megnövekedett meleg önbizalom még nem fejlesztette ki a saját esztétikáját. Éppen ebben rejlik Robert Mapplethorpe jelentősége, sőt teljesítménye. Kétségtelenül voltak korábban is homoszexuális érdeklődésű fotósok; említsük meg talán Frey Holland Day, Thomas Eakins vagy George Platt Lynes nevét. De idesorolhatjuk Tom of Finland illusztrációit is. Csakhogy amit ezek a művészek titokban, de legföljebb a szubkultúra kontextusában alkottak, azt Robert Mapplethorpe széles körben tette fogyaszthatóvá, és így a témát belevitte a művészet főáramába. Ám a munkája sikere nyújtotta védelem többet is tett annál, hogy szélesebb körben ismerhette el a meleg erotikát. Hogy az 1980-as években a fotográfia a puszta technikai képtermelő médiumból múzeumokban is helyet kapó művészeti ággá vált, nagy mértékben köszönhető Robert Mapplethorpe-nak. Az egyetlen, aki hasonlóan erős nemzetközi fogadtatásban részesült, az Mapplethorpe példaképe, Andy Warhol volt. (forrás: Hans-Michale Koetzle: Fotóikonok. Képek és történetük. 1928-1991. 2 kötet, Budapest, Taschen-Vince Kiadó, 2003)

mapplethorpe1.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Önarckép, Polaroid, 1973-75 © The Robert Mapplethorpe Foundation

Mapplethorpe első Polaroid gépét Sandy Daley filmestől kapta kölcsön 1970-ben. Kedvelte ezt a technikát, felfedezte az instant képkészítés előnyeit és rengeteg polaroidképet készített barátairól és magáról. A New York-i Light Galleryben megrendezett kiállítás meghívóján, az alábbi - Polaroid géppel készült - képe szerepelt, de nemi szervét egy piros vagy fehér kör alakú matricával leragasztották, mivel enélkül nem adhatták volna postára képeslapot. Az akkori kiállításon az eredeti fotó volt látható. A kétezres évek elejétől Mapplethorpe polaroid képeit Amerika, Európa és Ázsia neves múzeumaiban is bemutatták már.
Képei főleg a manhattan-i Chelsea Hotel egyik szobájában készültek. Mapplethorpe barátjától, Wagstafftól 1975-ben (más források szerint 1976-ban) kapott egy Hasselblad fényképezőgépet, és a Polaroid egyre jobban háttérbe szorult.
Mai bejegyzésünkbe Mapplethorpe ritkán látott, az 1970 és '75 között készült polaroid felvételeiből válogattunk, melyek Mapplethorpe: Polaroids címmel 2007-ben jelentek meg a Prestel kiadó fotóalbumában.

mapplethorpe5.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Önarckép, Polaroid, 1972 © The Robert Mapplethorpe Foundation
mapplethorpe4.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Tony, London, Polaroid, 1973 © The Robert Mapplethorpe Foundation
mapplethorpe2.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Fejenállás, Polaroid, 1974 © The Robert Mapplethorpe Foundation
mapplethorpe3.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Peter, Berlin, Polaroid, c. 1974 © The Robert Mapplethorpe Foundation
mapplethorpe.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Akt, Polaroid, 1973-75 © The Robert Mapplethorpe Foundation
mapplethorpe6.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Cím nélkül, Polaroid, 1974 © The Robert Mapplethorpe Foundation


(forrás: alisonjacquesgallery.com; christies.com;theguardian.com; dazeddigital.com; seattlemet.com)

Mapplethorpe ritkán látott divatfotóiról ITT, az aktfényképezésről pedig ITT olvashatsz bővebben.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása