Blogunk egyik leglátogatottabb bejegyzésében, valamint a Mai Manó Ház egyik legnépszerűbb kiállításán is találkozhattatok már Vivian Maier képeivel és életének történetével. Születésének 90. évfordulója alkalmából - vendégblogger rovatunkban - Elek Judit Katalin Vivan Maier önarcképei és street fotográfiái című írásának második részét találod.

(Az első részt ITT találod.)

Vivian Maier nem csak a művészeti intézmények, a kurátorok befolyását kerülte el, hanem a hozzá legközelebb állóknak sem mutatta meg fényképeit. Így azok sem hathattak rá. Ráadásul mivel Miss Maiernek nem volt saját családja, vagy stresszes karrierje, az energiája és ideje jó részét a fényképezésre tudta fordítani. Az emberek érdekelték, fényképeinek fő témája az ember, és mély pszichológiai emberismeretről árulkodnak szigorúan komponált, okos és gyakran humoros képei. A bizarr embereket és szituációkat kereste, igaz nem olyan intenzíven, mint Diane Arbus.
Fényképei között találunk részegeket, koldusokat, jól öltözött öregedő dámákat, fiatal szerelmeseket, és gyerekeket. Nem csak a társadalom kitaszítottjai foglalkoztatták, hanem a társadalom felszíne, a jólöltözöttség alatt megbúvó valóság. Érzelmek, karakterek, arckifejezések, szituációk.

Fotó: Vivian Maier: New York, 1956 © Maloof Collection

Maier fotóit megkülönbözteti a többi alkotótól, hogy ugyan egyedi, felismerhető képalkotói stílusa van, képei sokkal tágabb területet ölelnek fel stílusukban, és a tárgyaikban, mint általában a kortárs fotósoké. Munkái az utcai fotózás több kategóriáját is lefedik. Candid fotók, azaz keresetlen, elkapott pillanatok, klasszikus utcai fotók, sajtófotók, szociofotók, egy vagy több személyes portrék.

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül © Maloof Collection

Fotó: Vivian Maier: New York, 1959. szeptember 29. © Maloof Collection

Elkapott pillanatok keverednek a beállított képekkel, portrék a sajtó- vagy eseményfotókkal. Képei a tárgyuk különbsége ellenére egységesek, felismerhetően „Vivien Maier-esek”.
Kortársai, akik szintén utcai fotósok voltak, szűkített tematikával dolgoztak, és rövidebb időintervallumban fényképeztek az utcán, pl. William Klein csak 1954-55-ben. Nem feltételezem, hogy Maier másolta volta a kortársait, de valószínűleg ismerte őket. Rendezett, klasszikus kompozíció, statikusság jellemzi őket, mely megkülönbözteti kortársai munkáitól. A kortárs amerikai utcai fotográfusok - Diane Arbus kivételével- kisfilmes Leica fényképezőgépet használtak, mely gyorsabb, mobilabb. Maier fekete-fehér fotói ezért is különböznek kortársai képeitől. Mivel nem mutatta meg a munkáit fotókurátoroknak, magazinok szerkesztőinek, gyűjtőknek, és más művészeknek, nem kellett behatárolnia a fényképeinek tárgyát, és definiálnia, hogy mivel foglalkozik, mit fényképez. Nem kellett teóriákat, elméleteket gyártania a képeihez.
Nem tudhatjuk mennyire volt tudatos részéről, a lefényképezendő jelenetek, emberek kiválasztása, mert nem hagyott hátra jegyzeteket. Oeuvre-e, mégis egységes, teljes, összefüggő. Maier csak 3000 vintage printet hagyott hátra, képeit gyűjtői, elsősorban John Maloof szerkesztették, válogatták, ezért azt sem tudhatjuk, hogy ő mely képeket válogatta volna ki könyveihez, kiállításaihoz. Garry Winogrand halálakor 300.000 képet hagyott hátra, melyet mások válogattak ki, igaz, az ő esetében már a korábbi válogatásból következtetni lehetett a szerkesztési preferenciáira. Ismerősei elbeszéléséből tudhatjuk, hogy Maier rendszeresen olvasta a napi sajtót, gyűjtötte az érdekes, bizarr híreket, és határozott véleménye volt társadalmi, politikai kérdésekben.
Tájékozott volt, és autodidakta. Feminista és szocialista. Képeiből mély humánum árad, az emberi létezés tragédiájának megértése, a szenvedők iránti együttérzése. Képeit nézve nem csak a szegény, kiszolgáltatott, részeg embereket sajnáljuk meg, hanem a gazdag, jól szituált „kizsákmányolókat” is, mert ők sem tűnnek boldogabbnak a szegényeknél. Önfeledten boldog emberek csak a szerelmesek, és a játszó gyermekek a képein. Az idő ezen pillanatokat is megsemmisíti, erre emlékeztetnek az öreg párokat és síró gyerekeket ábrázoló fotói.

Fotó: Vivian Maier: New York, 1954. október 31. © Maloof Collection

Fotó: Vivian Maier: New York, 1959. szeptember 26. © Maloof Collection

Vivian Maier munkásságát nehéz elemezni, mert élete során nem mutatta meg a képeit másoknak, nem beszélt ars-poetikájáról, nem hagyott hátra naplókat. Így csak volt ismerőseinek elbeszélésére támaszkodhatunk, akik közül sokan akkoriban még gyerekek voltak. Vivian Maier képei felfedezésük, 2007 óta nem csak az internetet hódították meg, hanem pl. a Nordlich Fotófesztiválon és neves galériákban is láthatóak voltak Európában és az Egyesült Államokban is. Ennek ellére a kortárs kánonba még nem nyert teljes jogú tagságot, oeuvre-je még „besorolás alatt” van. Ennek oka az is lehet, hogy kortársait olyan nevek minősítették mint John Szarkowski, aki a MOMA kurátoraként eldönthette, hogy melyik fotográfus munkáját támogatja, értékeli. A művészi, vagy kreatív fotográfia megítélése nem demokratikus módon működik, hanem intézményrendszerek, kurátorok, művészettörténészek, galeristák döntenek arról, hogy kit mennyire tartanak tehetségesnek. A fotográfusok ösztöndíjak támogatásával alkotnak, és a kereskedelmi fotógalériák számára nem mellékes, hogy eladhatóak-e a művész képei. A fotográfia részesedése a művészeti piacon a 80-as években ugrásszerűen megnőtt.
Ebbe a rendszerbe próbál betörni Vivian Maier felfedezője, John Maloof akinek a legnagyobb segítsége és támogatója az internet közönsége. Amennyiben sikerrel jár, az a művészeti szcéna demokratizálódását is elősegítheti. Jelenleg azonban éppen jogi vita bontakozott ki arra vonatkozóan, hogy a képek jogszerűen árulja-e Vivien képeit, azok szerzői jogai valóban őt illetik-e meg.
Véleményem szerint Vivian Maier munkája legalább olyan jó, mint az elismert kortárs amerikai street fotográfusok, Friedlander, Arbus, Levitt, Weegee, Winogrand munkái. Sőt, képei nagyobb spektrumot ölelnek fel, vannak candid és beállított fotói, utcai portréi és megszerkesztett önarcképei. Munkái egyszerre tragikusak, mélyek és komikusak. Ábrázolta a szegényeket és a tehetőseket, ugyanazzal a humánummal közelítve meg őket. Legkiemelkedőbbek és előzmények nélküliek a gyerekekről készített képei, illetve az anya-gyerek kapcsolatot megörökítő fotói. Képei egyszerre elfogadóak és társadalomkritikusak, érzelmesek és objektívek, egyszerűek és szellemesek, sötétek és romantikusak. Az emberi létezés lenyomatai melyek a selfie korában nosztalgiát keltenek az átlagemberben a technikai társadalom előtti kor iránt. (Elek Judit Katalin) 

Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül © Maloof Collection

Fotó: Vivian Maier: 1956. április 26. © Maloof Collection

Folytatjuk.

(forrás: vivianmaier.com)