A 2016-os Capa-nagydíj ösztöndíjasai II. - Ficsór Zsolt: Soroksár

2016. május 31. Mai Manó Ház

2016. május 25-én - Robert Capa halálának évfordulóján - kihirdették az idei Capa-nagydíj ösztöndíjasait és finalistáit. A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt. Májusban az első zsűrizés utolsó fordulójába került finalistákat és a három, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotót nevezik meg. A három ösztöndíjas számolhat be fél év múlva a zsűrinek projektje előrehaladtáról és így közülük kerül majd ki a nagydíjas alkotó, aki további 3,5 millió forintot vehet majd át októberben. A Capa-nagydíj 2016 zsűrije Fátyol Viola "Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél", Ficsór Zsolt "SOROKSÁR", valamint Timár Sára Erzsébet "Kultúrház" című pályaművéért ítélte oda a fejenként 500 ezer forintos támogatással járó ösztöndíjakat. Emellett kiemeltek további 3 finalistát, akik pályaműveikkel a zsűrizés utolsó fordulójába kerültek.
Gratulálunk!

Mai bejegyzésünkben Ficsór Zsolt sorozatát mutatjuk be.

01.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár

2015 nyarán jött egy lehetőség, úgy néz ki, mehetek „dolgozni” Soroksárra. A polgármesternek kampányvideót kell csinálni, ha tetszik neki és megválasztják, állandó fotósai lehetünk! Elsőre jól hangzott, talán még nem is fizet rosszul, meg is érné, ha nem lenne olyan messze… Ahogy telt az idő, a hozzáállásom is változott. Szeretek tömegközlekedéssel utazni, akár órákon keresztül is. Jól esik felfedezni a külvárost, már unom a régi köröket. Az elején még megszeppenve, mint egy kezdő, végzem feladatom, de ráérzek a helyzet szürrealitására és elkezdek magamnak is fotózni, csakhogy elteljen a várakozási idő, és persze, hogy ne unatkozzak. Pár alkalom után már szerettem kijárni, tortúra volt (és CD-n kellett kivinni az anyagokat), de tudtam, ha kimegyek, biztos találok valami kedvemre valót. Ez a hely egy vizuális kincsesbánya! - olvashatjuk Ficsór Zsolt sorozatának szinopszisában. 

02.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
04.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
05.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
06.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
10.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
16.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár
17.JPGFotó: Ficsór Zsolt:Soroksár

(forrás: capacenter.hu)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása