Aneta Grzeszykowska 1974-ben született, 1999-ben végzett a varsói Szépművészeti Akadémián, grafikus szakon. Művészetében fotográfiát, videót, és digitális technikát alkalmaz, hogy felfedezze az intimitás és az identitás kérdéseit, illetve megalkossa a gyerekkor, a nőiség, és az öntudatosság metaforikus, szimbolikus narratíváit. Jellemző rá a témák intim megközelítése, gyakran saját maga a téma, elmélyítve a személyes fotográfia bensőséges megközelítését. Ugyanakkor a digitális technikákkal való kísérletezés lehetőséget ad neki arra, hogy manipulálja a képeit és új kontextust teremtsen, a valóság átalakításának útjait kutatva. Fotográfiai munkásságának egyik legfontosabb kontextusa azoknak a posztmodern női művészeknek az alkotásai, akik bemutatták saját testük társadalmi helyzetét és felülvizsgálták a nő kulturális identitását – például Cindy Sherman, Hannah Wilke, vagy Francesca Woodman. Az adaptációk és az idézetek saját történetének megalkotását szolgálják, amelynek során a kulturális és művészi sztereotípiáktól megszabadulva próbálja megformálni identitását. A képein folyamatosan, különböző módokon manipulálja saját testének látványát, vízióját, amelynek során az önkreáció a halállal való megbirkózás egy tökéletlen formájává lesz.

Az Album (2005) című munkája több mint kétszáz fotót tartalmaz Grzeszykowska családi albumából. Photoshoppal úgy formálta át a családi fényképeket, hogy minden fotóról eltávolította magát, így a kitörölt személy után hagyott űrt, ürességet nézzük. Néhány képen a főszereplő hiánya nyilvánvaló, míg más képek absztraktabb természetűek, tájképpel vagy szokatlanul megvágott belső terekkel. A művész az emlékezés és felejtés mechanizmusával játszik, miközben egy személyes, érzelmes biográfiát mutat meg, amelyből éppen a főszereplő hiányzik.

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Album, 2005

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Album, 2005

A Cím nélküli állóképek (2006) egy precíz, igazi varsói remakeje Cindy Sherman 1970-es évekbeli klasszikusának Grzeszykowskával a főszerepben. Az eredeti kompozíciót és a sminket szigorúan megfigyelve, a ruhákat és a beállításokat pedig a modern standardok és a helyi lehetőségek alapján megválasztva készült el a hetven színes fénykép, amelynek újrafotózása egy évig tartott. A szerepjáték elérte a végpontot – ismét kitörölve saját személyiségét, Grzeszykowska azt Cindy Shermannak adta kölcsön, miközben nem csak az amerikai művészt imitálta, hanem az ő fiktív megszemélyesítéseit is.

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Cím nélküli állóképek, 2006

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Cím nélküli állóképek, 2006

A művész feminista képi látásmódját és művészetét a legteljesebben és legdirektebben a Szerelemkönyv (2010) fejezi ki. Ebben a kihajtható, tizennyolc kollázst tartalmazó albumban Grzeszykowska egymás mellé helyezi saját képét művészi előfutárainak munkáinak töredékeivel, akiknek a művészetét a feminizmus formálta, konkrétan: Francesca Woodman, Ana Mendieta, Theresa Hak Kyung Cha, Birgit Jürgenssen, Hannah Wilke, és Helen Chadwick. Ők mindannyian, mint Grzeszykowska, a saját testüket használták anyagként, és (ellentétben Grzeszykowskával) közvetlenül a feminizmus által bemutatott reprezentáció problémáját célozták meg. Grzeszykowska a saját testét – vagy inkább annak képeit – helyezi az ő testeik mellé a szerelem és az erőszak dinamikus kapcsolatában: egyes kollázson feltételezhetjük, hogy egy szexuális aktus tanúi vagyunk – időnként tele intimitással és gyengédséggel, néha pedig erőszakkal –, másokon nehéz nem arra gondolni, hogy Grzeszykowska elpusztítja női partnereit.

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Szerelemkönyv, 2010

A Negatív könyvben (2013) a művész a fotográfiai médium karakterére és különböző (át)változásaira reflektál – a kiindulópont a hagyományos fotográfia által regisztrált személyes szituációk és jelenetek, ám Grzeszykowska feketére festette a testét (az árnyékos részeket fehérre), így a negatív képeken pozitívan jelenik meg. Ez a manipuláció aláaknázza azt a bizalmat, amellyel általában a képekhez közelítünk, és pozitív fotók esetében a valóság meggyőző leképzésének hiszünk. A szituációk és a szándékos pózok egy intim naplót alkotnak, amelynek középpontjában a test és annak performativitása áll – ám a technikai eljárás megfoszt a vizuális felismerés és az érzelmi szintek performativitása áll – ám a technikai eljárás megfoszt a vizuális felismerés és az érzelmi szintek feltárásának lehetőségétől, a személyesség helyett távolságot teremt, így az egyén és az identitás relatívvá válik.

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Negatív könyv, 2013

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Negatív könyv, 2013

Grzeszykowska állandóan, majdnem mániákusan darabokra töri saját képét. A Szelfi (2014) fő témája az önkreáció folyamatának analízise, képei a fotográfia és a szobrászat közötti területen helyezkednek el, és minden korábbi sorozatánál inkább a groteszk irányába mutatnak – Grzeszykowska állati húsból és digitális manipuláció segítségével alkotta meg saját testének darabjait, a sok különböző részből nyugtalanító önarcképet teremtve meg. A testiséget, érzékiséget sötét iróniával kezeli, a test fragmentálódása, az egyes részek, szervek szoborszerűvé változtatásának szürreális gyakorlatán és a szűk kivágásokon keresztül a konstrukció és destrukció folyamatára irányítja a figyelmet.

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Szelfi 2., 2014

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Szelfi 8., 2014

Legutóbbi sorozata, az Iráni állóképek (2015) a művész 2015 márciusi, Iránban tett utazását örökíti meg. Az album, egy útinapló formájában, a megérkezésétől a kiállításának megnyitójáig fedi le a történéseket. Grzeszykowska ismét Cindy Sherman ikonikus sorozatára reflektál, ugyanakkor a nő kultúrában való ábrázolásával is játszik. A történetében vékony határvonalat teremt egy filmes kosztüm és a kötelező iszlám viselet, illetve egy film hangulata és a mindennapi iráni élet jelenetei között.

Greszykowska így nyilatkozott a munkáiról: „A testem és a környezete technikai okok miatt játszik főszerepet a munkáimban – ezek könnyen hozzáférhetőek és az alkotás elegendő összetevői. A munkáim mélyen gyökereznek az e világi valóságban. A kérdések, amelyeket felteszek, nekem címzettek. [...] Az identitást egyszerre tapintható jelenlétnek és érzelmi tapasztalatnak kell tekinteni. Minden fényképem szorosan összefügg egymással. Az Album, a Cím nélküli állóképek, a Negatív könyv, és a Szelfi saját magam elvesztésének fokozatait reprezentálja. Kitöröltem magamat az Albumban, megpróbáltam valaki más lenni a Cím nélküli állóképekben, és aztán megint magam voltam a Negatív könyvben. Valami más próbál én lenni a Szelfiben. Valójában, nem hiszek az identitás mint olyan létezésében. Egy ember múltja a korábbi változatainak gyűjteménye.” (Gáspár Balázs) 

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Iráni állóképek, 2015

(forrás: artmuseum.pl; contemporarylynx.co.uk; culture.pl; rastergallery.com; raster.art.pl)

Az egyetemes fotótörténet női fotográfusainak munkáiból ITT (20 fotó) találsz egy válogatást.