A fény segítségével történő képrögzítés először Európát, később az egész világot lázba hozta, így egészen gyorsan érkezett el híre hazánkba is. A felfedezést 1839. január 7-én jelentette be Arago a Francia Akadémián, és már február 2-án megjelent az első magyar sajtóhír a Hasznos Mulatságok hasábjain, mely Daguerre találmányát "mindenek fölött legérdekesebb fölfödözés"-ként említi.
Alig kilenc évvel később még csak gyerekcipőben járt hazánkban a fényképkészítés tudománya, így az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről nem maradtak fent fotódokumentumok. Kertbeny Károly 1879-es, a Koszorúban közzétett írásából tudjuk, hogy Jókai Mór emlékezete szerint 1848-ban a Ferenciek terén működő fényképésznél készült egy dagerrotípia, egy csoportkép, amelynek szereplői Bulyovszky Gyula, Nyáry Albert, Jókai Mór, Vasvári Pál és Petőfi Sándor voltak. A kép nyomtalanul eltűnt, sem nyomtatásban, sem reprodukcióban nem ismeretes.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfién kívül további 4 dagerrotípiát őriz, ezek az alábbiak: Kossuth Lajos, Kossuth Lajos és Pulszky Ferenc (J. J. Hawes felvételei, 1852. Boston, USA), Reményi Ede (Stelzner felvétele, 1849. december, Hamburg), valamint Petőfi barátja, Miklós Miklós tordai református lelkész és családja (Ismeretlen fényképész felvétele, 1848.). Valamennyi dagerrotípiáról - Escher Károlynak köszönhetően - még az 50-es években reprodukciók készültek.

Mai bejegyzésünkben olyan képeket láthattok, melyek szorosan kapcsolódnak a történelmünk e fontos pillanatához.

Fotó: Az eredeti lemez © Petőfi Irodalmi Múzeum

Több kutató egybehangzó állítása szerint arcképét Petőfi egy előttünk ma már ismeretlen fényképész műtermében készíttette 1847-ben, (pontosan május 12. és június 2. között, 1. Rózsa György: Petőfi Sándor képmásai. Ikonográfiái tanulmány. Irodalomtörténet, 1951. 2. sz. 209.1.) ajándékképpen Szendrey Júlia számára. A dagerrotípia Petőfi és Júlia halála után Zoltánra maradt, s az ő hagyatékából került dr. Beliczay Imre katonaorvos (Petőfi barátja) birtokába. Beliczay sokat tett az egyetlen hiteles Petőfi fénykép népszerűsítéséért, reprodukciókat készíttetett róla, s az ábrázolás így az 1870-es években ismertté vált. A Szana Tamás szerkesztette Koszorú, Klösz György másolataként tette közzé a képet 1879. évi 1. számában, Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről című írása illusztrációjaként.
Ezt követően a dagerrotípia sorsáról nincs tudomásunk, az 1920-as, majd 40-es években már köztudomású, hogy elveszett vagy lappang. 1948-49-ben bukkan fel újra. Rózsa György, aki Petőfi dokumentumok után kutat, Hatvány Lajos révén jut el a Beliczay családhoz, akiknek címét találomra a telefonkönyvben keresi, s szerencséjére meg is találja. A hajdani katonaorvos azonos nevű unokája, dr. Beliczay Imre fővárosi tanácsnok lelkesen veti bele magát a becses ősfénykép keresésébe, átkutatja a családi hagyatékot, s mindenki meglepetésére megtalálja, s hozza a dagerrotípiát. Dr. Beliczay hazafiúi kötelességének érzi, hogy az ereklye közkinccsé váljon, s ezért a Petőfi Háznak adományozza. Escher Károly, aki évekkel később Mihályfi Ernő kultuszminiszter személyes közbenjárására kapja meg a megbízatást a Petőfi dagerrotípia restaurálására, így emlékszik vissza a kép állapotára:
„Végül pince, padlás, sok ócska láda átkutatása után előkerült egy kb. 7x10 cm nagyságú daguerrotypia, egy kis ezüst lapocska összetörött üveg alatt. De milyen állapotban! Csupa por, piszok, penész, üvegtörmelék. A képet alkotó ezüst felület teljesen feketére oxidálódott, úgy hogy az első pillanatban csak annyi volt bizonyos, hogy egy dagguerrotyp képet találtak, de hogy ez Petőfi fényképe volna, azt semmi sem bizonyította." (Fotó, 1956. szept. 5. Escher Károly: Petőfi igazi arca.)
Idézett cikkében Escher említi a kutatót is, de Rózsa György nevét, aki 1949-től máig a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, és most segítségemre volt a történtek rekonstruálásában, tévesen Rózsavölgyi Györgyként jegyzi le. A dagerrotípia restaurálását - melynek menetét nagy vonalakban olvashatjuk a cikkben - Escher Károly 1956 tavaszán végezte el, láthatóvá téve az addig kivehetetlen képet. Máig vitatott a dagerrotípia felületén látható durva dörzsölések, karcolások eredete, többen Escher nem teljesen szakszerű beavatkozásának következményét látják benne. Egyébként Escher Károlynak nem sikerült tökéletesen konzerválnia a képet, az oxidáció a lemez szélétől jól láthatóan terjed a kép belseje felé. - hangzott el Kovács Ida előadásában 1993 szeptemberében, a Tatán megrendezett Érték a fotóban című Országos Fotótörténeti Konferencián. 
A bejegyzésben látható Petőfi portrét mindenki ismeri, de a reprodukció hátoldalán található feliratot csak kevesen. Escher Károly a Foto magazin 1956. májusi számának 18. oldalán publikált Petőfi igazi arca című írását és a kép hátoldalát ITT találod. 

Fotó: Szigetváry Zsolt: A Kossuth Lajosról készült portré © MTI

Kossuth Lajosról az egyik legismertebb dagerrotípia nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban készült pár évvel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Southworth és Hawes stúdiójában.
A Kossuth-dagerrotípiák hazaszállításának történetét eddig is ismerhettük, a korabeli újságok nyomán többen is megírták, hogy Krécsy Béla 1893-ban, Bostonban járván felkereste műtermében a már agg Hawes-t, aki neki adta az ott még fellelhető 17 darab, Kossuthot, illetve Kossuthot és Pulszkyt együtt megörökítő lemezt. Hazatérve Krécsy Béla a dagerrotípiákat honi múzeumoknak ajándékozta. E lemezek mindenféle csomagolás nélkül maradtak 1989-ig, sőt kettő közülük még mindig üveg nélkül van. Természetesen jó feketére beoxidálódtak, legkevésbé azé a gyűjteményé amelyik azt a dobozt is megkapta, amiben benne hagyták a lemezeket és ez valamennyire megvédte azokat. A dagerrotípia Kossuth leszármazottainál maradt fent, tőlük vásárolta meg Novomeszky János amerikai-magyar műgyűjtő. A dagerrotípiát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vásárolta meg az Értéktár Program keretében és helyezte el letétben a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A felvételt csak rövid időszakokra állítja ki a múzeum, mivel az ezüstözött rézlemezre készült dagerrotípia fényre, hőre és a páratartalom változásra is rendkívül érzékeny. Most a látogatók 2017. március 15-től április 2-ig tekinthetik meg a 11x8 centiméteres dagerrotípiát, amely valószínűleg sztereofelvételként készült, vagyis egy térhatású kép egyik fele lehetett.
Kossuth Lajos - titkára társaságában - Pulszky Ferenccel kereste fel a fotóstúdiót, közös portréjukat ITT találod.

Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902 © Néprajzi Múzeum

A Kolozsvári Országos Történeti Ereklye-Múzeum 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján a még élő 1848-49-es katonák képeiből egy nagy kiállítást kívánt rendezni. E célból fényképészeknek szóló felhívást tettek közzé, hogy az öreg honvédekről díjazás nélkül készítsenek portrékat. A gazdag 48-as hagyományokkal rendelkező Hódmezővásárhelyen a felhívás kedvező visszhangra talált, s így Plohn József (1869-1944) helybéli fotográfus pontosan 154 veteránról készített fényképet - olvashatjuk a Néprajzi Múzeum honlapján. "A százötvennégy - közülük nyolcvankilencnek a neve is ismert - , az eddigi feltárómunka tanúsága szerint szinte kivétel nélkül földesúri függésből szabadult telkes jobbágy, házas illetve házatlan zsellér volt, földműves, jószág után élő pásztorember, gazdasági cseléd, de akadt köztük mesterember és kereskedő, talán tollforgató diák is" – írja Dr. Szabad György, a Tornyai János Múzeum gondozásában 1992-ben megjelent fotóalbum előszavában, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható. 
A 115 éve készült különleges, ritkán látott portrésorozatból ITT találsz egy válogatást.

(forrás: fotomuveszet.net; archfoto.atspace.eu; mnm.hu; wikipedia.hu; neprajz.hu) 

Jókai Mór klasszikus alkotása, A kőszívű ember fiai 1869-ben jelent meg. A romantikus, történelmi regény a Baradlay család történetén keresztül jeleníti meg az 1848/49-es szabadságharc időszakát. Várkonyi Zoltán 1964-ben forgatott filmet a regényből, a forgatáson készült standfotókat Inkey Tibor fényképezte. Ezekből a képekből ITT találsz egy válogatást.