A magyar származású Josef Székely (Székely József, 1838–1901) a mai Albánia, Koszovó és Macedónia területén 1863-ban készített képei minden valószínűség szerint az első fotográfiák a Balkán-félszigetnek erről a részéről. Székely egy Johann Georg von Hahn (1811–1869) által vezetett osztrák expedíció keretében jutott el Európa (akkor) egyik legismeretlenebb régiójába.
Székely 1838-ban született Sümegen, majd Szombathelyen járt iskolába. Ezután a Bécsi Egyetemen végzett gyógyszerészként, 1862-ben pedig kémiából szerzett doktorátust. Már diákként is érdeklődött a fotográfia iránt, 1861-től kezdve különböző fotográfusokkal dolgozott együtt és működtette műtermét – az 1890-es évek elején például a szintén magyar származású Kalmár Péterrel – és professzionális, jó hírnevű fotográfus lett. Több világkiállításon is részt vett, az 1867-es és 1878-as párizsi világkiállításon érmeket nyert (bronzot, illetve ezüstöt). Bár alapvetően portréfotográfus volt, épületeket is fotózott, munkásságának egyik legérdekesebb része pedig az 1863-as balkáni utazáson készített képei.
Fotó: Josef Székely: A középkori Rozafa erődítmény Shkodrában, 1863
Johann Georg von Hahn – akit az albanológia atyjának tekintenek – 1811-ben született Frankfurt am Mainben, Giessenben és Heidelbergben jogot tanult. 1834 és 1843 között a Görög Királyság igazságügyi hatóságainál dolgozott, majd 1847-ig az athéni porosz konzulátuson tevékenykedett. Ezután került az osztrák alkonzulátusra Janinába (ma Görögország), ahol kapcsolatba került az albánokkal és elkezdett albánul tanulni. Végül 1851-ben kinevezték Görögország északi részének konzuljává, amelynek a központja Szírosz szigetén volt. Hahn három alkalommal járt albán területeken a Janinában töltött ideje alatt, és rengeteg információt gyűjtött az albán történelemről, nyelvről, folklórról. Ennek az anyagnak jelentős részét Albán tanulmányok címmel publikálta az 1854-ben, Jénában kiadott háromkötetes könyvében. Később több más, főleg a görög és albán kultúrával foglalkozó könyvet is megjelentetett.
A német tudós már az 1860-as évek elején megkezdte az előkészületeket a felfedezőúthoz a Drin folyóhoz, amely, ahogy megjegyezte, „a legkevésbé ismert folyó az összes közül Európában, bár az Adriai-tengerbe torkollik [...] Előttem még soha senki nem utazott huszonnégy órán keresztül a folyón a part és a mellékfolyók összefolyása között”. 1863. június 23-án Hahn egy levélben olyan képesített fotográfust kérvényezett a bécsi Tudományos Akadémiától, aki elkíséri az útjára, és megörökíti a városokat és a hegyeket. Az Akadémia az akkor huszonöt éves bécsi székhelyű fotográfust, Josef Székelyt ajánlotta, továbbá fedezte az expedíció szükséges költségeit. Hahn és társainak 1863 augusztusa és novembere közötti utazása Durrëstől és Shkodrától Prizrenen és Macedónia nyugati részén át Szalonikiig és az Égei-tengerig tartott. Az felfedezőút ötven fotográfiából álló sorozatot eredményezett, amelyek az egyik legkorábbiak ebből a régióból, így a tudományos és a történelmi jelentőség mellett a Balkán dél-nyugati részének fotótörténetében is fontos szerepük van.
Fotó: Josef Székely: Kilátás a shkodrai erődből, 1863
Fotó: Josef Székely: Híd a Kir folyó fölött, 1863
Hahn 1863. augusztus 12-én érkezett meg Durrësbe (ma Albánia), ahol feljegyezte, hogy „a város nem sokat változott a legutóbbi, tizenhárom évvel ezelőtti látogatásom óta, ötven lakossal sincs több”, majd Shkodrába (ma Albánia) ment, ahol augusztus 31-én találkozott Székellyel. A fotográfus itt nyolc képet csinált, minden valószínűség szerint az elsőket a városról és az impozáns erődjéről (bár már 1856 óta volt fotográfus a városban, az olasz Pietro Marubi [1834–1903], de ő csak műtermi felvételeket készített, vagy legalábbis csak azok maradtak fenn tőle, illetve utódjától, Kel Marubitól [1870–1940]). Nem sokkal később az expedíció megindult a Drin folyón, ám amikor hajózhatatlanná vált, Székely, a nehéz felszerelése miatt, visszautazott Shkodrába. A csapat Prizrenben (ma Koszovó) találkozott újra, amely ekkor az egyik legnagyobb albánok lakta város volt közel ötvenezer lakossal, többségük muszlim, de több ezer ortodox keresztény és katolikus vallású is élt ott. Ezután délkelet felé vették az irányt és Dibrába (Debar, ma Macedónia) mentek. Ez egy akkoriban felfedezetlen és kétes hírnévvel rendelkező régió volt.
Hahn így írt: „Amennyire a Drin folyó alsó része ismeretlen volt, hasonlóképpen az a Fekete-Drin Dibra városa és a hely között, ahol a folyó két mellékfolyója összefolyik. Állítólag rablók tanyáznak arrafelé, és ezért elkerülik a szomszédos területekről”. Hahn különösebb gond nélkül jutott keresztül a régión, kivéve, hogy nem értette a bennszülöttek által beszélt nyelvet. Szeptember 21-én Dibrába érkeztek, majd az Ohridi-tó (amely Albánia keleti és Macedónia délnyugati határán fekszik) felé vették az irányt. A tudóst különösen lenyűgözte a tó és környéke. Meglátogatták a kalistai kolostort, Ohrid városát a sok gyönyörű ortodox templomával, és természetesen a híres, tizenhatodik századi Szent Naum kolostort a tó déli részén (ma mindegyik Macedónia területén található). Hahn és csapata teljes tíz napot töltött Ohridban, így Székelynek volt elegendő ideje fotografálni. Tizenegy képet csinált Ohridról és a környező helyekről. A Szent Naum kolostorról készített képei az egyetlen ismert fényképek az épületről ebben a formában, mielőtt egy 1875-ös tűzben súlyos károk érték. Októberben Ohridból továbbmenve egy ottomán hadvezérrel, Faik pasával találkoztak, aki Bécsben tanult. Székely itt az ottomán katonai formációkról csinált néhány érdekes fényképet. Ezután Hahnék a Vardar folyón utazva Demir Kapiján keresztül Szalonikibe mentek.
Fotó: Josef Székely: Utazás a Drinen, 1863 
Fotó: Josef Székely: A középkori prizreni erőd, 1863
Az utazás során a fényképezés időigényes munka volt. A „fotografikus masiná”-val és az egyéb kellékekkel küzdve, amelyeket magával cipelt(etett) Székely, nagyjából két órára volt szüksége, hogy egy tájat megörökítsen. Von Hahn tudatában volt annak, hogy Székely expedícióhoz való hozzájárulása történelmi jelentőségű. Megjegyezte, hogy a fényképek „az ebben a műfajban készített legjobb fényképek közé tartoznak”. A fotográfiák publikálása azonban túl drágának bizonyult a Tudományos Akadémia számára, így azok kimaradtak Hahn beszámolójából. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Székely balkáni fényképei feledésbe merültek. 1889-ben tizenhárom Székely-kép még megjelent Spiridion Gopčević (1855–1936) Macedónia és Ó-Szerbia című könyvében, de a szerző neve és dátum nélkül. A sorozat több mint egy évszázadra eltűnt, és csak 2000-ben fedezte fel újra Mark Cohen, amerikai író és szerkesztő az Osztrák Nemzeti Könyvtárban. (Gáspár Balázs)
Fotó: Josef Székely: Prizreni látkép, 1863
Fotó: Josef Székely: Hegyszoros Dibra közelében, 1863
Fotó: Josef Székely: Az Ohrid-tónál, 1863
Fotó: Josef Székely: Ohrid. Az ekkor mecsetként működő 11. századi Szent Zsófia-templom, 1863
Fotó: Josef Székely: A Szent Naum kolostor az Ohrid-tónál, 1863
(forrás: albanianphotography.net; tandfonline.com; biographien.ac.at)
Auguste Salzmann (1824–1872) a korai francia fotográfia sok más, ismert mesteréhez hasonlóan, egyszerre példaszerű és titokzatos. Salzmann 1854-ben Jeruzsálemről és vidékéről 174 kalotípiát készített, ezekből a képekből ITT találsz egy válogatást.
