A szárazlemezek feltalálása után, többen foglalkoztak kronofotográfiai felvételekkel, az osztrák Ottomar Anschütz vagy a francia Étienne-Jules Marey (1830-1904) is, aki főként fotópuskájáról híresült el. Az eszköz – Janssen ágyúcső-forma szerkezetének tökéletesített változata – alakjára, nagyságára nézvést megfelelt az ölésre használatos közönséges lőfegyvereknek, de csövében ólomgolyó helyett objektív volt; a cső mögött pedig egy dobtár alakú szerkezet, amelyben pillanatzárként egy óramű által másodpercenként 13 fordulatot végző fémkorong volt rendszeresítve. Majdnem puska, de mégis, micsoda különbség. Eleinte (1882-ben) csak szerény eredményt ért el, amikor másodpercenként 12 felvételt készített, de a zárszerkezet, az 1888-tól alkalmazott tekercsfilm és a filmet továbbító mechanizmus kifejlesztésével sikerült neki már 1/720-ad másodperceket exponálnia.  

Fotó: Étienne-Jules Marey munka közben, megjelent a La Nature magazin n°464. számában, 1882. április 22-én

Fotó: Marey fotópuskája 

Így lett alkalmas a nagyon gyors mozgás, mint például a madarak röptének tanulmányozására. A magyar származású Georges Demenÿ segített Mareynak a fotópuskával készített képekből zootróp-lemezeket készíteni. Ezek már képesek voltak a szárnycsapások szintézisének megteremtésére, és a madár mozgásának tökéletes visszaadására. Marey nem elégedett meg ennyivel, és később modellezéssel reprodukálta a teljes madarat, így háromdimenziós, teljes figurákat ábrázoló zootrópokat készített.

Fotó: Étienne-Jules Marey: Kócsag, 1886 

Fotó: Étienne-Jules Marey: Sirály repülésének modellezése, 1887 

Fotó: Étienne-Jules Marey: Pelikán repülése, 1882 

Kronofotográfiai célokra létrehozott kísérleti pályája 500 m hosszú, pontosan kör alakú volt, melynek belső 4 méter széles útja lónak, külső keskenyebb útja pedig embernek épült. A pálya körül távíróvezeték húzódott, melynek póznáit 50 méterenként állították fel egymástól. Minden oszlop önműködően jelzett a körpályán kívül álló főállomásra, amint előttük a ló vagy ember elhaladt. A pálya középpontjában levő állványon még egy dobot is elhelyeztek, amely egy szintén önműködő gépezettel a mozgás ütemét adta meg. A gyalogút belső szélén a földre másfél méteres, fekete és fehér sávokból összeállított léptéket helyeztek, hogy a mozgás sebességét mutassa. Maga a felvételi kamera egy, a pálya központjából kiinduló sínpáron előre-hátra tolható vasúti kocsi alakú építmény volt, amely egyúttal sötétkamraként is szolgált. A pálya felé néző ablakában volt az objektív, mely előtt egy nagy fekete, 1-3 méter átmérőjű korongot mozgatott egy óraszerkezet. A korongon lévő 1-3 cm széles nyílásokon át exponálódott a lemez. Tartsanak ki, az utolsó matematikai feladat következik az eddig leírtak szemléltetésére. Ha a korong másodpercenként 10-szer fordul, akkor a megvilágítási idő pontosan 1/1000 másodperc és másodpercenként 10 felvétel készülhet.. Az így készült képekkel próbálta igazolni Marey korábban (1873) megjelent tanulmányának a La Machine animal állításait.  

Fotó: Étienne-Jules Marey és Georges Demenÿ (jobbra) munka közben, 1904 

Fotó: Étienne-Jules Marey: Rúdugrás, évszám nélkül 

Fotó: Étienne-Jules Marey: Távolugrás nekifutásból, 1886 

1890–1892 között sikerült Mareynak valódi mozgófénykép-felvételeket előállítania. Mivel az általa korábban használt, a fényérzékeny réteget hordozó üveglemez törékeny és nehezen kezelhető volt, csak meghatározott számú felvételt tett lehetővé. Az akkoriban feltalált tekercsfilmmel elvileg megszűnt ez a hátrány és lehetővé vált, hogy korlátlan számú felvételt készíthessenek, s ezzel egyre hosszabb, egyre bonyolultabb mozgásfolyamatokat örökíthessenek meg. Demenÿ ekkoriban Étienne Jules Marey asszisztenseként dolgozott. A kronofotográfia segítségével az ember mozgási folyamatait akarta tanulmányozni. A párizsi Siketnéma Intézet egyik tanárának kérésére 12 felvételt készített saját magáról, miközben kimondta a „Je vous aime” és a „Vive la France” mondatokat. Az eset nagy port vert fel, a La Nature folyóiratban 1892-ben megjelent cikkhez Edison is gratulált. Ugyanebben az évben egy másik találmányában leírta, hogy a felvett képek összeköthetők egy fonográffal is, ezért joggal szerepel neve a mozi egyik úttörőjeként neve Lumiére mellett. Demény még egyesítette a Phonoscopot a fonográffal, amit 1902-ben forgalmaztak, s ezzel tulajdonképpen készen is volt az első hangosfilmfelvevő berendezés. (Kincses Károly) 

Fotó: Georges Demenÿ: Je vous aime, 1892

Étienne-Jules Marey képei azt is megmutatták, hogy a macskák szinte mindig talpra esnek. Marey a Comptes Rendus 1894-es számában megjelentette az alábbi képeket és tanulmányát, melyben összefoglalta az ugyanabban az évben kiadott Nature című folyóiratban publikált eredményeit. A cikkben kronofotográfiának (időfényképezésnek) nevezte módszerét.
Marey úgy gondolta, hogy a macskák saját tömegüknek tehetetlenségét használják fel. Úgy vélte, hogy a csigolya izmainak működését előidéző reflexek először a mellső lábakon mutatkoznak, amelyeknek nagyon kis tehetetlenségi mozgása van, mivel az elülső lábak eltakarják és megnyomják a nyakát. A hátsó lábak azonban kifelé nyúlnak, és csaknem merőlegesek a test tengelyére és másfajta tehetetlenségi nyomatékkal rendelkeznek.

Fotó: Étienne-Jules Marey: Zuhanó cica, 1894

Fotó: Étienne-Jules Marey: Zuhanó cica, 1894

(forrás: kkfotomuzeuma.blogspot.hu; wikipedia.org; publicdomainreview.org; tumblr.com)

1878-ban azért alkalmazták Muybridge-et, hogy fényképezze le a ló járásának különböző fázisait. Bizonyítsa be, ha tudja, hogy van olyan pillanat, amikor a vágtató ló mind a négy patája a levegőben van, amit addig sem nem hittek, sem nem láttak. Muybridge lófotóinak történetéről ITT olvashatsz bővebben.