A LIFE Magazin fotósának publikálatlan képei Albert Einstein temetéséről

2017. szeptember 24. Mai Manó Ház

Albert Einstein - akinek elméletei átalakították a világegyetem működéséről való elképzelésünket -1955. április 18-án, 76 éves korában szívelégtelenségben halt meg. Temetése és hamvasztása magánjellegű esemény volt, ennek ellenére a rendkívüli nap eseményeiről egy fotósnak sikerült felvételeket készítenie: Ralph Morse-nak a LIFE magazintól.
Fényképezőgépével és egy rekesz skót whiskyvel – az ajtók megnyitása és a nyelvek lazítása céljából - felszerelkezve Morse egy különleges sorozatot állított össze a 20. század egyik ikonjának haláláról. De egy ma már híres képtől eltekintve – Einstein irodája néhány órával a halála után pontosan úgy, ahogy hagyta - Morse aznap készített felvételeit sohasem jelentették meg. Einstein fia ugyanis azt kérte, hogy tartsák tiszteletben a gyászoló család magánéletét, ezért a LIFE szerkesztői úgy döntöttek, hogy nem adják le a teljes sztorit és így több mint öt évtizeden keresztül Morse fotói a magazin archívumában elfeledve pihentek.

"Einstein a Princeton kórházban halt meg," mondta az 1917. október 23-án született Ralph Morse a LIFE.com-nak 2014-ben, „ezért először oda mentem. De zűrzavar uralkodott – nyüzsögtek az újságírók, fotósok és bámészkodók. Ezért átmentem Einstein irodájába az Institute for Advanced Studies-ba. Útközben megálltam és vettem egy rekesz skót whiskyt. Tudtam, hogy az emberek nem akarnak beszélni, de a segítségükért cserébe pénz helyett a legtöbben szívesen elfogadnak egy üveg piát. Tehát odamentem az épülethez, megkerestem a főfelügyelőt, adtam neki egy üveg whiskyt és így kinyitotta az irodát." Kora délután Einstein holttestét a kórházból rövid időre egy princetoni ravatalozóba szállították. A boncolás után a holttestet tartalmazó egyszerű koporsó csak körülbelül egy órát volt a ravatalozóban. Morse oda is elment és látta, hogy két férfi a koporsót egy halottaskocsiba rakja. Morse úgy tudta, hogy Einsteint hamarosan temetik, ezért gyorsan a princetoni temetőbe hajtott.
„A temetőbe hajtottam, hogy megpróbáljam megtalálni, hogy Einsteint hová temetik" emlékezett Morse. „De aznap legalább két tucat sírt ástak ki! Láttam egy sírásócsapatot, adtam nekik egy üveggel és megkérdeztem őket, hogy tudnak-e valamit. Az egyik azt mondta, 'Körülbelül húsz perc múlva hamvasztják Trentonban!' Ezért odaadtam neki a többi skót whiskyt is, autóba ugrottam és a trentoni krematóriumhoz hajtottam épp mielőtt Einstein barátai és családja megjelentek volna."
”Nem kellett senkinek magyarázkodnom, hogy honnan jöttem," mondta Morse a nap eseményeinek fotózásáról. „Én voltam az egyetlen fotós és tulajdonképpen természetes volt, hogyha csak egyetlen fotós van a helyszínen, akkor az jó eséllyel a LIFE-tól van." Egyszer csak Einstein fia, Hans megkérdezte Morse nevét - a látszólag jelentéktelen, barátságos kérdés néhány órán belül jelentős következményekkel járt. „Amint a nap a végéhez közeledett, egyre izgatottabb lettem," emlékezett Morse, „mivel tudtam, hogy csak én rendelkezem ezekkel képekkel. Ez nagy hír volt! Einstein óriási közéleti személy volt, világhírű és megvolt a sztorink."
Morse ezután Manhattan-be ment a LIFE irodáiba és biztosra vette, hogy az óriási szenzációért ünnepelni fogják. „New Yorkba értem a filmmel és az irodában mindenhol feliratokat láttam: 'Ralph, menj be Edhez! ' Ed Thompson volt a LIFE felelős szerkesztője. Ed, a nagy újságíró azt mondja: 'Ralph, hallom, hogy eszméletlen exkluzív sztorid van.' mondom, 'Igen, azt hiszem.' Erre ő azt mondja, 'Hát, nem fogjuk leadni.' Ledöbbentem. Kiderült, hogy Einstein fia, Hans telefonált, amíg úton voltam New Yorkba és azt kérte, hogy ne adjuk le a sztorit és tartsuk tiszteletben a család magánéletét. Ezért Ed úgy döntött, hogy ejti a sztorit. Döntőképes szerkesztő nélkül nem lehet magazint vezetni és Ed döntött. Ezért azt gondoltam, 'Hát akkor ez van,' és mentem a következő megbízásra. Azt gondoltam, hogy a képek sohasem fognak nyilvánosságra kerülni és teljesen megfeledkeztem róluk."

Mai bejegyzésünkben a LIFE fotóválogatását mutatjuk be arról a tavaszi délelőttről, amikor Ralph Morse egy előkelő amerikai egyetemi városban száguldozott, hogy kiderítse, mi lett a néhai nagy Albert Einsteinnel. A sorozat különlegessége, hogy Einstein halálának napján Ralph Morse néhány felvételt készített Dr. Thomas Harvey-ról a kórházban. Dr. Thomas Harvey volt az a személy, aki a nagy vitát keltő boncolás során kiemelte, óvatosan metszetekre szeletelte, majd évekig kutatási célokra tartotta meg Einstein agyát. Morse a halála előtt adott egyik utolsó interjúban azt állítja, hogy biztos abban, hogy nem Einstein agya látható Dr. Harvey kése alatt a galériába szerkesztett legutolsó képen. 

(forrás: wikipedia.org; life.com)

Az ötvenes évek legjelentősebb felvételeinek egy része újságok megbízásából született, melyek a képszerkesztők döntése nyomán kerülhettek az olvasók elé. A publikálatlan képekből, melyek bár elkészültek, mégsem jelentek meg a legendás képeslapban ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása