A Tanácsköztársaság 133 napja, amely 1919. március 21-től 1919. augusztus 1-ig tartott, a magyar történelem egyik mai napig vitatott korszaka. Ugyanakkor még mindig sok mindent nem tudni erről a néhány hónapról és ez a fotográfia területére is érvényes megállapítás. Igaz, hogy a Tanácsköztársaság hónapjai jól dokumentáltak és számos fénykép maradt fenn erről az időszakról olyan fotóriportereknek köszönhetően, mint Müllner János, Balogh Rudolf, Révész és Bíró, Szőnyi Lajos és Vajda Manó, arról azonban, hogy az akkori hatalom rendeletei milyen módon érintették a fényképészeket, a munkájukat, a fényképészműtermeket, illetve, hogy kik vettek részt a Tanácsköztársaság idején a fényképészethez kapcsolódó tevékenységekben, már jóval kevesebb információval rendelkezünk.
A Tanácsköztársaságban számos területen nem azonnal, hanem csak hónapok múltával és/vagy csak részlegesen ment végbe a szocializáció – így történt ez a fényképészműtermek esetében is. Varga Jenő (1879–1964, közgazdász, politikus), aki márciustól júliusig pénzügyi népbiztos, majd a Népgazdasági tanács elnöke volt, a Vörös Újság április 16-i számában A szocializálás korlátai című cikkében arról értekezett, hogy szükségtelen minden területet államosítani: „a szocializálási láz olyan foglalkozásokra is átragadt, ahol a szocializálásnak semmi értelme nincsen: az egyik a fényképező ipart, a másik a táncoktatást, a harmadik a hordár-»ipart« akarja »szocializálni«. Ennek a világon semmi értelme nincsen, és csak azt eredményezhetné, hogy mindezek és számtalan más improduktív népréteg a proletárállamon élősködne, óriási adminisztrációt és bürokráciát létesítene. Hát erre semmi szükségünk véleményem szerint nincsen. Ilyen foglalkozású emberek éljenek tovább is másodlagosan, vagyis a dolgozó proletárok keresetéből: szocializálni csak komoly termelő üzemeket kell!”
Fotó: A Forradalmi Kormányzótanács tagjairól Vajda Manó készített portrékat. Bal oldalt Varga Jenő (1879-1964), aki – ekkor – pénzügyi népbiztos volt (Megjelent az Új Idők 1919. április 13-i számában)
Ennek ellenére két héttel később, április 29-én és 30-án fényképészműtermek szocializálásáról szóló cikkek és közlemények jelentek meg a különböző lapokban (Budapesti Közlöny, Népszava, Pesti Hírlap, Pesti Napló). A Belügyi Közlönyben, bár április 25-i aláírással szerepel, csak a május 4-i számban adták közre a hivatalos rendeletet. A Forradalmi Kormányzótanács LXXV. számú rendelete, amely a fényképészeti üzemek köztulajdonba vételéről szól, kimondta, hogy „a fényképészetnek a hadügy és a proletárkultúra szolgálatába állítása érdekében [a] Forradalmi Kormányzótanács felhatalmazza a belügyi népbiztosságot, hogy a Magyarországi Tanácsköztársaság tulajdonába vegye át, alkalmazott személyzetüknek létszámára való tekintet nélkül, mindazokat a fényképészeti üzemeket, amelyek az állam hadügyi és a proletárok kulturális igényeinek kielégítéséhez szükségesek”. Mindezt a Sajtótermékek Országos Tanácsának fényképészeti osztályán keresztül tervezték végrehajtani, amelyhez a fényképészeti és rokon cikkek árusításával foglalkozó üzleteknek három napon belül be kellett jelenteniük az összes fényképezőgépet, fényképészeti cikket és anyagot. A bejelentett termékeket zár alá vették, tehát csak a már említett Tanács engedélyével lehetett árusítani. Az Est április 29-i száma szerint „a fényképészet kulturális jelentőségére való tekintettel” szocializálják a műtermeket, mivel az új iskolakönyvek szemléltető részeinek elkészítése „nagy jövedelmet biztosítana az egyes fényképészeknek, tehát az államnak kell kezébe venni a képek előállítását”. Itt ugyanakkor azt olvashatjuk, hogy a szocializálást a Szellemi Termékek Országos Tanácsának fényképészeti osztálya végzi.
Fotó: A Forradalmi Kormányzótanács LXXV. számú rendelete a fényképészeti üzemek köztulajdonba vételéről (Megjelent a Belügyi Közlöny 1919. május 4-i számában)
1919-ben nagyjából 120 műterem működött Budapesten, amelyekben olyan neves fotográfusok tevékenykedtek, mint Erdélyi Mór, Máté Olga, Pécsi József, Révai Ilka, Strelisky, Székely Aladár, Uher Ödön, Weisz Hugó. Hogy a rendelet mégsem érint minden fényképészeti műtermet, arról a Vörös Újság április 30-i száma értesített: „szó sem lehet az összes fényképészeti üzemek köztulajdonba vételéről, hanem mindössze három-négy kiváló felszerelésű műtermet kívánnak köztulajdonba venni”. A közoktatásügyi népbiztosság május 27-én fényképészeti direktóriumot létesített, végül ők hajtották végre a műtermek szocializálását. Így egy hónappal a fényképészeti üzemek köztulajdonba vételéről szóló rendelet kihirdetése és pár nappal a fényképészeti ügyek direktóriumának megalakulása után, május 29-én tették közzé, hogy melyek azok a műtermek, amelyek állami tulajdonba kerültek: „Művészi fényképet a proletárnak! A kommunista társadalmi rend a művészet és a proletárság szorosabb kapcsolatát jelenti. Ennek jegyében a legjobb fölszerelésű fényképészeti műtermek egy részét, amelyek eddig csak a burzsoázia számára dolgoztak, szocializálták”.
A direktórium három valóban jól felszerelt, elegáns, polgári műtermet választott ki. Az egyik szocializált műterem Uher Ödöné volt a Koronaherceg utca 2. szám alatt, az egyik legszebb és legmodernebb akkoriban. A másik a Strelisky-műterem, amely 1910-ben költözött a Dorottya utca 1. szám alá, az épület felső szintjére és leírás is maradt fenn róla: „a helyiségek sorába tartozott a vízmedencével, szökőkúttal, szobrokkal díszített előcsarnok, a fogadóterem, télikert, a terasz, ahol télen havas felvételeket készítettek, nyáron pedig kertnek rendezték be. Természetesen az előbbiekhez hívó-, másoló-, retusálószobák is csatlakoztak. A felvételek készítésére három műtermet alakítottak ki: egy üvegműtermet, a nagy műtermet és az enteriőrképeknek berendezett helyiséget. Egy-egy színházi előadás szereplői felkerekedtek a díszletekkel, jelmezekkel, és átvonultak a Gerbeaud-házba. A nagy üvegműteremben elrendezték a díszleteket, beállították a jelmezes jeleneteket, amiket Strelisky mester lencsevégre kapott”. A harmadik államosított műterem a Nagymező utca 20. szám alatt álló ház volt, amelyet Mai Manó építtetett 1894-ben, és amelyről 1895-ben így írtak: „fejlett művészi ízlésre valló külső pompájával ejti csodálkozásba a nézőt. Az épület külsejének szépség és pompa tekintetében nem marad mögötte az épület belseje sem […] [a műterem] el van látva azokkal a legújabb készülékekkel, amelyek segítségével igazi csodákat lehet véghezvinni a fényképészet terén”. Mai halála után 1918 júliusában az Aradról áttelepült Weisz Hugó vette át a műterem irányítását, aki „[a] Nagymező utcai műtermet teljesen modernizálta, gyermekfölvételekhez kedves játszó szobát rendezett be”. A fényképészeti direktórium ezekben a műtermekben „a fényképek árait a proletárság kereseti viszonyaihoz arányítva, mélyen leszállította. A megállapított árak a műtermekben ki vannak függesztve. Az árkedvezményben csakis a vörös katonák és szervezeti igazolvánnyal ellátott munkások és azok hozzátartozói részesülnek”.
Fotó: Schoch Frigyes: A Ferenciek tere (Kígyó tér) 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején. A háttérben a Párizsi udvar, amelynek jobb oldalán a Koronaherceg utca (ma Petőfi Sándor utca) található, ahol Uher Ödön műterme volt (fortepan.hu)
Újabb valamivel több, mint egy hónap telt el, mire a három jó nevű fotográfus helyett új vezetőket neveztek ki. Uher Ödönt Kiss István váltotta, Strelisky Sándor műtermébe Held Jenőt, Weisz Hugó helyére pedig Kertész Andort nevezték ki termelőbiztosnak és művészeti vezetőnek. Kiss Istvánról és Held Jenőről egyelőre nincsenek információink, milyen tevékenységet folytattak a Tanácsköztársaság idején, illetve előtte és utána. Kertész Andornál pedig felmerül a kérdés, hogy vajon a később André Kertészként világhírűvé vált fotográfusról van-e szó. Kertész – fotóinak tanúsága szerint – márciustól augusztusig megfordult Budapesten, Budafokon, Dunaharasztiban, Szigetbecsén, júliusban és augusztusban bizonyosan járt a fővárosban. Baloldali nézeteit mindig is nyíltan vállalta, ugyanakkor soha nem akart magának műtermet és a Tanácsköztársaság időszakára sem pozitívan emlékezett vissza. A kinevezett egyének személyével, pályájával kapcsolatban tehát még vannak kérdések.
A Tanácsköztársaságból már kevesebb, mint egy hónap volt hátra, amikor az új vezetők átvették a műtermek irányítását. Az 1919. augusztus 2-án felálló szakszervezeti kormány az államosított üzemeket, épületeket visszaadta a tulajdonosainak, így Uher Ödön 1920-ig, a Strelisky-műterem (bár Strelisky Sándor 1922-ben elhunyt) 1930-ig, Weisz Hugó pedig 1929-ig maradt a már említett címén. (Gáspár Balázs)
(források: Az Est, Az Érdekes Újság, Belügyi Közlöny, Budapesti Hírlap, Budapesti Közlöny, Népszava, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Vörös Újság; Kincses Károly–Kolta Magdolna: Hazai anyag. Fotónapló. André Kertész és a magyarok. Magyar Fotográfusok Háza Kht., Budapest 2005.; Magyarország a XX. században; Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Osiris Kiadó, Budapest 2009.; Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840-1945). Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest 1997.)
