Ian Berry az angliai Preston városában született 1934. április 4-én. Pályafutását újságíróként kezdte, de nagyon hamar rájött arra, hogy ez nem az a terület, ahol ő maradandót tudna alkotni. Mivel apja vállalkozásában sem szeretett volna dolgozni, ezért úgy döntött, elhagyja Nagy-Britanniát, és utazni fog. Körülnézett a térképen: angol anyanyelvűként elsősorban Ausztráliába, Új-Zélandra, Kanadába vagy Dél-Afrikába mehetett. Az utolsó tűnt a legérdekesebbnek. Ebben az időben már amatőr fotós volt, és az egyetlen ember, akit a családja ismert Dél-Afrikában, éppen egy fényképész volt. Egy évig dolgozott neki, a fényképezéshez szükséges technikai alapokat tőle tanulta meg. Utána a Sunday Timesnak fotózott. Később egy afrikaiaknak szóló magazinnak kezdett dolgozni, egyedüli fehérként.
A világhírű fotós 1960-ben egyetlenként örökítette meg a dél-afrikai Sharpeville-i mészárlást, ami az apartheid történetének egyik legkegyetlenebb eseménye volt. Fényképeit később a bírósági tárgyalásokon is felhasználták bizonyítékként arra, hogy a tüntetések békésen kezdődtek, amíg a rendőrség tüzet nem nyitott. A fotóriporter az elmúlt évtizedek során fényképezőgépével világszerte politikai és társadalmi konfliktusok százait örökítette meg.
1962-ben visszatért Párizsba. A világ leghíresebb képügynökségébe Henri Cartier-Bresson hívta meg. Erre így emlékezett vissza a Magnum csapatát erősítő fotográfus, aki utoljára 2014-ben járt Magyarországon.
"Éppen hogy megérkeztem Párizsba, a francia fotósok elmondták, hogy szeretnék, ha csatlakoznék, de ehhez Henri-nek is jóváhagyását kell adnia. Megszerveztek egy találkozót az irodájában. Amikor megérkeztem, persze fogalmam sem volt, mit kellene tennem. Brit vagyok, ezért állandóan teáztam, viszont Franciaországban ebben az időben senki nem ivott teát, mindenki kávézott, ezért úgy éreztem, muszáj kávét rendelnem. Henri persze végül teát kért. Megmutattam neki a fotóimat, erre nem mondott semmit, hirtelen felállt, kiment a szobából, és az iroda vezetője jött vissza helyette. „Mit csináltál? Utál téged" – mondta. Az irodavezető megkérdezte, mi történt, és amikor elmondtam, ezt válaszolta: „Henri nem szeret fotókat nézegetni, a kontaktlapjaidat kell megmutatnod neki. Azt szeretné látni, hogy gondolkozol." Megszerveztek egy következő találkozót, pár nappal később újra meglátogattam, elvittem a kontaktlapjaim, teát rendeltem, elmondtam, hogy nagyszerű fotósnak tartom, és megtiszteltetés, hogy találkozhatok vele. És már bent is voltam a Magnumban. Ma ennél sokkal nehezebb bejutni." - mesélte a Kultúrpartnak adott interjúban 2014-ben.
Berry 1964-ben, harminc évesen visszaköltözött Londonba, ahol az Observer Magazin fotóriportereként kezdett el dolgozni. Leghíresebb sorozatának ötletét Robert Frank Americans című projektje adta, Berry terve az volt, hogy az "amerikaiakhoz" hasonló felvételeken mutassa be az angolok mindennapjait is. Úgy vélte, hogy ha az angol társadalmi osztályok valódi keresztmetszetét próbálja megragadni, akkor bátran bekéredzkedhet az otthonaikba. A középosztály örömmel engedte be, de az úgynevezett felső osztály viszont mindig ragaszkodott ahhoz, hogy egy rohadt lovat helyezzenek el a háttérben. - mesélte Berry egy interjúban. Az 1978-ban megjelent The English című könyvének bevezetőjében Berry azt írta, hogy Angliában a legkönnyebb fotókat készíteni az egész világon. Ez a könyv a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható.
Mivel ezen a héten Ian Berry Londonban készült felvételét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a világhírű fotográfus egy kevésbé ismert sorozatának képeit találod. A londoni drogfüggőkről készült képeit - már hivatalos Magnum-tagként - 1966-ban fényképezte. A sorozat képei egy éjjel-nappal nyitvatartó gyógyszertárban és egy pontosan meg nem nevezett lakásban készültek. A heroinfüggők London belvárosában az orvosok által felírt recept alapján kapták meg napi adagjukat, és amint a képeken látszik, nem minden alkalommal várták meg, míg hazajutnak, legtöbbször már ott, helyben belőtték magukat.
(forrás: magnumphotos.com; kulturpart.hu; bjp-online.com)
A Kölykök és a Ken Park rendezője, Larry Clark műveiben a legveszélyesebb életszakaszt, a kamaszkort járja körül mániákus elhivatottsággal. Ez az a korszak, amikor tombol az energia és a felelősségérzet elenyésző, a bevállalás foka viszont a legmagasabb. Saját bőrén tanulja ezt mindenki, aki túléli. Clark első, hírhedté vált fotóalbuma, a Tulsa (1971) nemcsak képeinek értéke és a tabumentes ábrázolás miatt izgalmas, hanem – és ez már szomorúbb – az alkalmi modellek további sorsa okán is.
Irina Popova 2008-ban, 21 évesen kényelmetlen és felkavaró sorozatot készített két drogos, orosz szülőről, akik a kétéves kislányukat Szentpéterváron próbálták felnevelni siralmas körülmények között.
Clark felkavaró képeit ITT, Popova díjnyertes sorozatát pedig ITT találod.
Szeretnél hozzászólni? Facebook oldalunkon megteheted!
