František Drtikol 1883. március 3-án született Príbramban. Édesapja jól jövedelmező szakmára, fotográfusnak szánta, és szülővárosában Antonín Matas műtermébe küldte tanulni. 1901-ben két éves tanulmányútra ment Münchenbe, ahol fotográfiáival aranyérmet nyert, majd három éves katonai szolgálat után, 1907-ben visszatért Príbramba, és saját műtermet nyitott. A vállalkozás azonban nem bizonyult sikeresnek, ezért 1910-ben Prágába költözik, ahol szintén egy műtermet nyit. A portréra specializálja magát, politikusok, jelentős közéleti személyek arcképeit készíti el. 1911-ben olajnyomat-albumot jelentetett meg Z dvorku a dvorecku staré Prahy címmel. 1929-ben Párizsban szintén albuma jelenik meg női aktokból, fő műfajának híres képeiből. 1930-tól fokozatosan hagyott fel a fotográfiával, és 1935-től egyáltalán nem fényképez többé. 1903 és 1936 között 15 jelentős nemzetközi kiállításon szerepelt. 1961. január 13-án elfeledve halt meg Prágában. Hagyatéka a prágai Iparművészeti Múzeum gyűjteményében van.
Drtikol első világháború utáni munkássága a modern cseh fotográfia alapjait jelentette. Életéről Jan Němec: A fény története címmel könyv is megjelent, mely a Mai Manó Ház könyvesboltjában is megrendelhető. A könyvből egy rövid részletet is megmutatunk:
"Kisfiúként soha nem gondoltad volna, hogy életedben ennyi meztelen nőt látsz majd. Úgy gondoltad, a férfi mindig azt a lányt veszi el, akit először lát meztelenül, mert azt szánták neki. Most azonban Éva-kosztümben vonulnak előtted a nők, egyik a másik után. Általában a függöny mögött vetkőznek le, mivelhogy sokkal jobban szégyellnek levetkőzni, mint meztelenkedni, aztán, mint a formálható agyag, előlépnek teremtőjük színe elé. Így látod – a fotográfián újra kell teremtened őket, kiemelni az életükből és átkeretezni a fényérzékeny lemezzel, jelképessé tenni őket. De még ezelőtt mindegyiküket muszáj mégiscsak megismerned, a nappali kliensekhez hasonlóan, nehogy teljesen elhibázott legyen az intenciód. Néhány nő a válla fölött vetett egyetlen pillantásával mindent elárul magáról, van, aki semmi pénzért nem hagyná kiismerni magát. Járnak hozzád éteri típusok, akiknek mintha a bőre alatt egy milliméterre gombolódna a lelke, és kiragyogna minden pórusán, de járnak olyan nők is, akik testesnek és föld-típusnak tűnnek, sőt egy vagy kettő duzzadóan telt odaliszk, akik szétfolynak mozdulataik közben. Az egyiknek szoborszerűen merev a nyaka, a nyakszirtje olyan, mint egy magas gyertyatartó, a másiknak nyugtalanul inog a feje. A mellek, vállak és kezek formája is más és más. Néhány kebel úgy cseppen, mint két könnycsepp ruganyos zselatinból, mások bátortalanul a mellkashoz tapadnak, a mellbimbók mint két kinyújtott csáp, más mellek anyaian teltek és hegyesek, vagy éppen körteformájúak, máskor felbukkan egy szinte fiús mellkasú lány, figyelemreméltó androgün, aki különleges érdeklődést kelt benned. És az altestük, mintha valamilyen góc lenne ott, amely különböző dinamikát ad mozdulataiknak. Egyesek olyanok, mint az amazonok, kemények és rágósak, hogy egy kutya sem bírná átharapni őket, és ki tudja miért, téged éppen ezek vonzanak valamivel, ahogy a végtagjaik kihajtanak a testük körül, és ahogy a keblük nem is himbálózik, amikor mozognak. Más modellek meg sokkal lágyabbak, izmok helyett csupa méz."

Mivel ezen a héten Drtikol egy 1931-ben készült felvételét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben aktfotóiból válogattunk, melyet Tágra nyílt szemek címmel 2004-ben már a Mai Manó Házban is bemutattunk. 

(forrás: maimano.hu; artblart.com; litera.hu; fotomuveszet.net)

Drtikol további aktfotóiból ITT találsz egy válogatást.