A fotó, amely az AIDS szimbólumává vált

2018. december 01. Mai Manó Ház

Amikor 1990 novemberében a Life Magazinban megjelent Therese Frare képe a családja körében haldokló David Kirby-ről, még ő sem sejtette, hogy ezzel a képpel az egyik legmeghatározóbb fotót hozta létre, amely az AIDS és a haldoklás témájában született. A kép Kirby halála előtti utolsó pillanatait ábrázolja. A haldokló férfi közeli családtagjai a kórházi ágya körül ülnek. Kirby üres tekintettel néz a kamerába, miközben édesapja átkarolja és búcsút vesz fiától.
David Kirby egy Ohio államban található kisvárosban született és nevelkedett. A 80-as években költözött Kaliforniába, miután a családja nem tudta elfogadni, hogy meleg. Los Angelesben vált belőle meleg aktivista, majd ezután figyelme az AIDS aktivizmusra összpontosult, mivel a betegség a 80-as évek közepén jelent meg a nyugat-európai és az észak-amerikai meleg közösségekben. Kirby 1987-ben tudta meg, hogy HIV pozitív. A családja ekkor már sokkal megértőbb volt és miután David elmondta nekik, hogy HIV-vel diagnosztizálták, beleegyeztek abba, hogy hazamenjen és otthon ápolják. 1989-ben állapota már nem tette lehetővé az otthoni ápolást, ezért Kirbyt a Pater Noster AIDS Hospice-ban helyezték el szülei. A fotó története itt kezdődik.
Therese Frare 1990 januárjában kezdett el önkéntesként dolgozni azt intézményben, ahol megismerkedett Petával, aki David segítője volt. Peta egy félig indián, félig fehér, transzszexuális, HIV fertőzött segítő volt, aki nagyon jó viszonyt ápolt Daviddel és a családjával. (Peta 1992 végén halt meg AIDS-ben.) Frare 1990 áprilisától kezdte el David állapotát fényképezni a család kérésére és David beleegyezésével. Mint AIDS aktivista, David azt gondolta, hogy a betegség stádiumainak és a halálának fotográfiai feljegyzése humanizálná a kibontakozó AIDS-válságot, és azoknak az embereknek, akik még soha nem találkoztak a betegséggel, talán jobban segítene megérteni a kialakult helyzetet. David egyetlen feltétele az volt, hogy Frare személyesen nem profitálhat a fotókból.
1990-ben David állapota nagyon gyorsan romlani kezdett és május 5-én Peta és Frare éppen más betegeket látogattak, amikor szóltak nekik, hogy David nagyon rossz állapotban van. Ekkorra már a család is összegyűlt, hogy vele legyenek az utolsó óraiban. Peta berohant David szobájába, üdvözölte a családot és gyorsan elkezdett Davidhez beszélni. Frare kint maradt a folyosón, majd a család behívta a szobába fényképezni. Leült a sarokba és onnan készített néhány képet, melyekből az utoljára készített képkocka vált ikonikussá. A fényképezést követően David néhány percen belül meghalt.
A fotó akkor vált világhírűvé, amikor 2 évvel később a Benetton használta az egyik reklámkampányukhoz. A család beleegyezésével a képet megváltoztatták és színesben használták, amiből kisebb botrány is kerekedett. Több katolikus csoport is tiltakozott egy AIDS beteg ilyen beállítása ellen, mert szerintük, ahogy David apja átkarolja fiát, az nagy hasonlóságot mutat a keresztény művészetben Szűz Mária és Jézus ábrázolásával.
Emellett meleg és AIDS-aktivista csoportok is tiltakoztak világszerte, mert nem tartották etikusnak, hogy egy nagy cég ilyen módon használjon és profitot termeljen egy haldokló, AIDS beteg fotójából. Farer később azt mondta, hogy amikor a Benetton elkezdte használni a képet, nagyon dühös volt és úgy érezte, hogy a Benetton kihasználta a helyzetet, de David édesapja azt mondta neki: „A Benetton nem használt bennünket és nem is használt ki minket. Mi használtuk őket. Az ő segítségükkel a fotód az egész világon látható lett, és pontosan ezt akarta David is.”(Muflon)

Mai bejegyzésünkben, az AIDS világnapján Therese Frare képeit láthatjátok. 

A képet a TIME magazin szerkesztői beválogatták minden idők 100 legnagyobb hatású fotói közé is, az alábbi kisfilmet ekkor publikálták. 

 

(forrás: time.com; imagedeconstructed.com)

Tom Bianchi partnere 1988-ban AIDS-ben halt meg és ez arra sarkallta őt, hogy művészetében kizárólag a fényképezésre fordítsa a hangsúlyt. Ennek eredményeképpen számos fotóalbumot publikált, amelyek a meleg férfiak életére fókuszálnak. Bianchi képeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása