A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve új sorozatot indítottunk, melyben magyar fotográfusok részletes életrajzát és képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon érhető el.

Reismann Mariant elsősorban az őszinte, természetes gyermekfényképezés elindítójaként tartották számon és becsülték nagyra fotográfiánkban, hisz több mint fél évszázados pályáját végig kísérő, spontán gyermekábrázolásaival új utat tört ezen a területen. Munkássága azonban ennél lényegesen több, változatosabb volt, s tevékenységének más területei, fél évszázad történelmét hitelesen tükröző riportjai nem kevésbé jelentősek. Soha semmilyen izmus vagy iskola hívéül nem szegődött, saját útját követve hű maradt önmagához. „Eltért a kor jellemző, mindenáron derűt sugározni akaró fényképezési stílusától, helyette tárgyilagosságra, az esemény hiteles ábrázolására törekedett.” – írta róla Gera Mihály(1). Számos nagyszerű és kivételes felvétele megkerülhetetlen történeti forrásértéket képvisel. 

Fotó: Tóth József: Reismann Marian otthonában, 1989 © Magyar Fotográfiai Múzeum

Reismann Marian 1911. december 23-án született Szombathelyen, jómódú, asszimilálódott zsidó polgárcsalád gyermekeként. Anyja Csepregi Schapinger Matild gazdag gyáros-család tagja, apja dr. Reismann Adolf orvosprofesszor, a szombathelyi Bábaképző igazgatója volt. Idősebb bátyja Ferenc ügyvéd lett, a Mariannál hat évvel idősebb bátyja, Reismann János nemzetközi hírnevet szerzett fotóriporter volt. A szülők gondos nevelésben részesítették gyermekeiket, Marian az első négy elemit magántanulóként végezte, majd 1921-től a szombathelyi leánygimnáziumba járt. 13 éves korában kapta első fényképezőgépét, de nem sokat használta. Fotóriporter bátyja iránt egész életében ambivalens érzéseket táplált, személyiségük nagyon különböző volt. Pályájuk is különbözően alakult, de mégis bátyja hatására választotta a fényképész szakmát. Marian mondta, hogy „egy életen át tartott, nem, nem a rivalizálás, hanem a szoros szakmai kapcsolat.”(2) Kettőjük monográfusa, Kincses Károly írta, hogy „mindkettőjük fotográfusi pályáját, a képhez való viszonyát valamiképpen befolyásolta a másik testvér, persze időszakonként eltérő módokon és intenzitással.”(3) … „Reismann Marian - egy életen át birkózva bátyja rávetülő árnyékával – leküzdötte hátrányait, megtalálta saját képi világát, saját témáit, teljes életet élt, érvényes és fontos életművet hozott létre és hagyott ránk.”(4) Az érettségi után 1929-31-ig Münchenben a Staatslehranstalt für Lichtbildwesenben (Állami Fényképészeti Tanintézet) fényképésznek tanult, utána Berlinben bátyja U.R.F. Werbe Kollektive nevű vállalkozásánál laboránsként, majd fotósként dolgozott, lapoknak fényképezett.(5) Baloldali beállítottságú, bauhausos hagyományokat is magába olvasztó szemlélete itt alapozódott meg. „München egész további életemet meglehetősen befolyásolta.”(6) – vallotta. Miután bátyja és munkatársa Moszkvába ment, egyedül maradva kevés munkája akadt, a Film für Alleban maradt fenn néhány, Bauhaus-hatást mutató felvétele.

1932-ben hazatért, de mivel müncheni képesítését a Budapesti Fényképész Ipartestület nem fogadta el az iparigazolványhoz szükséges mestervizsgának, nem dolgozhatott önálló fényképészként. Szülei Budapesten egy körúti pincehelységet vásároltak számára, ahol két évig amatőrmunkák kidolgozását végezte, s más neve alatt segédként, – majd mivel mestervizsga híján a Reismann nevet nem használhatta - Foto Marian néven főleg portrékat és gyermekfotókat készített. De már akkor sem az akkoriban divatos Mosoly-Album mesterkélt, mereven beállított képeinek stílusában, hanem, - mint mondta – „a gyermek természetes környezetét, egészségét, fejlődését tükröző, hiteles felvételeket.”(7) Képeit látva még itt kereste meg a gyermeknevelésben és orvoslásban új utakat nyitó dr. Pikler Emmi gyermekpszichológus. Pikler elképzelése az volt, hogy az egészséges gyermeknek meg kell teremteni a megfelelő körülményeket – megfelelő öltözködést, szabad helyet játékra, mozgásra - hogy saját adottságai szerint, normálisan fejlődjön. Mariannak azt javasolta, hogy módszerét képekkel dokumentálja. Bár fizetni nem tudott, de a szülők rendeltek az újszerű, természetes képekből. Mindkettőjük egész életművét döntően meghatározta ekkor kezdődött munkakapcsolatuk, majd barátságuk. Reismann egész életén át visszatérő rendszerességgel, évente négyszer fényképezte Pikler pacientúráját, később a doktornő által alapított intézetek gyerekközösségeit. „Hogy megtanultam, mi a gyerek, hogy a fényképezés egy ágában nagyon mélyre lementem azt feltétlenül Pikler Emminek köszönhetem. Tudom, hogy ebben elértem egy bizonyos nívót, hogy ezzel iskolát teremtettem.”(8) – vallotta. A tudományos alaposság követelményeit szem előtt tartó, pszichológiai szemlélettel készült illusztrációi képeinek teljes őszinteségével gyökeres újdonságként jelentek meg a gyermekfényképezésben. Elsőként ábrázolta hitelesen, természetes környezetében, életkorának megfelelő szituációban a gyermekek őszinte életmegnyilvánulásait, s követte fotóin egy-egy gyermek fejlődését éveken, évtizedeken át. Fennmaradt munkáinak mintegy háromnegyede gyerekfotó. Dr. Pikler Emmi Reismann Marian fényképeivel 1938-ban megjelent könyve, a Mit tud már a baba?(9) utóbb sok kiadást ért meg, franciául, németül, csehül, oroszul is kiadták. Az 1954-ben kiadott könyvük, az Anyák könyve(10) 15 javított, bővített kiadást ért meg, szintén több nyelven. 

Gyermekfelvételek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből
Doktorbácsi, 1966
Bagoly Györgyi oldalra fordul, 1966
Szőke kisfiú, 1958
Kislány, 1953
Külvárosban, 1967
Görög menekült gyerekek Magyarországon 2., 1952
Ismerkedünk a világgal. Sétálnak a Lóczy gyerekek (kislány és kisfiú néznek egy békát), 1955

1934-ben Reismann fényképész mestervizsgát tett, önálló portréműtermet nyitott a már általa megszokott, és megrendelői számára is ismert, bejáratott Fotó Marian néven. A Lipót (ma Szent István) körút 13-ban lévő kétszobás udvari lakásban az egyik szoba volt a műterem, a másik a lakás, a laboratóriumot a konyhából választották le. Kezdetben újszerű táncfotóival hívta fel magára a figyelmet. Elsőként az 1930-as évek legmodernebb németországi együttesében, a Balett Joossban táncoló Bauer Lillát fényképezte tánc közben, szabadban és műteremben is, portrét, aktot is csinált róla. Képeit megismerve az együttes is csináltatott vele a műteremben képsorozatot, melyet Táncoló emberek és beszélő kezek(11) címmel a Pesti Napló Képes Mellékletében dupla oldalon publikálták, és a képek egy részét az együttes pavilonjában a párizsi világkiállításon is bemutatták. Az 1930-as években igen népszerűvé vált mozgásművészet, modern tánc és balett Pesten megforduló más kiválóságait, jávai táncosokat, Udai Shankar hindu táncosait fényképezte műtermében. Szokatlan módszerével képein sikerült a tánc lényegét megmutatnia, közelről fényképezve az arcokon tükröződő figyelmet, feszültséget és a kezek gesztusait mutatva fogalmazta képpé a tánc által közvetített érzelmeket. Megalakulásától visszatérően fotózta a Balett Intézet évfolyamait, később a háború után is. „Ha rajtam múlik, akkor én biztos táncfotós lettem volna, a fotóban legelőször a mozgás érdekelt.”(12) Dinamikus szemlélete portréiban is megnyilvánult, a modellek testtartása, mozdulata vagy arckifejezése belső történést érzékeltet. A gyermekfényképezés mellett a művészeti élet hírességeiről készült portréival is hamar nevet szerzett. A zeneművészet képviselői közül Bartók Béla és felesége, Pásztory Ditta, Rácz Aladár, Yehudi Menuhin, Kórodi András, Banda Ede, Török Erzsi, az írók közül Márai Sándor, Tersánszky Józsi Jenő, Benedek Marcell, a színházi élet kiválóságai közül Palasovszy Ödön rendező, Vidor Ferike színésznő, a képzőművészek közül Szántó Piroska és mások voltak modelljei. Akár híres embereket, akár névtelen megrendelőket fényképezett, kiváló megfigyelőkészségével, szellemi azonosulásával érzett rá portréalanyai személyiségére.

Műtermében tanítványokat is nevelt. Nála tanult Sugár Kata, Révai Dezső, nála töltötte segédidejét Langer Klára, Barta Éva, Székely Ibolya és mások. Néhányukkal nemcsak a műteremben foglalkozott, hanem szabad idejük egy részét is együtt töltötték. Baráti köre túlnyomórészt baloldali irányultságú tanítványaiból és megrendelőiből, Pikler Emmi elsősorban baloldali, kommunista szimpatizáns értelmiségiekből álló pacientúrájából alakult ki. „Abszolút kültagként belekeveredtem abba a társaságba, amelyik 1931-ben vagy 32-ben az egyetemen a baloldali megmozdulásokat csinálta. … Sokan aludtak nálam a Szent István körúton, akiket éppen kerestek.”(13) - emlékezett. Ezek az ismeretségek később, 1945 után fontos munkakapcsolatokat hoztak. 1937-ben csatlakozott a Modern Magyar Fényképezők csoportjához, s képe jelent meg a párizsi Photo Illustrations 1937. júliusi különszámában, melyet a csoportban dolgozó magyar fotográfusok munkáinak szenteltek. 1938-ban komoly szakmai előrelépést, jobb lehetőségeket és munkakörülményeket jelentett, hogy megvásárolta Máté Olga hajdani irodalmi- és művészeti szalonnak számító, nevezetes, tágas fényképész műterem-lakását a Veres Pálné utca 12. legfelső emeletén. Itt 1944-ig a fotográfia szinte minden területét művelte, bőven volt munkája, igényes felszereléssel dolgozott, olykor megrendelésektől függetlenül saját kedvtelésére is fényképezett életképeket, portrékat. A második világháborúig egy külföldön tanult, baloldali beállítottságú, bauhausos szemléletben nevelődött, budapesti műtermes fényképésznő pályája rajzolódott ki, aki táncfotóival, portréival és pszichológiai megközelítéssel készített gyermekfotóival szerzett nevet magának.

Soha nem akart elmenni külföldre, magyarnak vallotta magát: „Én egész életemet úgy töltöttem, töltöm és tölteni fogom, hogy magyar vagyok. Az, hogy zsidó vagyok, azt a zsidótörvények következtében vettem tudomásul.”(14) – vallotta. 1944-ben a német megszállás idején sárga csillagos házba kellett költöznie, majd októbertől üldözöttként bujkálva vészelte át a háború utolsó fél évét, az ostromot. Műterme bombatalálatot kapott, kifosztották, felszerelése és munkáinak túlnyomó része elpusztult. Negatívjaiból, pozitív kópiáiból ismerőseitől, barátaitól csak esetlegesen került elő később néhány. A háború után belekerült a közéletbe, 1945 márciusában az elsők között lépett be az akkor alakult MAFIRT-ba (Magyar Filmipari Rt.) és a Magyar Kommunista Pártba. Elsőként az elvtársak igazolványképeit kellett készítenie, majd a fotórészleg kialakítását bízták rá, mely a kommunista párt propaganda-, hír- és alkalmazott-fotó-munkáit látta el. Feladatul kapta a hazahozott háborús bűnösök – Szálasi Ferenc, Bárdossy László és Imrédy Béla volt miniszterelnökök, Baky Endre László volt belügyi államtitkár – fényképezését. A nyilas vezért Reismann kivitethette a Duna-partra. Szálasi a képen a szörnyű pusztítás, a Dunába robbantott hidak látványára érzéketlen, szenvtelen arccal, s a konok őrületet tükröző mondattal reagált: „Így védték hős fiaim a városunkat.”(15) A fölvett magatartás mögött fölsejlik a valódi jellem. Mivel korábbi baloldali ismeretségei révén Reismann megbízható kádernek bizonyult, a legkülönbözőbb politikai témájú eseményeket – az első szabad május 1-jét, a földosztást, Tildy Zoltán köztársasági elnökké választását, a németek kitelepítését Békásmegyerről, Sztehlo Gábor Gyermekotthonát, a Gaudiopolis-t, a Demokratikus Nőszövetség Első Nemzetközi Kongresszusát, s főként a kommunista vezetők szerepléseit és portréit fényképezte. Rákosi Mátyást - aki hol beszédet tartott, hol gyerekek közt játszotta a ’Rákosi pajtás’ szerepet -, a rettegett nagyhatalmú ÁVH-főnök Péter Gábort új egyenruhájában feszítve, Révai Józsefet, Rajk Lászlót és a többieket. 

Politikiai témájú képei a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében
Péter Gábor, az ÁVH főnök új egyenruhájában, 1946
Lukács György az 1947. május elsejei felvonuláson, 1947
Fekete autó, 1949
Szálasi Ferenc a Lánchíd romjainál, 1946

1946 márciusában kilépett a MAFIRT-tól és a Veres Pálné utcai műtermében továbbra is fotó Marian néven kisiparosként folytatta háború előtti tevékenységét. Lépését azzal indokolta, hogy „nem volt alkalmam speciális képzettségemet, a gyerekfotót használni és fejleszteni, … annál is inkább, mert a riporthoz – a MAFIRT-nál mint politikai riporter dolgoztam – sem kellő gyakorlatom, sem képzettségem nem volt.”(16) Két évvel a háború után a Foto Marian műterem már újra több alkalmazottal, kitűnő felszereléssel igen jól ment. Feladatokat vállalt több szakmai, szakszervezeti és pártszervezetben, az Ipartestületben, a Fényképészek Országos Szabadszakszervezetében, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségében, a tanoncvizsgáztató bizottságban. 1948-ban igényes fotográfiát művelő társaival(17) Fotókollektíva néven alapelveiben, szervezetében a Magnum hírügynökségre emlékeztető munkaközösséget hoztak létre, mely különböző politikai és kereskedelmi szervek megrendelésére dolgozott. Ez azonban a Rákosi-rendszer diktatórikus, a tájékoztatás monopóliumát birtokló kultúrpolitikájának kollektivizáló viszonyai között nem lehetett hosszú életű, az államosítást még a ’megbízható káderek’ sem kerülhették el. „Pedig ha fényképre volt szüksége, az ő műtermébe járt a teljes pártapparátus.”(18) Reismann Mariant is felszólították, hogy hagyja abba a maszek műtermi munkát és lépjen be az állami szektorba. A Fotókollektíva tagjainak többségével együtt 1951-től a MAFIRT utódja, a Magyar Fotó Állami Vállalat (az MTI elődje) mint művészfotós fotóriportert alkalmazta. Kincses Károly a Magyar Fotó személyzeti nyilvántartásából Reismann Marian káderlapját idézve témáinak, fényképészi irányultságának változásáról tudósít: „Vállalatunknál főleg tudományos mezőgazdasági felvételeket készít, vidékre, állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe jár, azonkívül óvodákban, bölcsődékben készít felvételeket. Ha ilyen téma nincs, úgy üzemekbe is kijár.”(19) Mivel bátyját a Rajk perben letartóztatták, Marian megbízhatósága megkérdőjeleződött. Barátja, dr. Vajda Ernő ügyvéd, botanikus fotóművész – akivel később, 1961-ben házasságot kötött – beszélte rá, hogy a növények és a mezőgazdasági munkák fényképezésére szakosodjon. Így a politikai riportok helyett – a gyermekfotózás mellett – a mezőgazdaság szocialista ’vívmányainak’ – a gumipitypang, szója, gyapot és más, a hazai növénytermesztési viszonyoktól idegen kultúrnövények meghonosításának és termesztésének - dokumentálása, a mezőgazdasági kutatóintézetek, kísérleti telepek munkájának fényképezése alkotta fő munkaterületét. Számos hiábavaló munkát kellett elvégeznie, amit azután nem használt fel senki. ”Soha még olyan rablógazdálkodást az időmmel, tudásommal nem csináltak, mint ott.”(20) – indokolta, hogy miért tekintette élete legnehezebb, legterméketlenebb időszakának az MTI-nél eltöltött éveket. Káderlapjának képmutató jellemzése szerint „Vállalatunk kollektívájába nem nagyon illeszkedik be,” - bár ennek ellentmondva két mondattal előbb arról írtak, hogy: „Minden munkát szívesen lát el, ha nincs más munkája, mindenkinek szívesen segít.”(21) Reismann néhány társával, élükön Langer Klárával kemény, de sikertelen harcot folytatott a vállalatnak előző munkahelyéről összeférhetetlenség miatt menesztett, hírhedt vezetőjével, 1954-ben mégis őt bocsátották el a vezetéssel elégedetlen fotós kollégáival együtt. Nem az egyetlen ellentmondás volt az, hogy bár az MTI-be belépésekor művészfotósként alkalmazták, felmondólevelében azzal indokolták elbocsátását, hogy „művészi igényességének a vállalat nem tud eleget tenni, s ön a vállalat vezetésével nem ért egyet.”(22)

Újra a műtermi fényképezéshez tért vissza, s a mezőgazdasági kutatóintézetek is tovább foglalkoztatták a kísérleti munkák dokumentálására. Ezekben a munkákban tárgyilagosságot, hiteles ábrázolást nyújtott. Feltehetőleg jellegzetesen fanyar humorú, a dolgok fonákját is észrevevő egyénisége óvta meg attól, hogy a legtöbb kortársához hasonlóan kritikátlanul, a szocreál ábrázolás ’hurráoptimizmusával’ mutassa a kor korántsem derűs valóságát. Egy-egy fényképi telitalálat számba menő riportképén szűkszavúan csak a szikár tényeket közölte, az alaphangulatot érzékeltette, a következtetést a néző képzeletére bízta. Az 1949-ben készített Fekete autó(23) című képe a magas emeleti ablakból felülről láttatva a szegényes utcán várakozó, kiglancolt fekete autót, mely a fordulat évét követő Rákosi-kornak, az 50-es évek emberének házkutatásoktól, letartóztatásoktól, ÁVH-tól való rettegését sugallja. Déry Tibor édesanyjának temetésén a koporsót egyedül kísérő gyászruhás feleség magányos alakját látva a börtönben lévő író családi tragédiája tárul föl. Az 1958-as kép megelőzte Déry Tibor 1962-es Két asszony című novelláját, melyet Makk Károly Déry 1956-os Szerelem című novellájának motívumaival összedolgozva 1970-ben rendezte meg emblematikus Szerelem című, Cannes-ban több díjat nyert filmjét, s a kép művészi kvalitásban is méltán állítható melléjük. Reismann Marian úgy fényképezte 50 év történéseit, eseményeit és embereit, hogy jónéhány képe túlmutat önmagukon, a pillanatban képesek a mögöttes tartalmat megragadni, a nagyobb teljesség, emberi sorsok, életutak, társadalmi folyamatok, maga a történelmi korszak lényege rajzolódik ki. Olykor a mindennapi szituációban is képes volt a konkrét témán túlmutató korábrázolást nyújtani. 1952-ben a bagi TSz gyűlésen fekete kendőbe burkolódzott asszonyok kemény, feszült, elzárkózó arckifejezése drámai sűrítéssel szól a falusi embereknek a kikényszerített szövetkezetiséssel, s magával az egész Rákosi-rendszerrel szemben érzett bizalom- és illúzióvesztéséről. Legjobb munkáin a dokumentumérték esztétikai értékkel párosul, azokat szemlélve a néző úgy érzi, hogy a pillanatnyi szituációt nézve érzékeli a képen látott helyzet előzményeit és további menetét, következményeit is.

Az MTI-s évek után a fotográfia legkülönbözőbb területein dolgozott. A Képzőművészeti Alapnak távoli falvakról készített képeslapokat, később Kőszegről, 1984-ben Szentendréről első díjat nyert színes fotónaptárt, majd Győrről könyvet állított össze. A Műszaki Könyvkiadó és a Zeneműkiadó kiadványai részére portrékat, illusztrációkat fotózott, 1954-ben a görög áttelepítések idején százszámra fotózta a hazánkba áttelepített görög gyermekek igazolványképeit. 1957-ben egy évig riporterként külföldön dolgozó bátyját helyettesítette az Érdekes Újságnál. Már 1940-ben készített néprajzi témájú képeket Bugacon, Kalotaszegen asszonyokat gyönyörű népviseletben, Kolozsvárott cigányokat fényképezett. A képek egy része a Pesti Napló Képes Mellékletében és más lapokban, valamint Ortutay Gyula Magyar Néprajzában publikálva maradt fenn. 1954-től rendszeressé vált munkásságában a falusi élet fotózása. A Népművészeti Intézet a Daloló Falvak elnevezésű népdalgyűjtő mozgalom legjobb pályamunkáinak illusztrálásával, majd újabb néprajzi anyagok készítésével bízta meg. Reismann a szokványos idegenforgalmi kiadványoktól eltérő, a népi művészeket – mesemondókat, zenészeket, énekeseket, táncosokat, fazekasokat, fafaragókat, hímzőket, szövőket – saját közösségükben, környezetükben bemutató, az egész országon átvezető könyvet tervezett A magyar népművészet mesterei címmel, de ez csak töredékében valósult meg. 

Népi művészek és a falusi életet bemutató képei a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében
Marton Pálné Homok Erzsébet, népi író, Verseg, 1954
Lakodalom Holló Józseféknél, Martonszentistván, 1958
Kishutai búcsú, 1951
Rácz Aladár cimbalmon játszik, 1954
Magyar gyapot, Tengelic (gyapotszüret), 1950

Rendszeres munkát és megélhetést továbbra is a gyermekfényképezés biztosított számára. A párttagok egyedül, árván maradt gyermekei felnevelésére 1945-ben megalakult Rákosi Mátyás Gyermekotthon vezetője dr. Pikler Emmi lett, és Reismann Marian fényképezett számukra. Pikler hamarosan egy csecsemőotthont hozott létre, közismert nevén a Lóczyt, a Lóczy Lajos úton, melyet később róla neveztek el Csecsemőotthonok Pikler Emmi Országos Módszertani Intézetének, miután leánya, Tardos Anna vette át az intézet vezetését. Reismann 45 éven át havonta száz-százötven képet készített a Lóczyban. „Ez a több tízezer tételes fotóanyag – írta Kincses Károly – azon túl, hogy a Pikler-módszer dokumentációjaként is egyedülálló, a gyermek- és fejlődéslélektan-kutatóknak is kincsesbánya. Képeit nemcsak a gyermekekről vezetett fejlődési naplókban használták fel, módszertani anyagként más gyermekotthonokban, képzési helyeken is szemléltető anyagként szolgáltak.(24) … Különösen kellett figyelnie a mozgás- és értelmi fejlődés megnyilvánulásaira. Az egymáshoz és a gondozókhoz való viszonyulás alakulására.”(25) „A képek megmutatják, hogy a gyerek a külvilágból napról napra kapott új benyomásait nemcsak az arcjátékával tükrözi vissza: a gyerek egész teste, minden mozdulata kifejezi az elcsodálkozást, az örömet az új élmény felett.”(26) - hangsúlyozta Reismann Marian. A gyermekeknek sokszor még a szakemberek előtt is rejtve maradt képességeit magától értetődő művészi eszközökkel tette láthatóvá azzal, hogy nem állította be a képet, hanem türelemmel várva figyelte, s örökítette meg, amit a gyerekek tekintetükkel, mozdulataikkal és viselkedésükkel fejeznek ki. A gyerekeket lehetőleg saját környezetükben, a zavaró tényezők lehető legteljesebb kiiktatásával fényképezte. „Az igazi jó képeknek, - vallotta - így a gyerekképeknek is két alapvető összefüggő motívuma van: az őszinteség és a természetesség. Ne akarjuk ’megrendezni’ a pillanatot, ne akarjunk mást kihozni a gyerekből, mint ami benne van. Hagyjuk élni, mozogni, játszani és várjuk ki a pillanatot. … A hétköznapok hangulatán belül próbáljuk meg a fényképezést. … A természetes szituációt és természetes környezetet szeretem, … amit a gyerek megszokott, és ahol jól érzi magát.”(27) Gyermekfotóinak legjavát az 1968-ban az Ismerkedem a világgal(28) albumban publikálta, melynek szövegét Tardos Anna írta. Az 1956-ban a Fotosorozatban megjelent Gyerekfényképezés(29) a fotósok számára nyújtott a témában sok jó tanácsot és szemléltető képeket. Négy év múlva kibővítve az NDK-ban adták ki.(30)

1951-től 1967-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium (később Szakközépiskola, ma Szakgimnázium, népszerű nevén Kisképző) fotó-szakosztályának tanára volt. Gyermekfotózási módszerét hosszú éveken át tanította az emberábrázolás keretében. „Az emberábrázolást mindig a gyermekfotózással kezdtük – mondta. - A gyermek természetesen viselkedik, még nem alakít, mint a felnőttek. Arra tanítottam növendékeimet, hogy figyeljék meg a gyermek spontán mozdulatait, reagálását, és merjék rögzíteni, akkor is, ha ez nem látványosan szép. Fő az, hogy igaz legyen. Ami természetes, az nem lehet csúnya.”(31) Reismann gyermekfotói nem a hagyományos értelemben ’szépek’. Viszont őszinték, humorosak, drámaiak, elgondolkoztatóak. Tantárgya, az emberábrázolás tanmenetének másik fontos területe egy-egy helyszín jellegzetes bemutatása volt az ott megforduló emberek ábrázolásán keresztül. A tanulók fél éven át fényképezték az iskola szomszédságában lévő Kálvin tér életét, jellegzetes alakjait, s egyben gyakorolhatták az ismeretlen emberekkel való őszinte kapcsolatteremtés ’művészetét.’ E tanulmány szerzője - mint a Kisképző hajdani diákja, majd tanára – saját tapasztalatai alapján mondhatja, hogy ebben milyen nagy segítségükre volt Reismann nyitottsága, humora, természetessége.

Reismann Mariant meghitt kapcsolat fűzte a zenéhez. Évtizedeken át fényképezett portrékat zeneművészekről, zeneszerzőkről, előadókról. Ő kezdeményezte, hogy a közönség ne csak a zene pódiumról ismert előadóművészeit, hanem szerzőit is megismerhesse. 1975-ben a Magyar Zeneműkiadó Magyar zeneszerzők címmel a kortárs magyar zeneszerzők portréiból adott ki albumot. Reismann portréi hihetetlen változatossággal jelenítik meg az alkotók zenéhez való viszonyulását. Akárcsak gyermekfotóinál, zenészportréin is nagy jelentőséget kapnak a gesztusok, a kezek és a szemek az egész ember személyiségét, művészi küzdelmeit képesek érzékeltetni. A könyv bevezetőjét író Keszi Imre találóan írta, hogy „nem statikusan, hanem a gondolat, az alkotó pillanat dinamikájában próbálta modelljeit megörökíteni.”(32) Kis rezdülések, rutinmozdulatok, észre sem vehető semmiségek mögött olykor egy-egy művész sorsa, mély emberi érzések sejlenek föl. 

Neves emberekről készített felvételei a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében
Bartók Béla, 1939
Járóka Sándor és Csapody Vera botanikusok, 1952
Hegedűs Gyuláné, 1953
Fischer Annie, 1958
Kurtág György és felesége, Márta, 1980
Lőrinczy tanár úr balettiskolás fiúkkal, 1954

Reismann Mariant 1960-ban a Nemzetközi Fotóművész Szövetség(33) Excellence FIAP díjjal tüntette ki, 1986-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést kapta. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve(34), és 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981(35). című átfogó fotótörténeti kiállításokon is méltóképpen szerepeltették munkáit. Gyűjteményes kiállítása 1972-ben a Nemzeti Galériában(36) volt, a következő évben Miskolcon a Városi Könyvtárban, és szülővárosában, Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutatták be anyagát. Életműve legszebb képeiből válogatva a Képzőművészeti Kiadó 1973-ban Vallomás(37) címmel jelentetett meg szerzői albumot. 1975-ben Budapesten Magyar zeneszerzők című anyagát állították ki, a következő évben a Magyar Írók Szövetsége székházában volt kiállítása. Bátyja anyagával közösen bemutatott 55 év című kiállításukon 1988-ban a Munkásmozgalmi Múzeumban(38) addig kevésbé ismert arca került a közönség elé. Mint mondta: „Nem a legszebb képeink, hanem az elmúlt évtizedeket leghitelesebben tükröző, a történelmi jelenről koronként számot adó felvételek kerültek kiállításra.”(39) 1986-ban a Gödöllői Művelődési Központban 1934-1984 50 év fényképei V. Reismann Marian kiállítása címmel Kincses Károly Reismann addig a kiállításokon kevésbé szerepeltetett riportfotóit mutatta be. Kincses 1980 és 1990 között mintegy tízórányi hangszalagra rögzített beszélgetést folytatott Reismann Mariannal. 1987-ben a két világháború között dolgozó magyar női fotográfusok munkáiból Rómában rendezett kiállításon(40) Reismann Mariannak mintegy 20 képe volt kiállítva. A Magyar Fotográfiai Múzeum 2003-ban rendezte meg Reismann Marian és Reismann János életműkiállítását(41) és a következő évben adta ki Kincses Károlynak a bevezetőben említett monográfiáját A két Reismann címmel. 2009-ben az MTI öt kiemelkedő, az 1950-es években dolgozó fotóriporterének az archívumában található munkáiból Keleti Éva és Szarka Klára válogatta a Kinyílt fiókok című kiállítást. Ebből az anyagból szerkesztették az Elfelejtett képek című albumot.(42) 2013-ban 12 magyar fotóművésznő társaságában szerepel Reismann a francia kiadású női alkotóművészek nemzetközi enciklopédiájában.(43) 2018-ban az Artphoto Galéria Tekintetek(44) címmel gyermekfotóiból rendezett kiállítást.

Reismann aktívan részt vett a fotós közéletben, 1956-ban kezdeményező szerepe volt a Magyar Fotóművészek Szövetsége megalakulásában, sokáig dolgozott a szövetség felvételi bizottságában. Rendszeresen tartott előadásokat a TIT Szabadegyetemen, zsűrizett, Hollandiában Die Frau in der Fotografie(45) címmel előadással összekapcsolt kis kiállítással népszerűsítette a magyar női fotográfusok munkásságát. Nyolcvanadik évében 1991. szeptember 28-án halt meg Budapesten, „akinek jóvoltából pontosabban tudjuk, mi több, látjuk, mi történt nálunk, Magyarországon az utolsó hatvan évben.”(46) - írta halálakor monográfiájának szerzője, több életmű-kiállításának rendezője, Kincses Károly. „Még 78 évesen is tanított, előadásokat tartott. … De tanított minket – nálánál két generációval fiatalabbakat – otthonában és útközben, sok mindenre. Emberségre, szakmára, igényességre, odafigyelésre.”(47) (2019. augusztus, Tőry Klára) 

Az alábbi galériában látható Reismann Marian képek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében találhatók.

(forrás: fotomuzeum.hu)

Válogatott irodalom
Könyvei:
Mit tud már a baba? Szöveg: Dr. Pikler Emmi. Budapest, 1938.
Anyák könyve. Szöveg: Dr. Pikler Emmi. Budapest, 1954.
Gyerekfényképezés. Fotósorozat 8. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1956.
Ismerkedem a világgal. Szöveg: Tardos Anna Gondolat, Budapest, 1968.
Vallomás. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1973.
Magyar zeneszerzők. Editio Musica, Budapest, 1975.

Könyvek, cikkek Reismann Marianról:
In: Nel raggio dell’ utopia. L’Esperienca fotografica ungherese tra le due guerre, Cataloghi Marsilio, szerk.: Di Castro, Frederica, Velence, 1987.
In: E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000.
Kincses Károly: A két Reismann. A magyar fotográfia történetéből 31. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2004.
In: Elfelejtett képek. Kálmán Kata, Langer Klára, Reismann Marian, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő (szerk: Keleti Éva, Szarka Klára) MTI, Budapest, 2009.
In: Dictionnaire universel des créatrices: Tőry Klára: Reismann Marian. Dictionnaire et encyclopédie (coffret), sous la direction d'Antoinette Fouque, Béatrice Didier et Mireille Calle Gruber, 3 vol. Paris, Édition des Femmes, 2013.
In: https://www.academia.edu/21807073 Géczi János - Somogyvári_Lajos: A gyermekfényképezés Reismann_Marian munkásságában. 2014.
( - ): Reismann Marian képei. Magyar Hírek, 1972. ápr. 4.
Pogány Ö. Gábor: Reismann Marian fotókiállítása. Művészet, 1972/5.
Ábel Péter: Reismann Marian kiállításáról. Fotó, 1972/7.
Bojár Iván: A pillanat és fény varázsa. Magyar Hírlap, 1972. márc. 25.
László Ilona: Nyitott lencsénél fontosabb a nyitott szem. Fejér megyei Hírlap, 1974. jan. 27.
Ferenczy Ágnes: Gyermekfotók. Beszélgetés Reismann Marian fotóművésszel Családi Lap, 1979. aug. 15.
Kincses Károly: „Fotó Marian” Fotóművészet, 1986/4.
Hajdú Éva: Ötven év képei. V. Reismann Marian kiállítása. Magyar Nemzet, 1986. máj. 1.
Bokor Péter: Ötven év fekete-fehérben. Élet és Irodalom, 1986. máj. 2.
Tripolszky László: Ismerős ismeretlen képek. V. Reismann Marian kiállítása Gödöllőn. Népszabadság, 1986. máj. 7.
Földes Anna: Évtizedek fekete-fehérben. Nők Lapja, 1988. ápr. 2.
Rózsa Gyula: A két Reismann történelme. Népszabadság, 1988. ápr. 30.
Lugosi Lugo László: V. Reismann Marian és Reismann János életműkiállításáról. Fotó, 1988/6.
Kincses Károly: Reismann Marian. Fotóriporter, 2004/3.- 2005/1.
Tőry Klára: Reismann Marian. Digitális Fotó Magazin, História, 2009. november
Kincses Károly: „Soha nem akartam elmenni innen, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.” Reismann Marian (1911-1991) Forrás, 2011.7-8.
Somogyi-Rohonczy Zsófia: Gyermek(ded) fotó. Fotóművészet, 2018/2.

Lábjegyzetek
1 Gera Mihály: Történelmi pamuk. Európa, 1972.02.20. 87. o.
2 Idézi: Kincses Károly: A két Reismann. A magyar fotográfia történetéből 31. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2004. 135. o.
3 Kincses Károly: „Soha nem akartam elmenni innen, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.” Reismann Marian (1911-1991) Forrás, 2011.7-8. 108. o.
4 Kincses Károly: A két Reismann. i. m. 134. o.
5 Kincses Károly „Soha nem akartam… i. m. 111. o.
6 Idézi: Kincses Károly: „Fotó Marian” Fotóművészet, 1986/4. 44. o.
7 Földes Anna: Évtizedek fekete-fehérben. Nők Lapja, 1988. ápr. 2. Idézi: Kincses Károly: A két Reismann. i. m. 140. o.
8 Idézi: Kincses Károly: A két Reismann. i. m. 45. o.
9 Mit tud már a baba? Szöveg: Dr. Pikler Emmi. Budapest, 1938.
10 Anyák könyve. Szöveg: Dr. Pikler Emmi. Budapest, 1954.
11 Táncoló emberek és beszélő kezek. Képek a Jooss-balett budapesti vendégszerepléséből. Pesti Napló Képes Melléklete, 1937. április 18.
12 Idézi: Kincses Károly: i. m. 46 o.
13 Idézi: Kincses Károly: „Fotó Marian” i. m. 48. o.
14 Idézi: Kincses Károly: „Soha nem akartam …” i. m. 108. o.
15 Idézi: Kincses Károly: A két Reismann, 189. o.
16 Idézi: Kincses Károly: i.m. 189. o.
17 Létszámuk, tagjaik felsorolása a különböző forrásokban eltérő. Reismann Marian visszaemlékezése szerint: Csörgeő Tibor, Hollenzer Béla, Jónás Pál, Langer Klára, Reismann Marian, Sándor Zsuzsa, Seidner Zoltán, Sziklai Dezső, Vadas Ernő, Várkonyi László. Közli: Kincses Károly: „Aztán jött egy rendelet…” Szemelvények a magyar fényképészet államosítása körüli időkből. Fotóművészet, 1988/3. 53.o
18 Kincses Károly: A két Reismann. 171. o.
19 Idézi: Kincses Károly: i. m. 220. o.
20 Idézi: Kincses Károly: „Fotó Marian” 50. o.
21 Idézi: Kincses Károly: i. m. 50. o.
22 Idézi: Kincses Károly: i. m. 50. o. 189. o. 
23 A fekete autó szókapcsolat a magyar nyelvhasználatban az államvédelmi hatóság kocsijai nyomán egyet jelentett a politikai üldöztetéssel. Éjszakánként ilyen fekete autókkal szedték össze a politikai perek áldozatait. http://fotomuzeum.hu/fotografiak/reismann_marian__fekete_auto
24 Kincses Károly A két Reismann. 174. o.
25 Kincses Károly: i. m. 175. o.
26 Idézi: Somogyi-Rohonczy Zsófia: Gyermek(ded) fotó. Fotóművészet, 2018/2. 48. o.
27 Idézi: Ferenczy Ágnes: Gyermekfotók. Beszélgetés Reismann Marian fotóművésszel Családi Lap, 1979. aug. 15. 16. o.
28 Ismerkedem a világgal. Szöveg: Tardos Anna Gondolat, Budapest, 1968.
29 Gyerekfényképezés. Fotósorozat 8. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1956.
30 Kinderfotografie. Fotokino Verlag, Halle, 1960.
31 Idézi: László Ilona: Nyitott lencsénél fontosabb a nyitott szem. Fejér megyei Hírlap, 1974. jan. 27. 8. o.
32 Magyar zeneszerzők. Szöveg: Keszi Imre. Editio Musica, Budapest, 1975.
33 Federation International d’Art Photographie
34 A magyar fotóművészet 125 éve. (rendezte: Magyar Fotóművészek Szövetsége) Magyar Nemzeti Galéria 1966. november - december
35 Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31.
36 Reismann Marian fotóművész gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1972.03.18-04.09.
37 Vallomás. Képzőművészeti Alap K. Budapest, 1973.
38 Eredetileg 1957-től Legújabbkori Történeti Múzeum, melyet ugyanazzal a gyűjtőkörrel 1966-ban neveztek át Magyar Munkásmozgalmi Múzeummá, 1989-ben kapta vissza nevét, majd 1997-től a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára
39 Idézi: Földes Anna: Évtizedek fekete-fehérben. Nők Lapja, 1988. ápr. 2. 8. o.
40 Nel raggio dell’ utopia. L’ esperienca fotografica ungherese tra le due guerre. Roma, Istituto Nazionale per la grafica Calcografia, 1987. november, (katalógus: Cataloghi Masilio, Velence, 1987).
41 Reismann Marian és Reismann János életműkiállítása. Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2003. 06.13.- 07.27.
42 Elfelejtett képek. Kálmán Kata, Langer Klára, Reismann Marian, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő (szerk: Keleti Éva, Szarka Klára) MTI, Budapest, 2009..
43 Dictionnaire universel des créatrices: Tőry Klára: Reismann Marian. Dictionnaire et encyclopédie (coffret), sous la direction d'Antoinette Fouque, Béatrice Didier et Mireille-Calle Gruber, 3 vol. Paris, Édition des Femmes, 2013.
44 Reismann Marian: Tekintetek. Budapest, Artphoto Galéria, 2018.0402-04.21.
45 A nő a fotográfiában
46 Kincses Károly: A két Reismann. 252. o.
47 Kincs es Károly: i. m. 252. o. 

 Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.