Lapozd át Annie Leibovitz At Work című albumát!

2020. február 04. Mai Manó Ház

Annie Leibovitz (eredeti nevén Anna-Lou Leibovitz) amerikai fotográfus, elsősorban zenészekről és más hírességekről készült portréfotóiról híres. Ő volt a második fotós, akinek még életében önálló kiállítást szentelt a washingtoni National Portrait Gallery. 
Leibovitz 13 éven át (1970–1983) volt a Rolling Stone zenei magazin fotósa, ezalatt lett világszerte ismert. 1975-ben hivatalos fotósként kísérte világkörüli útján a Rolling Stones együttest. A 80-as években kilépett a rockfotós skatulyából és reklámkampányokhoz, könyvekhez is fotózott, amelyekkel számos díjat is nyert. 1983-ban elhagyta a Rolling Stone-t és – immár exkluzív szerződés nélkül – a Vanity Fair magazinnak kezdett dolgozni, legtöbb munkája jelenleg is itt jelenik meg. 

 annie.jpgFotó: Annie Leibovitz: Johnny Depp, New York City, 1994 © Annie Leibovitz


Több könyvet (fotóalbumot) is kiadott, mint például a Women, Pilgrimage, A Photographer’s Life 1990–2005 és az At Work. Ez utóbbi album különösen fontos nekünk, hiszen 2018-ban Párizsban személyesen is találkozhattunk Annie Leibovitz-cal, aki – többek között – az At Work albumát is dedikálta a Mai Manó Háznak. 
Ebben a könyvben Annie Leibovitz azt mutatja meg, hogyan készíti a képeit. Leibovitz nem csak azokat a fiatal fotósokat és olvasókat szólítja meg, akik érdeklődnek a fotográfusok tevékenysége iránt, hiszen valószínűleg minden olvasó le lesz nyűgözve ettől a gazdagon bemutatott fotográfiai anyagtól. Az albumba került témák közé tartozik a fotóriporteri- és stúdiómunka, a táncosok és sportolók fényképezése, az írókkal való munka, valamint az analógról a digitális fényképezőgépekre történő átállás bemutatása. A könyv eredetileg 2008-ban jelent meg, amely jelenleg is Leibovitz legkeresettebb könyve. 

 

Mivel a könyv az archive.org oldalon online is elérhető, ezért könyvajánló rovatunkban ma a 2008-ban, a Random House gondozásában megjelent albumot ajánljuk figyelmetekbe, melyről így írt Tímár Péter a Fotóművészet magazin 2016/3. számában.
„ [A könyv] PDF formátumban ingyenesen is letölthető a netről. Semmiből sem áll tehát, vagy csak némi angoltudás kell hozzá, hogy ehhez a rendkívüli képeket készítő és méltán nagy sikereket besöprő fotográfusnőhöz, az ő művészetéhez közelebb kerüljön, aki akar. Mert a könyv alcíme akár az is lehetne, hogy Leibovitz-kalauz. Ami persze erősen csalóka, mert bármi elmesélhető, csak pont az nem, ami a dolog lényegét, varázslatát adja. Az a kis megfoghatatlan semmi, a beavatottság, a rátermettség, az a sokszor emlegetett pici érintés Isten ujjától. Senki ne gondoljon technikai leírásokra, világítási útmutatókra, receptre. Leibovitz kis történeteket mesél el a képek készítése kapcsán. A fényképezés mint szakma egyik vonzereje éppen az, hogy munka közben érdekes helyeken, érdekes szituációkban érdekes emberekkel lehet találkozni, Annie Leibovitz pedig szellemiekkel elég jól van eleresztve ahhoz, hogy érdemes legyen élményeit, történeteit, gondolatait kilesni. Magukból a szövegekből nem idéznék, mert mint írtam, nélkülem is mindenkinek elérhetőek. Emberek gyakran beszélnek arról, hogy mi adta nekik a döntő lökést pályájuk kiválasztásában. Egy repülőnap élménye, egy olimpiai döntő tévéközvetítése, egy tudományos felfedezés körüli hírverés leendő karriereket indít el, és csodálkoznék, ha Leibovitznak nem köszönhetnénk fiatal fotósok tucatjait vagy százait. Tízből kilencen biztosan megnyalnák szájuk szélét örömükben, ha az ő modelljeivel parolázhatnának. Pedig az ő tehetsége nem is ezeknek a hírességeknek az aprólékosan kimódolt, berendezett, bevilágított, nagy apparátussal leforgatott sztárfotóin mutatkozik meg igazán, hanem a spontán, kézből lőtt „privát” képein. Mint itt a könyvben rögtön az elsőn, ahol az édesanyja otthon, a konyhában a tűzhelye mellett áll. De nemcsak a családi képeit sorolom ide, hanem például a Rolling Stones-képeket is – nem mintha az akkor nem a családja lett volna.”  

leibovitz-at-work2.jpgFotó: Annie Leibovitz

A könyvet a címlapra kattintva tekintheted meg. 
(Az archive.org 1996-ban alapított Internet Archive – „Internetarchívum” – egy nem profitorientált internetkönyvtár. Az Internetarchívum a digitális könyvtárában tárolt internetoldalakhoz és más kulturális termékekhez nemcsak a kutatóknak és történészeknek biztosít a hagyományos könyvtárhoz hasonló szabad hozzáférést, hanem nyitva áll a széles közönség számára is.) wikipedia

leibovitz-at-work5.jpgAnnie Leibovitz: At Work, 119 kép, 18,9×24,7 cm. Random House, 2008


Az At Work album a Mai Manó Könyvesboltban is megvásárolható.

(forrás: archive.org; wikipedia.hu; fotomuveszet.net

A rovat korábbi részei:

Anna Atkins: Photographs of British Algae: Cyanotype Impressions (1843)
Gothard Jenő: A fotográfia. Gyakorlata és alkalmazása tudományos czélokra (1890)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása