A krónikák szerint állat és ember kapcsolatának terápiás célú „hasznosításával” először a XVIII. században a belgiumi Gheelben próbálkoztak. A terápiás módszer még ugyanebben a században intézményesített formát öltött az angliai Yorkshire-ben (1790), ahol az akkoriban szokásos erős gyógyszerezés helyett a pszichiátriai betegek kezelésében az állatokról való gondoskodáson volt a hangsúly.
A módszer azonban nem igazán terjedt el Európában, s csak viszonylag hosszú idő elteltével, 1867-ben Bielefeldben (Németország) alakult meg a „Bethel” terápiás központ epilepsziások számára, ahol amellett, hogy engedélyezett volt a háziállatok és kedvencek tartása, gondozása, lovas terápiákon is részt vehettek a betegek.
A következő ismert adat már az első világháború utáni időszakból származik, 1919-ben a washingtoni St. Elizabeth kórházban férfiak mentális egészségének javítására vontak be állatokat.
Hasonló megfontolásokból alkalmaztak különböző fajú szelíd állatokat a II. világháborút követő időszakban, elsősorban sebesültek rehabilitációs, rekreációs programja során, mivel a velük való foglalatoskodás sikeresen elterelte a betegek gondolatait az átélt traumákról. - írta Dr. Topál József a Szegedi Tudományegyetem Mentorháló programjában megjelent tanulmányában.
Boris M. Levinson pszichiáter egy véletlen alkalommal jött rá, hogyan alkalmazható a kutya asszisztensként. A National Geographic beszámolója szerint az 1960-as évek elején Levinson bevitte kutyusát, Jingles-t egyik terápiás kezelésére, ahol egy szociális viselkedészavarral küzdő kisfiúval próbált már egy ideje kommunikációs kapcsolatot teremteni. Egyszer csak a kutya jelenlétében különös dolog történt, a kisgyereknek felkeltette az érdeklődését Jingles, és elkezdett hozzá beszélni, e társalgásba később Levinson is bekapcsolódott. Mindketten a kutyushoz beszéltek, rajta keresztül értették meg egymást. A kisfiú nem félt a kutyától, nem érzett megfelelési kényszert, így közel engedte magához, még simogatta is. Létrejött kettejük titkos szövetsége és később Levinson tanulmánya is, Pet-Oriented Child Psychotherapy címmel: a gyerekek és fiatalok pszichoterápiás gyógyításáról, kutya bevonásával.
A Life Magazin még Levinson tanulmányának publikálása előtt, 1956-ban jelentetett meg egy cikket, melynek képanyagát Francis Miller készítette a Michigani Egyetemi Kórházban, Ann Arborban. „Az állatok boldoggá teszik a kórházat” című írásban megemlítik, hogy manapság az állatok által támogatott terápia gyakori a kórházakban, rehabilitációs klinikákban és egyéb olyan helyeken, ahol a betegséggel gyakran előforduló fájdalom és magány, valamint a sérülések vagy betegségek gyógyulásával járó stressz szinte bénító lehet.
Nyitott és ellentmondásos kérdés, hogy az állatokkal való idő eltöltése valóban hozzájárulhat-e a mentális egészség tartós javulásához. Ám a fellelhető bizonyítékok azt sugallják, hogy az ilyen típusú terápia nagyobb esélyt ad a gyógyulásra, míg egyes állatok valóban segíthetnek csökkenteni az elszigeteltség és magányosság érzetét, mely oly gyakran sújtja a kórházakban hosszú ideig ragadt gyerekeket.
Mai bejegyzésünkben Francis Miller hat évtizeddel ezelőtt készült szívszorító fotósorozatát ismerheted meg. A galériát a képre kattintva találod.
(forrás: life.com; jgypk.hu; ng.hu)
A gyermekfelvételekhez három tényező szükséges: szeretet, türelem és technikai készség. – írta Dr. Gyulai Ferenc az 1941 júliusában megjelent Gyermekfoto című kiadványában. Variációk rovatunkban az egyetemes fotótörténet gyerekekről készített híres képeiből válogattunk. A sorozat részeit itt találod:
Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története (1860-2014) I. rész
Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története (1917-2015) II. rész
Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története (1947-2008) III. rész