A Photo London már több éve nemcsak a brit, hanem a nemzetközi fotográfiai naptár fontos eseménye is. A négynapos fesztivál a fotográfia minden formájának és műfajának ünnepe, az eseményen egyszerre kap hangsúlyt a fényképezés múltja, jelene és jövője, így egyaránt megjelennek klasszikus alkotások és kortárs művek is. A Photo London május 16–19. között lesz látogatható a londoni Somerset House-ban.
A Photo London idei eseményén több izgalmas szekción keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fotográfia különféle irányaival, történeti érdekességeivel, vagy éppen a kortárs alkotók munkáival. Az esemény külön figyelmet fordít a fiatal, feltörekvő művészek munkáinak bemutatására is.
A Photo London évről évre kiemel egy alkotói életművet, amelynek saját kiállítást szervez. Az idei év kiemelt művésze a francia Valérie Belin egyéni kiállítása lesz, aki kilencedik alkalommal nyerte el a Photo London Master of Photography díjat. Hazájának egyik legnépszerűbb és legelismertebb fotográfusa munkáin a dolgok felszín alatti természetét vizsgálja, hogy ezzel reflektáljon a valóság és a mesterségesség közötti viszonyra. Képein gyakran használja az emberi testet, mint a jelentéshordozó felületet, de felvételein nemcsak modelleket, hanem próbababákat, vagy maszkokat is alkalmaz, hogy megkérdőjelezze a mai szépségideálokat.
Az esemény ugyanakkor nem csak az angolszász vagy európai fotográfiára koncentrál. Idén külön szekciót kap négy afrikai művész is, akik fényképeiken helyi történetekről és jelenségekről tudósítanak. A művészek témái között gyakran megjelenik a mítosz, a migráció, a család, vagy éppen az emlékezet fogalma. A munkák között szerepelnek fotográfiák, kollázsok, textilművek, és rövid mozgóképes alkotások is.
Cikkünkben a Photo London 2024 kiállításainak képeiből válogattunk.
Fotó: Greg Gorman: Leonardo Di Caprio, 1994
Courtesy of 29 ARTS IN PROGRESS-gallery
Fotó: Kennedi Carter: Sweet Lady Val, 2019
Cierra Britton Gallery
Fotó: Arlene Gottfried: Striped Woman at Studio 54, NY, 1979
courtesy Galerie Bene Taschen
Fotó: Justine Tjallinks: Surfaces, Trixie I, 2018
courtesy of the artist
Fotó: Flor Garduño: Flor de cactus, México, 2004
Fotó: Max Vadukul: Somebody, Leslie Navajas, Misty, for Vogue Paris, El Mirage Desert, 1992
Ira Stehmann Fine Art
Fotó: Helen Levitt: New York, 1959 © Film Documents LLC, courtesy Zander Galerie, Cologne
A Photo London 2024 kiállításainak további képeiből ezen a linken látható egy válogatás.