Mai Manó Online Fotóegyetem - „Vajon hogy halnak meg a lélekharangok?” – Závada Pál és Szüts Miklós közös könyvéről (Zsoldos Emese előadása)

2020. június 11. Mai Manó Ház

2006-ban jelent meg Závada Pál szövegével és Szüts Miklós fotóival az Úton a budaörsi Ótemetőbe című könyv Budaörs városának kiadásában. A kötet nem követi a ’temető, sírkert’ tematikájú helytörténeti kiadványok szövegében jellemzően informatív, vizuális megvalósításában dokumentatív jellegű metódusát. A címben és a narrációban is kiemelten megjelenő út, úton levés/vándorlás motívum közkeletű metaforája a kötet képi és szövegbeli konstrukciója által magába fogadja az elbeszélői identitás bizonytalan körvonalait, az „Utas” (Wanderer) időbeli és térbeli határátlépéseinek hálózatát, és nem utolsósorban ösztönzőleg hat a kutató-kereső olvasói-nézői befogadás pozíciójának elfogadására is. A két médium, a kép és a szöveg alá-fölérendeltségi viszonyának vonatkozásában sajátos mozgást regisztrálhatunk: a szövegelemek és a képi elemek egymás melletti kölcsönhatása szerint, illetve az „elcsúszott” elrendezésben rá- és visszataláló megfeleltetések felismerése mentén. A fotók elrendezésének ritmusa, a képkivágások és fókuszok változatossága, valamint a színes képek között időnként fel-feltűnő monokrómok bevillanása a konkrét és szűknek gondolható képi témát temporális kiterjesztettséggel ábrázolják. - írta Zsoldos Emese a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze. 

screenshot_2020-06-09_at_14_17_18.pngFotó: YouTube

Zsoldos Emese „Vajon hogy halnak meg a lélekharangok?” – Závada Pál és Szüts Miklós közös könyvéről című előadása 2018 októberében a Fotóhónap2018 rendezvénysorozat keretében megrendezett Fotográfia és irodalom konferencián hangzott el, melyet ma a Mai Manó Online Fotóegyetem új videójában tekinthetsz meg. 

 

Hamarosan újabb előadással jelentkezünk, addig nézd meg a korábbiakat is!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére