Ismét egy igazán izgalmas alkotót mutatunk be itt, a Mai Manó Ház Blogon. Ezúttal Lóránt Attila fotográfus képeiből válogattunk, aki nemsokára személyesen is mesél a Mai Manó Házban kalandos életéről és projektjeiről.
Attila a szürke hétköznapokon egy vezető hazai kreatív grafikai stúdió művészeti igazgatója, de számára azok az ünnepnapok, amikor valahol a messzi Északon vagy a dél-amerikai őserdőben cipeli a fotós felszerelését. Az egész történet valójában 2002-ben kezdődött Kelet-Afrikában, majd 2003-ban, egy Ecuadorba vezető repülőút után kezdett igazán kiteljesedni. Attila a fejébe vette, hogy felkutatja és megörökíti a világnak az eltűnőben lévő dél-amerikai indián törzseket és a magas andoki indián kultúrákat. Ezt a repülőutat 164 újabb követte, a következő három esztendőben szinte folyamatosan az amazóniai országok és Budapest között ingázott. Persze azért egyszer-kétszer Washingtont is útba ejtette, kezdeményezését ugyanis utóbb felkarolta a National Geographic Society.
Ezt a munkát az általa alapított, Eltűnő-félben lévő Kultúrák Egyesület keretein belül kezdte, amely azóta több nemzetközi programot is indított annak érdekében, hogy őrizzük meg az emberi kultúra e parányi, de annál értékesebb darabkáit. Attila továbbra sem üldögélt óbudai irodájában, következő nagyobb útja Kongóba vezetett, majd a legendás magyar sivatagkutató, Almásy László nyomait követte a Szaharában. Ezekről az expedíciókról a National Geographic magazinban számolt be.
2010-ben a malária szövődményei ledöntötték a lábáról, két hónapig élet és halál között lebegett. Igaz, nincs betegség, ami „jókor jön”, de ez most a lehető legrosszabbkor tört be a fotográfus életébe. Az ázsiai programok félbeszakadtak, ráadásul éppen ekkor nyílt meg New Yorkban, az ENSZ szervezésében egy nagyszabású, és viharos sikert arató fotókiállítása, amit közvetve vagy közvetlenül ötmillió ember láthatott. Miközben ő idehaza lábadozott, a Times Square-en tizenhat óriáskijelzőn két hónapig futott a kiállítás promóciója. - írta róla Horváth Árpád a National Geographic online kiadásában.
Lóránt Attilának számtalan kiállítást rendeztek szerte a világon, több könyv, publikáció szerzője, és azt is elmondhatja magáról, hogy ő volt az első magyar fotográfus, akinek fotóit és írásait a National Geographic Tudományos Társaság egy 300 oldalas könyvben jelentette meg. De Lóránt Attilának még rengeteg kalandos története van, például az, amikor repülőgép-szerencsétlenséget szenvedtek az esőerdők fölött és tíz napig maradtak ott étlen-szomjan, közben pedig megettek nyersen egy anakondát.
Ezekről és sok minden másról is szó esik 2020. szeptember 9-én a Mai Manó Házban megrendezett vetítéssel egybekötött előadáson, ahol betekintést nyerhetünk Lóránt Attila fotóinak világába és megismerhetjük az expedíciók alatt szerzett személyes tapasztalatait is.
Lóránt Attila saját válogatását – melyet engedélyével most a Mai Manó Ház Blog olvasóinak is bemutathatunk – a képre kattintva találod.
(forrás: ng.hu; attilalorant.photography)
1938-ban egy 55 oldalas cikk jelent meg hazánkról a National Geographic magazinban. A Magyar jókedv és szomorúság című cikket John Patric írta, amelyet saját maga és a blogunkon már korábban bemutatott Hans Hildenbrand, valamint egy Vadas Ernő fotó mellett Balogh Rudolf színes és fekete-fehér képeivel illusztrálták, melyeket ebben a bejegyzésünkben találsz.
