Mint ahogy azt már megszokhattátok itt a Mai Manó Ház Blogon hetente egyszer, minden hétfőn szemezgetünk az elmúlt időszak fényképezéssel kapcsolatos legszínesebb hazai és nemzetközi híreiből. Hogy nektek ne kelljen ezernyi weboldalt átböngészni, mi ismét összegyűjtöttük az elmúlt napok legérdekesebb fotós híreit. Rövidhíres válogatásunkban ma is a fényképezéshez, fotótörténethez, fotóművészethez kapcsolódó érdekes témákat ajánlunk figyelmetekbe.
Fotó: Csudai Sándor: Az elfeledett Kavicsos-tó pici szigetei. 2019 Művészet kategória, II. helyezett- Elindult a Fotóhónap, mely a magyar fotókultúra megkerülhetetlen és a legtöbb programot felmutató rendezvénysorozata. A tavalyi évhez hasonlóan, amikor Nobuyoshi Araki életművét bemutató tárlat került megrendezésre a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében, idén is egy nagy érdeklődést kiváltó tárlatot hoztunk Budapestre: Robert Doisneau életműkiállítása a Mai Manó Ház szakmailag legfontosabb tárlata ebben az évben. Külön öröm számunkra, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíját elnyert alkotók hagyományosan ismét az Art Marketen Budapesten mutatják be alkotásaikat, illetve idén a két legnagyobb sajtófotó kiállítás is csatlakozott a Fotóhónaphoz.
- Soha nem volt még ilyen nagy szükség hiteles képekre és történetekre! A World Press Photo kiállítás fontos ismeretekkel szolgál napjainkról, olyan történeteket vonultat fel, amelyek megállásra, átélésre, gondolkodásra késztetik a nézőt. A látogatók az évről évre megrendezett kiállításon olyan eseményeket ismerhetnek meg, amelyekre máskülönben nem figyelnének fel. A kiállítás 151 felvételét a nemzetközi zsűri 73.996 fotóból válogatta. Az utazó kiállítást világszerte 120 helyszínen több mint négymillióan tekintik meg. Az elmúlt két évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás világviszonylatban a második leglátogatottabb volt. A Fotóhónap rendezvénysorozat keretében megrendezett kiállítás 52 oldalas brossúrája ezen a linken tekinthető meg.
-
Három fotóval meghódította a világot egy brit apa és a lánya – írja a 24.hu. Az észak-ír Ciarán Shannon semmi különöset sem akart, csak megosztott három fotót magáról és a lányáról. How it started. How it’s going. Így kezdődött, itt tartunk. Ennyit írt a belfasti Ciarán Shannon azokhoz az őt és a lányát ábrázoló fotókhoz, melyeket a Twitteren osztott meg október 10-én. A képek ugyanott, a család háza előtt készültek, néhány év eltéréssel.
-
A 100 Tagú Cigányzenekarral az első találkozásom éppen 12 évvel ezelőtt volt a budapesti Dohány utcai nagy próbatermükben. Egy havi magazin részére számába készítettem riportot a zenészekről. Az akkori elnök, Buffó Rigó Sándor nyílt és nagyon őszinte beszélgetés, riport után kért az általam készített fotókból saját használatra. Ezt természetesen megígértem, egyben közöltem, személyesen viszem majd neki a képeket. „Remélem így is lesz, mert nagyon sok riporter járt már nálunk és nagyon sokan ígérték ezt. De csak ígérték…” Nem kis meglepetése volt 3 nap múlva, amikor kézhez kapta a fotókat. Hálásan köszönte a képeket… - írta E. Várkonyi Péter fotóriporter a Digitális Fotómagazin oldalán, ahol egy galériát is megtekinthetsz.
- Egy nemzetközi kutatócsoport elkészítette a világ leggyorsabb UV kameráját. A Jinyang Liang professzor és a francia Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (Institut National de la Recherhe Scientifique INRS) munkatársai által tervezett kamera valós időben rögzítheti a fotonok mozgását az ultraibolya tartományban. A felfedezésről a Qubit oldalán olvashatsz bővebben.
-
Kallós Zoltán népzenei és fotógyűjteménye 2001-től több részletben került be a Médiatár Archívumába. A fotók 1956 és 1983 között készültek az Andrásfalvy Bertalannal, Martin Györggyel és Pesovár Ferenccel közösen végzett erdélyi, valamint saját moldvai gyűjtőútjai alkalmával. Összesen 11314 db fotó áll rendelkezésünkre különböző gyűjteményi egységekben. Ezekből készült az itt látható, mintegy 450 képet tartalmazó válogatás, amelyben Kallós Zoltán fő gyűjtőterületei – Kalotaszeg, Mezőség, Szék, Felcsík és Gyimes, Moldva – mellett avasi románokról és szebeni szászokról készült képek is helyet kaptak.
-
A fotó kordokumentum, ha jól sikerül, önálló életre kel. Ha mögé lehet látni sorsokat, emberi történeteket, akkor van rá esély, hogy még többé váljon: művészeti alkotássá. A szakmában úgy tartják, a jó standfotós olyan, mint a jó riporter, csak a valóság érdekli. De talán ennél is fontosabb, hogy képes legyen megörökíteni azokat a filmes pillanatokat, amelyek a moziban észrevétlenek maradnak. B. Müller Magda és Szilágyi Lenke a magyar film legjobb korszakainak krónikásai. – olvashatjuk a Médiapiac oldalán, ahol egy mindkettőjükkel készült interjút találsz.
-
Ennél viccesebb macskás fotókat nem látsz: egyáltalán nem fotogének, de nagyon szórakoztatóak ezek a cicák. Nemrég kezdett el terjedni Twitteren egy trend, ahol a gazdik megmutathatják, mennyire mókás is az életük - és a képgalériájuk - a kevésbé fotogén cicájuk miatt. Természetesen ezekről a macskákról is lehet sokkal jobb képeket készíteni, ám ez a ritkább eset, hiszen általában valamilyen furcsa fejet vágnak, vagy éppen nem hétköznapi szituációkba keverednek. – írja a Femina.hu, ahol a képgalériában a gazdik megmutatták, mennyire nem erősségük macskáiknak a pózolás.
-
Kőműves, nyílászáró-beszerelő, honvédségnél védelmi tartalékos, művelődésszervező, majd a Délmagyarnál fotóriporter. Török János egy OKJ-s képzésen sajátította el a fotózás alapjait 2012-ben, idén pedig már öt díjat hozott el a Magyar Sajtófotó Pályázat indulójaként. Kedvelt témája a társadalomábrázolás, de madarat lehet fogatni vele egy jól elkapott természetfotóval is. Az első ilyen kockát akkor kattintotta el, amikor Marsó Vilmossal fotózni indult Máté Bence madárles-fedezékéből. Az Index Nagykép rovatában ezekből a felvételekből találsz egy válogatást.
További hírek angol nyelven
-
Brian Hamill fotóriporter először 1972. október 13-án fényképezte otthonában John Lennont, és az eddig publikálatlan felvételeiből jelent meg egy válogatás az Another Mag oldalán.
-
Tom of Finland utánozhatatlan stílusát próbálja meg homoerotikus fényképein visszaadni Jose Arroyo, akinek képeiből az out.com mutat be néhányat.
-
A PetaPixel oldalán egy különleges galériát találsz, olyan amerikai elnökök színezett képeiből, akik még a színes fényképezés elterjedése előtti időszakban születtek.
-
A Magnum Photos egyik világhírű tagja, Richard Kalvar által vezetett zsűri nemrég kihirdette a legjobb független utcai fotósok versenyének díjazottjait. A szeptemberben lezárult verseny legjobb képeiből a BoredPanda oldalán jelent meg egy válogatás.
-
A Hasselblad nagykövetének Julia Fullerton-Batten képeit szokatlan helyszínek, kreatív beállítások és a filmekhez hasonló megvilágítások jellemzik. A fotográfusnő számtalan díjat nyert mind kereskedelmi, mind képzőművészeti munkájáért. Képeiből most a Hasselblad oldalán tekinthetsz meg egy válogatást.
-
A ShutterBug oldalon jelent meg egy rövid videó arról, melyben több-kevesebb sikerrel Vivian Maier stílusát próbálják megidézni.
-
A World Press Photo hivatalos oldalán az afrikai fotóriporterek adatbázisát böngészheted át. A nevekre kattintva a fotográfusok weboldalát és/vagy Instagram oldalát is megtekintheted.
Hogy minél érdekesebb híreket mutathassunk nektek, ennek a rovatnak a szerkesztésében a Ti segítségetekre is szükségünk van. Örömmel vesszük, és ezúton is köszönjük, ha a blog (kukac) maimano (pont) hu e-mail címre küldtök nekünk linkeket.
Hamarosan újra jelentkezünk, addig is nézz körül a korábbi posztjaink között! Fotóbulvár rovatunkat ITT találod.