A világ egyik leghíresebb fotográfusa William Klein 2022. szeptember 10-én 94 éves korában hunyt el párizsi otthonában. – számolt be a szomorú hírről a Punkt online fotográfiai magazin.
Klein Brooklynban született, 14 évesen már szociológiát tanult a városi főiskolán, majd katonai szolgálatra jelentkezett, amely során először Németországban, majd Franciaországban szolgált. Leszerelése után Párizsban maradt, ahol André Lhote-nál és a kubista Fernand Légernél tanult. Az ötvenes évek elején azonban már több fantáziát látott a fényképezésben, mint a festészetben és a szobrászatban.
Klein a fényképezést autodidakta módon sajátította el, rengeteget kísérletezett a fényképezőgép kezelésével, figyelmen kívül hagyta a fotográfia írott és íratlan szabályait. Képeit gyakran túlexponálta vagy eltorzította, és nagylátószögű objektívet használt fotói elkészítéséhez. Szülővárosában, egy Henri Cartier-Bressontól vásárolt használt fényképezőgéppel Klein elkezdett egy képes naplón dolgozni, amely egy olyan várost ábrázol, ahol nem ismerte fel önmagát. A túl radikális, sötét tónusú képeket egyetlen amerikai kiadó sem fogadta el.
Karrierje egyik fordulópontja volt, amikor 1954-ben, egy párizsi kiállításán Alexander Liberman, az amerikai Vogue akkori művészeti igazgatója találkozót kért tőle. Libermannak feltűnt Klein szokatlan esztétikája, és bár ezek nagyon távol álltak a Vogue akkoriban megjelentetett képeitől, állást ajánlott neki New Yorkban.
Fotó: William KleinA fotográfus nemrég felfedezett képeiről ebben a cikkünkben írtunk.