André Kertész 1933-ban készítette a Distorsions (Torzulások) sorozatot a Le Sourire (A Mosoly) című „girly magazine” igazgatója, Querelle felkérésére. Ez a kétszáz, Linhof fényképezőgéppel felvett, 9x12 cm-es üveglemezből álló együttes élő cáfolat mindazoknak, akik a rendelésre készített munkát összeegyeztethetetlennek tartják a szabad alkotással. A Distorsions képei a Le Sourire 1933. március 2-i számban jelentek meg, A.P. Barancy Fenetre ouverte sur l’au-delá (Nyitott ablak a túlvilágra) című szövege kíséretében. Néhányat az Arts et Métiers graphiques 37-es száma (1933. szeptember 15.) is leközölt.
Közel kilencven évvel később Vizi András kérdőjelezi meg disztorziós tükröket használva a média által torzított nézeteinket szépségről és valóságról. Az informel tér és a torzítás együttes hatása a tánc performativ gesztusaival és mitologikus vonásokkal ruházzák fel alakjait. András – akinek képei most a Mai Manó Házban is láthatók – a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett mesterdiplomát fotográfia szakon. Központi témái az emlékezet, szexualitás, és az emberi test-lélek kapcsolata. Gyakran saját tervezésű szcenográfiákkal és fényinstallációkkal egészíti ki fényképeit. Újabb munkáiban disztorziós tükörrel hozza létre a képeket, amelyekkel megkérdőjelezi a média által torzított szemléletünket a szépségről és valóságról. A 2022-ben elnyert Pécsi József Ösztöndíjas projektjében aktfotókon keresztül foglalkozik a maszkulin identitás témájával. Munkái számos csoportos kiállításon és fesztiválon szerepeltek, többek között a tamperei Backlight Photo Festivalon, Budapesten és Berlinben. Jelenleg Berlinben él és dolgozik.
A Punkt online fotográfiai magazinnak adott interjújában így mesélt a sorozatról:
Fotó: © Vizi András: Részlet a Distortions című sorozatból„Kertészt tisztelem és kötődőm hozzá, mivel én Dunaharasztin nőttem fel, ahol gyakran fotózott fiatal korában. Nagyon megtetszettek a képei, mert ezek – bár majdnem száz éve készültek – mai szemmel nézve is frissnek látszanak. Azok a torzítások, amelyeket az ő Distortions sorozatában használt, szinte digitális módosításoknak tűnnek, pedig teljesen analóg megoldással készültek. Utánajártam, hogyan készültek ezek a képek, és kiderült, hogy Kertész egy tükörfóliát használt. Később sikerült is beszereznem egy ilyen tükröt. Ezt a sorozat egyik képén le is leplezem, ahol egyfajta installációt készítettem belőle.”
Fotó: © Vizi András: Részlet a Distortions című sorozatból
Fotó: © Vizi András: Részlet a Distortions című sorozatból
Fotó: © Vizi András: Részlet a Distortions című sorozatból
Fotó: © Vizi András: Részlet a Distortions című sorozatból
Vizi András sorozatának aktképeiből ezen a linken található egy válogatás.