Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

André Kertész Torzítások című aktsorozatának története

2015. október 27. Mai Manó Ház

„Sebesülésem után kórházban voltam majd kilenc hónapig. Mindennap mentünk úszni az uszodába, és egyszer észrevettem a víz torzításait. Amikor ezeket fényképeztem, a bajtársaim mondták, őrült vagy! Miért fényképezed ezeket? Azt válaszoltam nekik: Miért csak a barátnőket? Ez is létező dolog. Hát így fényképeztem az első torzulást 1917-ben, ezt különbözők követték később, különösen az aktok 1933-ban.”. – olvashatjuk az André Kertész és Szigetbecse című kiállításunk Víz alatt úszó című fotó képaláírásában.

ak_self.jpgFotó: André Kertész: Torzított önarckép, Párizs, 1933

André Kertész 1933-ban készítette a Distorsions (Torzulások) sorozatot a Le Sourire (A Mosoly) című „girly magazine” igazgatója, Querelle felkérésére. Ez a kétszáz, Linhof fényképezőgéppel felvett, 9x12 cm-es üveglemezből álló együttes élő cáfolat mindazoknak, akik a rendelésre készített munkát összeegyeztethetetlennek tartják a szabad alkotással.
A két világháború között Kertész rendszeresen dolgozott a-francia, német és angol-sajtónak, szívesen publikált olyan orgánumokban, mint a Vu, az Art et Médecine, a L’Art vivant, a Münchner Illustrierte, az UHU vagy a Die Dame. Legkiválóbb kortársai is a képesújságok úttörőire, Lucien Vogelre és Stefan Lorantra bízták képeiket. Francois Kollar, Germaine Krull, Man Ray, Brassai, Maurice Tabard a lehető legeltérőbb témákat dolgozták fel anélkül, hogy eladták volna lelküket a kereskedelem ördögének. Ők vettek részt a történelmi jelentőségű kiállításokon is: Salon de L’Escalier (1928), Film und Foto (1929), Salon de l’Araignée (1930), Nemzetközi kortárs fotóművészeti kiállítás (1936).
Meglepő, hogy Kertész elfogadta a frivol Le Sourire aktfotó-megrendelését, hiszen nem gyakorolta e műfajt. Szemérmes, jobbára komoly és finom természete ellenére talán azért fogadta el az ajánlatot, mert azt magyar barátja, Vértes Marcell révén jutott el hozzá. Mindenesetre Kertész – akit már Magyarországon megragadott a deformált test témája (Víz alatt úszó, 1917) és ilyen jellegű portrékat is készített (Carlo Rimről) – habozás nélkül elvállalta, hogy két vidámparki bűvös, torzító tükör segítségével játszani kezdjen két modelljével.
A játék magával ragadta, nem érte be a rendelkezésére álló stúdióban készített felvételekkel, megtöbbszörözte (hétszerezte vagy akár nyolcszorozta) őket, s eljátszott az eltorzított testekkel, megnyújtotta vagy összezsugorította, s így olvasztotta őket saját fotóvilágába. Rájött, hogy ezzel még gazdagabbá teszi művét. „Az ember úgy magyarázhatja ezeket a képeket, ahogy csak akarja – mondta később, – annyit viszont elmondhatok, hogy elkészítésük izgató és felettébb szórakoztató volt.” Tudta, hogy e sorozattal maradandót hoz létre.
A Distorsions képei a Le Sourire 1933. március 2-i számban jelentek meg, A.P. Barancy Fenetre ouverte sur l’au-delá (Nyitott ablak a túlvilágra) című szövege kíséretében. Néhányat az Arts et Métiers graphiques 37-es száma (1933. szeptember 15.) is leközölt. Kertész egy könyv megjelentetésén is dolgozott, makettjét is elkészítette, de a tervet meghiúsította a második világháború előtti politikai feszültség éleződése. Egészen 1976-ig kellett várnia, míg a sorozatból egy nagy csokorra való albumban is megjelenhetett. A Distorsions képei mesterséges fogások és trükkök felhasználása nélkül készültek, még ha zavarba is ejtenek és a szürrealizmussal rokon jegyeket is látunk bennük. Kertész virtuóz képzelőerejét sugározzák, a művész ugyanakkor – önmeghatározásához hűen – realista marad. Kertész mindig tisztátalannak tartotta a laboratóriumi beavatkozásokat, manipulációkat, s alkalmazásukat minden körülmények között elutasította. A Distorsions képei tükörképek. Csak tükörképek és nem egyebek. Torz képek görbe tükörben, amelyek hangsúlyozzák a valóság különlegességét, de nem hamisítják meg a valóságot. Ezek az egytől egyig elbűvölő és rémisztő képek egy torzító tükör elé állva minden emberi szem előtt láthatóvá válnak. Kertész géniusza Najinskaya Verackhatzot és Nadia Kasine-t személyazonosság és státusz nélküli nőkké varázsolta, akik Picasso Avignoni kisasszonyaival, Henry Moore reclining figures-val ugyanúgy időn kívüli párbeszédre képesek, mint Boccionival, Arppal, Laurens-szel vagy Bacon-nel. Kertész soha olyan messze nem ment el a szokatlant keresve, mint amikor a test ruganyosságával, illetve a test tükörképének anyagtalanságával játszott. A Distorsions készítője megállta helyét az irrealitás világában. Nemcsak azt bizonyította be, hogy a fénykép egyszerre lehet tiszta és titokzatos, hanem azt is, hogy a játékos kedv nem akadályozza a nagy művek születését. (Pierre Borhan: Distorsions, (Torzulások) Egy mesterműről, fordította Kolta Magoldna) 

ak_distrotion01.jpgFotó: André Kertész: Distortion 147, Párizs, 1933

Lugosi Lugo László interjújában – melyet 1981. január 13-án készített New Yorkban – Kertész így mesélt a sorozatról:
"Hogy elmondjam a históriámat, hogy mi történt a Modern Múzeumnál. Hajón jöttünk. Kényelmes út, sabbatical, egy évig jól fogunk élni, gondoltuk. A Metropolitan múzeumnak a kurátora (Beaumont Newhall – a szerk.), mert akkor még nem volt a fotóban direktor, keresett engem a párizsi lakásomon…A következő évben az első internacionális fotókiállításra kellett volna neki kép…Kitűnt, hogy én eljöttem Amerikába. Pár hét múlva megjelenik a hotelban, és elmondja nekem, mit akar…Kivett négy képet, vagy öt képet. Tudja, az internacionálison mindenkinek pár képe van csak. Franciáknak, amerikaiaknak van sok, a többiek csak vendégek. És volt benn egy distortion. Mondom, örülök, hogy használja a distortiont, mert csak három-négy éve csináltam ezt, egy distortiont csináltam 917-ben, a víz alatti úszó…Párizs nagyszerűen elfogadta. Kezd már Németországban meg Central-Europe-ban is terjedni. Mondom, remélem hogy Amerika is szeretni fogja. Mondja, „igen, akarom használni, de akarok kérni valamit…Lehetséges, hogy levágja a szexet? A vaginát? Mert ez így pornográfia. Ha levágja, akkor az art.” Ez volt Amerika. Hát mondom neki, tetszene az magának, ha a feje tetejéről levágnának egy kicsit és a lábait levágnák? Maga úgy perfekt, ahogy van. Az én képem úgy perfekt, ahogy a kezében van. Ahhoz nem lehet hozzányúlni…Meg voltam zavarodva. Mi ez? Pár hete voltunk kinn, mondom, ez Amerika? Nem tudtam, mit csináljak. All right: vágja le. És ki volt állítva vagina nélkül. Megvan a kép. Megvan. Őrzöm. Egymillióért eladom a story-val, a históriával együtt. Ez történt. És minden így történt." 

kertesz-distortion-number-40-paris-1933.jpgFotó: André Kertész: Distortion 40, Párizs, 1933 

ak_distortion004.pngFotó: André Kertész: Distortion #51, Párizs, 1933 

ak_distortion005.jpgFotó: André Kertész: Distortion #168, Párizs, 1933 

kertesz-23.jpgFotó: André Kertész: Distortion No. 200, Párizs, 1933 

(forrás: André Kertész 1894–1985–1994, Pelikán Kiadó-MFM, Kecskemét, artblart.com)

Yoko Ono volt élettársának, Havadtőy Sámuelnek megadatott, hogy személyesen is találkozhatott a nyolcvanas évek elején a mesterrel Kertész Washington Square Parkra néző lakásában, sőt, valószínű épp azzal a hatalmas, két méter magas torzítótükörrel készítette fényképeit, melyet az 1930-as években maga Kertész is használt. Havadtőy férfiakról készített torzított aktfotóit ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása