Angelo mester fotografál (dokumentumfilm)

2011. szeptember 18. Mai Manó Ház

Tímár Péter - a Fotóművészet magazin főszerkesztőjének - engedélyével ezentúl a Mai Manó Ház blogján szemezgetünk a folyóirat legérdekesebb cikkeiből.
Kincses Károly írásának aktualitását az adja, hogy a YouTube csatornánkon tegnaptól elérhető a Sólyom András által rendezett, és Kincses Károly közreműködésével 2004-ben készített dokumentumfilm, melynek címe:
Angelo mester fotografál.

 ANGELO – FUNK PÁL – ÜRÜGYÉN
A magyar fotográfia magyar megítélése
(2002/5-6  XLV. évfolyam 5-6. szám)
 
Nagyjából háromféle emberi alfajt különböztethetünk meg fotótörténeti szempontból. Az egyik species szerint a magyar fotográfia a legjobb. A másik csoportba tartozók szerint a magyar fotográfia legfeljebb másodvonalbeli, amatőr és dilettáns, csak az emigrált alkotók számítanak a fantasztikus angol, francia, német és egyéb fényképészek alkotta egyetemes fotóhistóriában. Mindkét csoport tagjaival lenne miről vitatkozni, de a harmadikkal szemben nincs vita: ők azok, akik semmit sem tudnak a magyar fotográfia múltjáról, s tudatlanságukat érdektelenséggel leplezik. Azt hirdetik, hogy őket ez az avítt dolog nem is érdekli. Mint mondtam, velük aztán még csak vitatkozni sem lehet, egy jól szocializált magyar fotótörténész legfeljebb megvonja a vállát, s aztán teszi a dolgát tovább.
Miért e rövid rendszertani vázlat? Mert arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy bűnös elherdálása folyik a magyar (magyar születésű, önmagát magyarnak valló satöbbi) tehetségeknek, minden területen, a fotóban is.
Teszem azt, itt van egy Funk Pál nevű Angelo, aki szerintem a huszadik századi magyar fotográfia egyik legmeghatározóbb személye. Szerintem, ismétlem. Aki nem ért velem egyet, nézze végig azt a háromezer fotót, ami fent nevezett mestertől megmaradt, mint én, majd olvassa el a most megjelent Angelo-monográfiát. Utána vagy egyetért velem Angelo megítélésében, vagy vitatkozik velem. Mindkét változat elfogadható.
 


Vydareny Iván: Angelo portréja, 1935 körül (MFM)

 

Ízelítőül megmutatjuk Önöknek a könyv első fejezetét. Már címe szerint is az egész könyv zanzája, rövid összefoglalása egy hosszú és nagyon sokfelé indázó életnek, s amit a címben ígér, be is tartja.

Lexikonszöveg azok részére, akik jobban szeretik a képeket, mint a sok betűt
ANGELO (P. F. Angelo, Angelo Pál, Paul Angelo, Funk Pál, Funk Pinkász) (Budapest, 1894. január 31. – Budapest, 1974. december 13.) fényképész, fotóművész, divattervező, filmoperatőr.
Családja több generáción keresztül neves szobrászokat, festőket, grafikusokat adott a világnak. Olasz dédapja, Alessandro Angelo keze alól kerültek ki a bécsi Hofburg stukkói, a 18. században. Állítólag Rossininek is tervezett díszleteket. Az ő tiszteletére viselték a család művész tagjai az Angelo nevet, például a mi Angelónk nagybátyja, aki dr. Angelóként élőkép-előadásokkal járta a világot. Funk Pál tízéves korában kapta első fényképezőgépét, de emellett rajzolt, élőképekben is szerepelt. 1910-ben Münchenben egyszerre tanult Carl Bauer festőiskolájában, és gyakorolta a fényképezést. Fotóstudását később Berlinben Nicola Perscheidnél, Hamburgban a Dührkoop-műteremben Petersnél, Párizsban Reutlingernél, Londonban E. Hoppénél, Marcus Adamsnál tökéletesítette. Mindezek ellenére Párizsban főleg divattervezőként dolgozott, ám az első világháború kitörése miatt haza kellett térnie. Közel négy esztendőt töltött csukaszürkében, majd Budapesten, Székely Aladár műtermében lett első segéd. Több próbálkozás után 1919 novemberében nyitotta meg első jelentősebb önálló műtermét Budapesten, a Vilmos császár út 14.-ben, egy évvel később Párizsban és Nizzában is fényképezett. Időszaki műtermeket üzemeltetve, egészen 1938-ig dolgozott felváltva Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon. Két hollandiai műtermét (Scheveningenben és Hágában) később átadta nővérének, aki folytatta az ipart. Ekkoriban folyamatosan úton volt, ezer dolog foglalkoztatta. A fényképezéssel párhuzamosan élőképeket rendezett, jelmezeket tervezett. 1923-ban Párizsban ismét divat- és jelmeztervezőként dolgozott.


Angelo: Somogyi Nusi cigarettával ,1922
23x16,8 cm, karton 27x20,5 cm.
OSZMI Fotótár Ltsz. 94.218.1.

 

Alaposan belekóstolt a filmkészítésbe is, 1916-ban a később világhírűvé lett Kertész Mihály (Michael Curtis) rendezőasszisztense és operatőre volt. Filmes pályafutása majd egy évtizedig tartott, évente néhány hónapot dolgozott a Franco-British Film Corporation európai szekciója és a Metro–Goldwyn–Mayer filmjeiben Rex Ingram, Erich Pommer, Fritz Lang, Alexander Wolkoff, Ernst Lubitsch, Harry Lachman munkatársaként. 1927-ben részt vett az első magyar hangosfilm munkálataiban is, Eiben István operatőr mellett. Egyes források szerint ő hozta az első hangosfilm-berendezést Budapestre, s forgatta az első próbafilmet. 
Fotós munkái 1920-tól szerepeltek a hazai és nemzetközi fotókiállításokon, a világ több száz városában rendezett kiállításokon száznál több díjat, oklevelet kapott. 1926-ban az egyik legrangosabb szervezet, a Royal Photographic Society of Great-Britain fogadta tagjává. Jeles lapok és magazinok közölték munkáit, mint a Vanity Fair, Harper’s Bazaar, Motion Pictures, Die Dame, Berliner Leben, Berliner Illustrírte Zeitung, s szinte minden korabeli illusztrált magyar újság hozott jellegzetes etikettel, aláírással megjelölt fotóiból.

 


Angelo: Magyar falu, 1930. (MFM)

Hetvennél több előadást tartott – magyarul, angolul, franciául – a modern fotóművészet esztétikájáról, a portré- és aktfényképezésről. 1924. november 2-án ő vezette a MAOSZ fotókirándulását Törökbálintra, amin Kertész Andor is részt vett, aki André Kertészként egyik interjújában éppen Angelóéval szemben határozta meg saját stílusát.
Szakírói munkája is jelentős, a Fotóművészeti Hírekben 1927–1937 között tucatnyi tanulmánya jelent meg, 1934–1938 között pedig egyik szerkesztője volt a Magyar Fotográfia című szaklapnak. 1937-ben aranykoszorús mester kitüntetést kapott. Részt vett a tanoncoktatásban, több mint 50 fényképész mondhatta magát Angelo-tanítványnak. Mindemellett a fényképészmester-vizsgabizottság elnöke is ő volt. 1945 szeptemberében a legnevesebb szakemberek, előadók bevonásával meghirdette az Angelo Fotó Akadémiát.
1951 augusztusában műtermét államosították és ő nyugdíjazásáig (1964) a Budapesti Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezetében dolgozott, ezzel párhuzamosan egyre többet fényképezett magának, művészi ambícióit kiélve.

 


Angelo: Spirál I. 1930-as évek (MFM)

A háború után az amatőröket összefogó egyesület, a MADOME egyik vezetője volt, Haller Frigyes, Vásáry János és Sztály János mellett, és 1956-ban részt vett a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapításában is. A hivatalos elismerések közül 1958-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség EFIAP, majd 1969-ben a Honoraire Excellence (Hon. EFIAP) kitüntetését kapta meg. Kiérdemelte a Daguerre–Niépce érmet és a francia szépművészetek miniszterének díját (1961).
Pályája kezdetén festőies stílusban fotografált, nagyméretű brómolajnyomatai zömét a Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi. Későbbi képein szuggesztív hangulatokat közvetített lágyító- és torzítólencsékkel, laboratóriumi beavatkozásokkal, majd a modern fotográfia tárgyilagosabb irányát követte, ezáltal a fotográfia új formanyelvének egyik jelentős alakítója volt. Öregkorára szürrealista látomásokat, az anyag bizarr rajzolataiból kibomló mikrovilágot ábrázolt, korábbi stílusjegyeivel szakítva, teljesen új alkotói szakaszt építve fel.

 


Angelo: Részegek utcája. 1928. (MFM)

Ő, aki műtermes fényképészként 60 éves pályája során közel félmillió embert fényképezett le, aki Budapesten a mondén világ első számú fotográfusának számított, élete végén megkeseredve, szinte kizárólag élettelen tárgyakból építette fel képi világát. 
Hivatásos műtermi fényképészként folyamatosan részt vett művészi fényképkiállításokon, fotóművészeti eseményeken is, munkáját és művészetét teljesen el tudta különíteni. Nem művészkedő iparos volt, hanem olyan szuverén alkotó, akinek a megélhetéshez műtermi portrékat is kellett csinálnia. Életműve teljességében még feldolgozatlan, de az eddigiekből is sejthető, hogy az egyik legjelentősebb magyar alkotóval állunk szemközt. Szeretnénk, ha ez a könyv is hozzájárulna, hogy halála után negyedszázaddal megkapja végre azt az elismerést és figyelmet, ami kijár neki. Hisszük, hogy ezzel nemcsak az utódok nélkül elhunyt fotográfusnak teszünk jót, de a magyar fotóművészet egészének is. Sőt.
Nincs könnyű dolga az életrajzírónak. Angelo rendkívül színes egyéniség volt, aki körül történtek a dolgok, ráadásul ellenségei, irigyei is szép számmal akadtak, akik terjesztettek róla egyet s mást, némi alappal vagy csak úgy. Mindezek tetejébe ő maga sem volt megbízható, számtalanszor átírta élete történetét, néha egy-egy cikk kedvéért, máskor politikai megfontolásokból, félelmekből, talán megfelelésvágyból vagy szolgalelkűségből, mint alább következő, 1964-es önéletrajzából is kiviláglik.
Ha figyelmesen olvassuk fordulatait, figyeljük szóhasználatát, legalább annyit tudunk meg ebből a kor viszonyairól, mint magáról a fotográfusról. „Budapesten, 1894-ben születtem. Apám szállítmányozási vállalatnál raktárnok volt, kis fizetéssel, fizikai munkás, anyám házivarrónő volt, krajcáros munkával, nehéz körülmények között nevelték négy gyermeküket. Tízéves koromtól magam kerestem meg kenyeremet. Érettségi bizonyítványom van. 1910-ben Münchenben két éven át Prof. Carl Bauer világhírű portréfestő növendéke voltam, aki ingyen tanított. Majd Berlinben Nicola Perscheidnél, Párizsban Reutlinger műtermében, Londonban Hoppe nagymesternél, Budapesten az első háború alatt Székely Aladárnál másfél évig dolgoztam. Az első magyar játékfilmek forgatásakor, a film őskorában 1916-ban Kertész Mihály asszisztense és filmoperatőre voltam. 1919-ben fotóműtermet nyitottam, a fehérterror elől külföldre menekültem. 1927-ben visszajöttem rövid időre Budapestre, az első hangosfilm-felszereléssel az első próbafilmet forgattam Eiben Istvánnal. 1938-ig évenként 10 hónapot dolgoztam Franciaországban ismert nagy rendezőkkel és filmproducerekkel. Feleségem Misley Anna az Operaház volt magántáncosnője. Magyarországi tartózkodásom alatt a szakfényképészmester-vizsgáztató bizottság elnöke voltam. 1923 óta veszek részt nemzetközi művészi fotókiállításokon. 1937-ben koszorús mesterré avattak. A 20-as, 30-as évek leghíresebb személyiségeit, művészeit fotografáltam Európában. Több mint 30 szakmai, esztétikai előadást tartottam. Növendékeimnek száma hosszú pályám alatt kb. 50. A második világháború alatt, mint üldözöttet 1944. szeptember 1-jén Heim [ti. Hain] Péter elfogatott, az akkori svábhegyi kis Majestic foglya voltam, majd átadtak a Gestapónak, hosszú hetek szenvedései és gyötrelmei után szerencsés véletlen folytán megmenekültem a biztos haláltól. 1951-ben önként léptem be a Budapesti Fényképészek Kisipari Termelő Szövetkezetébe, amelynek ma is tagja vagyok. 1955. április 4-én Szövetkezetünk Sztahanovistája, 1962. november 21. óta a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója vagyok. A szocialista munkaversenyben állandóan résztvettem. Budapest, 1964. január 31. Funk Pál Angelo.”

Mi minden történhetett ezzel a nagyon tehetséges, a maga korában híres és elismert emberrel, ha félelemtől, vagy ki tudja mitől befolyásolva, hetvenesztendősen ilyen summázatát kényszerül adni életének! 
Ha ez a rövid előétel gusztusuk szerint való volt, vegyék és fogyasszák az Angelo című könyvet, 393 oldal szöveghez, 110 képhez és remélhetőleg egy alaposan megváltozott Angelo-képhez jutnak általa, reményeink szerint. (Kincses Károly)

 


(Külön köszönet Sólyom Andrásnak, hogy a dokumentumfilmet a Mai Manó Ház rendelkezésére bocsájtotta.)

 

 

         

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása