Fotó-kalendárium – Herbert List (1903-1975)

2012. október 07. Mai Manó Ház

1903. október 7-én született Herbert List, német fotóművész, akinek képei a legnagyobb nemzetközi magazinokban (Vogue, Life) jelentek meg és emellett a legendás Magnum fotóügynökségnek is tagja volt. LAPOZÓ rovatunkban ma egy - a Fotóművészeti Tájékoztatóban - 1959-ben megjelent írást mutatunk be, mely List munkásságát ismerteti.

001.jpg
Fotó: Herbert List: Homme et chien, Portofino, 1936.

Herbert List, a fényképész
Photo Magazin, 1959. július /kivonat/

Amikor a képek kiválogatása során találkoztunk, maga Herbert List kereste azt a találó kifejezést, mely legjobban jellemezné fényképészeti munkásságát. Végül is a „mágikus realizmus” fogalmát tartotta a legmegfelelőbbnek, módszerének jellemzésére. Inkább csak magának mondotta: „Ha olyasvalami történik bárkivel… amit talán maga sem akart, hogy megtörténjék; az ilyen esemény ritka…” Ez a „meghatározhatatlan esemény, ami bárkivel és magával a fényképésszel is megtörténik”, kulcs fényképeinek és képekből áradó hatás megértéséhez. Ez a rendkívüli optikai fogékonyság elismerést biztosít számára. Erről az elismerésről szólva könnyen hozzátehetnénk: „művész”, de ezt a címet List már évekkel ezelőtt visszautasította.
Tekintsünk most el a portré, tárgyilagos és aktuális riportázs nagy területeiről. Tehát azoktól a területekről, ahol a fényképészt határozott feladat elé állítják, vagy ahol pedig rendeznie kell. Sokkal érdekesebb a körülöttünk zajló élet ábrázolása, megragadása. Ez a vérbeli fényképészek számára olyan helyzet, melyben a látvány hirtelen szikrát lobbant, miközben a látomás képpé sűrűsödik és így rögzítődik. Ez lenne az, „ami bárkivel megtörténhet”, de vajon hány emberrel történik ez meg? A világ nagy színházának nézőterén nem egyformák a helyek, a távolabbi pontokról igen rosszul látni. Az a pár kép, amit a zsúfolt dobozokból kiválogattunk, csak keveset mutathat. De a közölt legrégibb még 1930-ból való -olajjal mázolt falat ábrázol, melyre két fatörzs árnyákot vet- jellemző kép.
Elevenítsük fel az akkori viszonyokat: korlátlanul uralkodott a csak szép kép, az átnyomásos eljárással készült nagyítások lehetőleg festményszerű hatással. A Bauhaus-mozgalom első, s ma már nekünk túl konzervatívnak feltűnő lendülete köddé vált anélkül, hogy nagyobb hullámokat vert volna.
List fényképei már akkor olyan irányba mutattak, melyet általánosan csak ma fogadtak el. Képei már akkor is a beteljesült látás, a felépítés és a magas belső feszültség szintézisét alkották meg. Azóta is ez maradt jellemző rá. Mai képeiben még egy inkább külső formában jelentkező mozgalmasságot is találunk: mint ő maga mondja, az utóbbi években felfedezte az embert. De a mai napig sem tudta a szembenálló figyelme okozta félénkséget leküzdeni. „Ha embert kell spontán helyzetében fényképeznem, mindig kényszerítenem kell magamat, hogy végre előkerüljön a gép. A szemhez emelés mindig a legnehezebb. De már egyszer fent van, akkor mindenesetre könnyebb. Ilyenkor úgy érzem, hogy a gép mögött rejtve vagyok. Ekkor már csak „szemmé” válok. De amíg idáig eljutok…” Ez az emberek előtti feszélyezettsége okozza, hogy akárcsak egyetlen képe sugározza a ma divatos intimitást. Igaz, hogy ezt az intimitást inkább csak a kisebb tehetségű fényképészeknél találjuk meg következetesen, akiknél a „realizmus” lehető legkirívóbb, de az valóban se nem átélt, se nem alakított. Ez a List által következetesen betartott határ ma nagyon sokat jelent. Mindent összefoglalva, Herbert List a vele egyébként jó barát Cartier-Bressonnal áll egy nívón és a fényképezés területén világviszonylatban is színvonalat képvisel. (Rudolf Knappmann)

Megjelent: Fényképművészeti Tájékoztató 1959./4.

002.jpg
Fotó: Herbert List: Wall at Night, Hamburg, 1930.

003.jpg
Fotó: Herbert List: Grotesque Figure, Park of Palazzo Orsini, Bomarzo, Italy, 1952.

004.jpg
Fotó: Herbert List: Stairway to Heaven, Rome, 1949.

005.jpg
Fotó: Herbert List: View from the Window II, Rome, Trastevere, 1953.

006.jpg
Fotó: Herbert List: Italy, Venice. Piazza San Marco. 1939.

007.jpg
Fotó: Herbert List: Munich, Germany, 1951.

008.jpg
Fotó: Herbert List: Friends Fishing, Lake Lucerne, 1937.

009.jpg
Fotó: Herbert List: Venezuela, Caracas. 1957.

(forrás: magnumphotos.com)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása