Arago, fizikus és csillagász, valamint francia képviselő nagy érdeklődést mutatott miután Daguerre bemutatta neki találmányát, ő pedig 1839. január 7-én bejelentette azt a Francia Akadémián és megvételre ajánlotta a szabadalmat a kormánynak. Arago 185 évvel ezelőtt, 1839. augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia ülésén – a vegyi eljárást részletezve – ismertette a dagerrotípia készítését. A kormány élt is ezzel a lehetőséggel, és életjáradékot fizetett, évi 6000 frankot Daguerrenek, és 4000-et pedig Niépce örökösének, majd a felfedezést ugyanezen a napon, 1839. augusztus 19-én a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ezen a napon a fényképészet megszületését ünnepli a világ.

Joseph Nicéphore Niépce (1765–1833) volt az, aki az 1820-as években elkészítette a világ első tartós, fényalapú felvételét, ami a legkorábbi ma ismert, camera obscurával készült kép. Ez a fényképezéstörténeti jelentőségű alkotás most a Harry Ransom Center gyűjteményében található, ahol egy kiállítás keretében bárki megtekintheti. 

Fotó: Joseph Nicéphore Niépce: Untitled, 'point de vue,' 1827. Heliograph on pewter, 16.7 x 20.3 x .15 cm. Gernsheim Collection, purchase, 964:0000:0001

Mai cikkünkben 10 olyan fotósorozatot mutatunk be, amelyeket az elmúlt években a Mai Manó Ház facebook oldalán már láthattatok korábban. A válogatásban  a kezdetektől napjainkig láthattok egy-egy sorozatot e médium immár 185 éves történetéből. 

A fotókra kattintva a sorozatok további képeit tekinthetik meg.

Amíg Nyugaton nagyvonalú festőies gesztusokat alkalmaztak a 19. században, addig a japánok sok évszázados tradícióik nyomán aprólékos kézműves technikáikat és sajátos színsémáikat adoptálták a fekete-fehér fotográfiákra. A külföldiek által vásárolt, vagy Amerikába és Európába exportált színezett japán fotók egzotikuma nagy népszerűségnek örvendett. 

Fotó: Kusakabe Kimbei: Kago Travelling Chair, 1870s–1890s, Hand-colored albumen silver print

„A kamera egy időgép, amely képes megjeleníteni az idő érzetét… A fényképezőgép egyetlen pillanatnál többet is képes megörökíteni, rögzítheti a történelmet, a geológiai időt, az örökkévalóság fogalmát, magát az idő lényegét… Minél többet gondolkodom ezen az időérzékelésen, annál inkább az a véleményem, hogy valószínűleg ez az egyik kulcsfontosságú tényezője annak, hogy miként vált az ember emberré.” – vallja Hiroshi Sugimoto, aki a kortárs konceptuális fotográfia megkerülhetetlen alakja. 

Fotó: Hiroshi Sugimoto: Earliest Human Relatives, 1994. © Hiroshi Sugimoto, courtesy of Marian Goodman Gallery

Saul Leiter a ’60-as, ’70-es években keresett divatfotográfus volt (Esquire, Harper’s Bazaar), ám amikor a kreatív irányítást el akarták tőle venni, így inkább a visszavonulást választotta. Ekkortól, habár a ’90-es években a Howard Greenberg Galéria művészei közé került, első könyve megjelenéséig (Early Color, 2006) szegénységben élt.Kortársai nem értették Leiter színes diafilm iránti vonzalmát; ám ő szerencsére nem sokat adott a véleményükre, és mindvégig hűséges maradt kedvenc alapanyagához; tekintélyes méretű archívumában több mint 40.000 dia található. 

Fotó: Saul Leiter: Taxi, 1957 © Saul Leiter, Collection Howard Greenberg Gallery, New York

Az 1947-ben született Teun Hocks a művészet iránti sokszínű szenvedélyét vegyíti többrétegű alkotásaiban, amelyek valahol a fényképek és a festmények között helyezkednek el. Hocks az ArtInfo számára adott interjújában így magyarázta a körülményes munkafolyamatot: „Adott egy nagy háttér, amelyet festek vagy építek vagy ami éppen szükséges, majd a közepére állok. Ezután lefényképezem magam fekete-fehérben és a képet kinagyítom. Ezt a sötétkamrában magam készítem el egy kis segítséggel. Ezután a képeket régies hangulatú, barnás-sárgás árnyalatúra színezem, majd olajfestéket viszek fel rá. Mindent kiszínezek, de átlátszó festékkel, így az alatta lévő kép látható marad." 

Fotó: © Teun Hocks

"2007-ben, miközben a Chicago észak-nyugati oldalán fekvő Portage Park történetének kutatásán dolgoztam, véletlenül rábukkantam Vivian Maier titkos fotográfus kincseire. A felfedezés által beinduló események láncolata fenekestül felforgatta nem csak az utcai fényképezés világát, hanem az én életemet is. Személyes szenvedélyem nagy nyilvánosságot kapott és az elmúlt négy évet azzal töltöttem, hogy megőrizzem és archiváljam Maier hatalmas életművét, amelyet több mint ötven évig titokban tartott." – írta Maloof a XX. századi fotótörténet egyik érdekes felfedezéséről. 

Fotó: Vivian Maier: March 26, 1963. Florida © Estate of Vivian Maier, Courtesy Maloof Collection and Howard Greenberg Gallery, New York

Félix Adrien Bonfils (1831–1885) francia fotográfus és író már saját korában elismertségnek örvendhetett. Bonfils a Közel-Keleten tevékenykedett, családjával és munkatársaival Palesztinától Egyiptomig szinte minden országban készített felvételeket. Fotográfiákat értékesítő cégével meghatározó alakja lett a kereskedelmi fényképezésnek, felvételei a mai napig számos gyűjteményben megtalálhatóak. 

Fotó: Félix Bonfils: Kairó, Allée de Pyramides, 1870 körül

Holdtalan éjszakákon dolgozom türelmesen, zselatinos ezüsttel fényérzékennyé tett fotópapírból terítek ki nagy íveket. Amikor amerikai fekete medvéket fényképezek, ezek a lapok majd két és fél méter (nyolc láb) hosszúak. Miután a papír a helyére került, leülök a sötétben, és várom, hogy arra járjon egy állat. Lehet, hogy egész éjszaka várnom kell. Néha több egymást követő éjszakán is várakozhatok. Nem használok rejtekhelyet, így az állat jól láthat. Óriási bizalomra, tudatosságra, nyitottságra és teljes mozdulatlanságra van szükség. A megjelenő állatot csodálattal nézem. Ha úgy dönt, hogy elhalad a fotópapír előtt, gyorsan exponálok egy kis kézi vakuval. Olyan rövid a villanás, hogy az állat nem is reagál a fényre. Miután eltűnik az erdőben, begyűjtöm a papírt, és fényzáró dobozban tárolom, amíg hagyományos sötétkamrában, vegyszerekkel elő nem hívom a képet. A fotogramokat – vagy ahogy én hívom őket, az Animalogramokat – ezután arannyal színezem, ami módosítja a nyomat színezetét és tartósítja a képet. – írta Zana Briski. 

Fotó: © Zana Briski: Civetogram #1, Borneo, Részlet az Animalograms című sorozatból

1975-ben Mary Ellen Mark fotográfust bízta meg a The Pennsylvania Gazette, hogy készítsen egy képanyagot Milos Forman Száll a kakukk fészkére című filmjének forgatásáról, amely az oregoni állami kórházban, egy elmegyógyintézetben készült. A forgatás közben Mark találkozott a 81-es kórterem lakóival, amely az állam egyetlen elzárt női kórházi biztonsági osztálya volt, mivel a fogvatartottakat veszélyesnek tartották magukra vagy másokra nézve. Mark ötvenéves pályafutásának nagy részét azzal töltötte, hogy a társadalom peremén élő embereket fényképezte – akiket ő „nem híres"-nek nevezett –, de határozottan kerülte a voyeurizmust és a szenzációhajhászást, ehelyett modelljei emberi mivoltára összpontosított. Az ekkor készült képek és a helyszínen rögzített interjúk segítségével Mark és Jacobs azt remélte, hogy a 81-es kórteremben élő nőket összetett, sokrétű személyiséggel rendelkező egyéniségekként tudják ábrázolni, és így felhívják a figyelmet mindennapi életükre, magánéleti gondolataikra, intim interakcióikra és az intenzív orvosi kezelésekre. 

Fotó: Mary Ellen Mark: [Mary Iris, Ward 81, Oregon State Hospital, Salem, Oregon, USA], 1976 gelatin silver print © Mary Ellen Mark, courtesy of The Mary Ellen Mark Foundation/Howard Greenberg Gallery

A fényképezés valóban hatékony módja az önkifejezésnek. Két olyan könyvet adtam ki, amelyben olyan emberek portréi láthatók, akik nehéz helyzeteken mentek keresztül. Az első címe Wounded: The Legacy of War (Sebesültek: A háború öröksége, Steidl, 2013), és az iraki, illetve afganisztáni háborúból visszatért sebesült katonákról szól. A másiknak Homeless (Hajléktalanul, Steidl, 2019) a címe, és londoni hajléktalan emberek portréit tartalmazza. Mindkét könyvhöz a londoni műtermemben készültek a képek, és több év alatt jött létre mindkettő. Azt akartam kiprovokálni, hogy az emberek gondolkodjanak bizonyos témákról, vitatkozzanak róluk. – válaszolta egy interjúban Bryan Adams. 

Fotó: © Bryan Adams: Joe Townsend, 2013, Részlet a Wounded című sorozatból

Azt hiszem sokan reflexből mondják, hogy »Ezt egy gép csinálta, nincs ezekben a képekben semmi lélek, semmi emberi.« Ezzel szemben én azt állítom, hogy az AI által készített képekben rendkívüli lélek rejlik. Azt is vitatnám, hogy ez egyfajta irónia lenne, mert mit is mondtak a festők a fotográfiáról, amikor az 1850-es évekre a médium tényezővé vált? Nem volt benne lélek, mert egy gép készítette azokat a felvételeket. Tehát ismét ugyanott tartunk és pontosan ugyanazt mondjuk.” – vallja Phillip Toledano, akinek AI által generált munkáiből már képesalbum is megjelent. 

Fotó: From the series "Another America" (AI) © Phil Toledano