Érmezei Lili Zoé sorozataiban mindig személyes, bizalomra épülő szituációkban megjelenő emberek között meglévő határokat, azok elmozdulásait, feloldódásait és jelentéseit vizsgálja. A helyzeteknek egy-egy konvencionális alkotóelemét változtatja meg, vagy magát a személyt választja úgy, hogy váratlan és merész vállalkozás részesei lehessünk. Eltérít bennünket a megszokottól, hogy újra ránézhessünk arra, amit már ismerni vélünk. Intim című sorozatában egy születésétől fogva nem látó fiú kézfogásának biztonságával indulhatunk el, hogy az ebben a folyamatban megismert Érmezei Lili Zoét és magát a fiút is láthassuk a közösen bejárt láthatatlan és láthatóvá tett világban. A folyamat során a lehetetlen határát is kijelölve kérdéseket fogalmaz meg képeiben: Aki lát, az tud-e nem látni? Aki sosem látta a világot, milyen mintára építi belső képeit? A tapintás, az érintés milyen világismerethez vezet? Mennyit finomodva, erősödve válik meghatározóvá az egyik érzékelési mód a másik hiánya okán? – írta Csizek Gabriella kurátor, a 2013-ban a Mai Manó Házban bemutatott ingyenesen megtekinthető kiállításunk sajtóanyagában.
A kiállított és az itt bemutatott képek különlegessége, hogy a fotókhoz tartozó hanganyagon Érmezei Lili Zoé írja le a látottakat.
Fotó: Érmezei Lili Zoé: Részlet az Intim című sorozatból, 2010
„Intim című sorozatom képeit egy vak fiúval közösen készítettem. Szememet becsukva, 'vakon' fényképeztem, alkotótársam volt vezetőm a látás nélküli világban. Arra kértem, hogy vezessen be egy általam ismeretlen, sosem látott térbe, az ő személyes terébe és segítsen felfedezni azt, a látás eszköze nélkül. Fantasztikus élmény volt számomra, ahogy a születése óta vak fiú a kezemet fogva, biztonságot adva ismertette meg velem az ő világát és az abban rejlő fényeket. A látás helyett a tapintás segítette a komponálást. Egymás fotózása mindkettőnk számára egy új megismerés és tapasztalás volt, a másik világába való betekintés.” (Érmezei Lili Zoé)
Fotó: Érmezei Lili Zoé: Részlet az Intim című sorozatból, 2010
Fotó: Érmezei Lili Zoé: Részlet az Intim című sorozatból, 2010
Fotó: Érmezei Lili Zoé: Részlet az Intim című sorozatból, 2010