MegFigyelések – Bácsi Róbert László

2014. január 15. Mai Manó Ház

A több mint 120 éves Fővárosi Nagycirkusz épülete nem is olyan rég (mintegy 35 éve) még modernnek számított, mára azonban, sajnos, ez már megkopott. 125 magyar és nemzetközi produkciónak adott otthon, mintegy 15 500 előadását 25 millió néző látta. A Nagycirkusz, Közép-Európa egyetlen kőcirkusza, télen-nyáron nyitva áll a közönség előtt. Az épületbe lépve olyan érzésünk támad, mintha egy pillanatra visszalépnénk a múltba és megállna körülöttünk az idő. Azt gondolhatnánk, hogy csupa kiábrándult és megfásult dolgozóba botlunk itt, akik egy kissé talán feledésbe merülő világ részesei. Ám ez nem így van. A régi falak közt folyamatos és nehéz munka folyik; generációk sora nőtt fel itt, akik ma is büszkén és teljes odaadással dolgoznak azon, hogy az általuk ténylegesen mélyen tisztelt publikum a lehető legjobban szórakozzon előadásaikon - írta 2009-ben Bácsi Róbert László a bejegyzésben látható - a sajtófotó pályázaton is díjazott - képekről, mely a Folyamatos Jelen című katalógusunkban is megjelent.

Bácsi Róbert László sorozatában egy, a világban létező másik világot mutat meg. Egy olyan közösség mindennapjait, ahol generációról generációra száll a szakmai tudás, ahol a dolgok mintha nem, vagy csak alig változnának, és ha teszik, azt is csak lassan. Ahol a produkció, az esti csillogó előadás és az erre való felkészülés az élet legfontosabb eseménye és tevékenysége. Ahol a nézők számára a műsorszámokban megjelenő különös egymásrautaltság az élet más szinterein is létező erő. Mindezeket olyan finom empátiával írja le fotográfiáiban Bácsi Róbert László, amelytől közel kerül mindehhez az is, akit a cirkusz világa inkább távolságtartásra ösztönözne.

Fotó: Bácsi Róbert László: Részlet a Manézs című sorozatból, 2009

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Folyamatos Jelen címet viselő kiállítás- és katalógus sorozata műfaji és technikai megkötések nélkül mutatja be kötetenként négy fiatal magyar fotográfus műveit, amelyek különböző módon kapcsolódnak egymáshoz. A sorozat hatodik része, MegFigyelések címmel Bácsi Róbert László • Ember Sári • Fátyol Viola • Hermann Ildi sorozataiból válogat, s a különböző emberi és fotográfiai attitűdökkel megfigyelt és képpé változtatott valóságot mutatja meg: egy különös és zárt világot, a cirkusz világát; egy baráti társaság közös tevékenységeit, élményeit; egy művész családtagjainak egymáshoz való viszonyát valóságos és megemelt gesztusrendszeren át; végül pedig magának az alkotónak önmagára és helyzetének megélésére vonatkozó képi megfigyeléseit. (Csizek Gabriella)

Bácsi Róbert László képei egy cirkuszba (vagy inkább egy cirkuszban?) kalauzolnak minket, cirkuszosok: emberek és állatok között járunk, egyesek időnként megállnak előttünk és pózolnak, mások tudomást sem vesznek rólunk, a hely részei csupán. Művi fényű minden kép, a beállítások időnként klasszikusan frontálisak, máskor klasszikusan esetlegesek vagy éppen bemozdulók. Unott arcú guminő néz ki hátulról eléje lógó lábszárai között – ez a mindennapok kunsztjának unottsága. Tüllszoknyás artista megcsúszott diadémmal talán gumipapucsban, jobb térdén koszfolt, kezét csípőre téve, fejét előreszegve mintha beolvasna nekünk. A cirkusz máshogyan. Ám egy majomkép mindezt újrahangolja. Foltos drapéria előtt ül egy inkább apró majom halványlila műselyemruhában, profilból látszó feje egy darab hatalmasra szétnyitott száj. Mint egy Bacon festmény, olyan velőtrázó az amúgy nyilván vicces kis állat szája. És ez, ahogy a mindennapi, kiszámítható cirkuszi furcsaság és unottság mögött felsejlik a nem racionalizálható horror, végül az egész sorozatot elemeli a cirkuszok máshogyan bejósolható képi világából. (Horányi Attila)

Fotó: Bácsi Róbert László: Részlet a Manézs című sorozatból, 2009