A fotótörténet híres szerelmespárjai III. – Shana and Robert ParkeHarrison

2014. december 21. Mai Manó Ház

Robert és Shana ParkeHarrison a fényképezésnek köszönhetően kezdett együttműködni röviddel a diploma megszerzése után, amikor az embernek a tájra gyakorolt hatásáról szóló projekten dolgoztak. A szürreális képek a Föld és a tájban okozott károk begyógyítására vonatkozó emberi felelősség kérdéseivel foglalkoznak. Inkább a mozira, mint a családi fotóalbumokra hasonlító beállításokat hoztak létre. Ezek az úttörő jelentőségű képek Az építész fivére című első monográfiájukban láthatók, melyről így vallottak egy interjúban:
Az építész fivére című sorozat kétségtelenül az Önök leghíresebb alkotása, létrehozásuk során különböző képkészítési eljárások (photoshop is) különféle eredményeit használták fel. Milyen technikákat alkalmaztak?
Az építész fivére képei 1993 és 2005 között készültek. Ezekhez az alkotásokhoz nem használtunk photoshopot. A papírnegatív eljárással több képet egyesítettünk. Ebben az eljárásban még egyszer le kellett fényképezni a kép különböző alkotóelemeit a többi komponenst (látószög, mélységélesség, megvilágítás, stb.) is szem előtt tartva. A papírnegatívok lehetővé tették, hogy a különböző képekből kollázst készítsünk. Ez a hosszadalmas eljárás papírnegatívról papír pozitívra oda és vissza, rajzolással és a kontaktok nagyításával történik. A végleges képet felkasíroztuk és arra festettünk. Az utóbbi eljárás sok-sok réteg festésből állt, amely a végleges képet még jobban eltávolította a fotográfia jellegétől. 

parkeharrison_2.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison 

"Az ember, a technika és a természet egyre romló kapcsolatára reagáló alkotásokat hozunk létre. Ezek az alkotások homályos narratívát fogalmaznak meg, betekintést kínálva abba a dilemmába, amelyet a tudomány és a technika sikertelen ígérete vetett fel, hogy megoldja gondjainkat, magyarázatokat biztosít és az emberi létre vonatkozó bizonyosságot szolgáltat. Hibridizáló erők különös jelenetei, hemzsegő elemek és túlságos bőség jelenítik meg a technika és az emberi kéz által szabadjára engedett Természetet. A gazdag színvilág és szürreális ábrázolás ötvözete feltárja a kiállított alkotások költői gyökereit. A színhasználat szándékos, de absztrakt; az arányok és a tér inkább kompozíciós, mint természetes; a mozgás homályos; a tárgyak és az emberek véletlenszerűen kerültek egymás mellé egy koreográfiai módon kibontakozó vizuális improvizációban. Ez az alkotás formailag megragadó és ugyanakkor benyomásokkal mérhetetlenül terhelt, erőteljes vizuális és zsigeri benyomás keltésével igyekszik hatásos lenni." – olvashatjuk Shana és Robert ParkeHarrison gondolatait honlapjukon.

"Olyan képeket szeretnék készíteni, amelyek az emberi korlátokról szóló elképzelések sugallására elegendő és nyitott narratív tulajdonságokkal rendelkeznek. A múltat és a jelent szeretném egymás mellé helyezve ötvözni. A természetet, egy fa megmentését, a föld öntözését használom a keresés jelképeként. Ebben a mesterséges világban különös felhők lebegnek és az égen lyukak tátonganak. A mitikus képek a mi világunkat tükrözik, amelynek sikerült a természetet megszelídítenie, irányítania és megsemmisítenie." (Robert ParkeHarrison)

001.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison

parkeharrison_reclamation.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Regenerálás, 2003

parkeharrison_4.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Megjavítani a Földet I.

parkeharrison10.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Megjavítani a Földet II.

parkeharrison_5.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Az őrző

parkeharrison_6.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Oppenheimer kertje 

parkeharrison_7.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Felhőkarcolók 

parkeharrison8.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Book of Life sorozat 

parkeharrison9.jpgFotó: Robert és Shana ParkeHarrison: Book of Life sorozat

(forrás: parisphoto.com; sletegallery.com; edelmangallery.com; kpbs.org)

A fotótörténet híres szerelmespárjait bemutató sorozatunkat ITT, a mai bejegyzésben ismertetett művészpáros további képeiből pedig ITT találsz egy érdekes válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása