Az 1958-ban született Ruud van Empel holland fotográfus munkássága kezdetben azért keltette fel a figyelmet, mert modelljeinek többsége fekete bőrű gyermek volt. Mivel a művész egy meglehetősen homogén, fehér lakosságú dél-hollandiai kisvárosban nőtt fel, elég valószínűtlennek tűnt, hogy ez véletlen lenne. Azonban nemcsak a faji tényező volt az, ami felkeltette az emberek érdeklődését. Volt valami furcsa az egész stílusban, a modellek viselkedésében és a környezetben is. A képeken szinte minden gyerek kifogástalanul ápolt, a hatvanas évek holland középosztályára jellemző ruhát visel és majdnem tökéletes trópusi természet veszi körül őket; ami már magában is meglepő ellentét és a különböző erdőrészletek mindegyike egyfajta különös hangulatot áraszt. Tökéletesen rendezettek, de mégis vészjóslók, a tavak, a fák és a levelek egyszerre hívogatók és rosszat sejtetnek. Azonban a gyerekek nem úgy tűnnek, mintha félnének. Tágra nyílt szemekkel néznek ránk. Bátran, ártatlanul, magabiztosan, de van valami rejtélyes a tekintetükben. A képeket alaposan megnézve rájövünk, hogy a furcsaság oka az, hogy nem létező és sohasem létezett emberek szemébe nézünk. Helyette az orrokat, karokat, szemeket és szájakat Photoshoppal szerkesztették össze montázzsá. A Ruud van Empel holland fotográfus alkotásain szereplő „modellek” közül sokan úgy néznek ki, mintha egy másik világban élnének. Ennek az az oka, hogy Empel nem találja, hanem pixelekből építi fel modelljeit. Mindegyik gyerekhez vagy ikerpárhoz négy vagy öt profi modellt fényképez le és arcvonásaikat a Photoshop program segítségével szerkeszti össze.
Fotó: Ruud van Empel: World #5, 2005
Van Empel a következőképpen alkotja meg ezeket a képeket: először az összes szükséges arcvonást összegyűjti úgy, hogy a műtermében különböző gyerekmodelleket fényképez, majd ezután a hollandiai erdőket járva szép leveleket, tökéletes ágakat és az elképzeléseinek megfelelő vizeket keres. Azután a képeket szétvágja és hetekig rakja össze addig, amíg mind a személy, mind a környezet a fotórealizmus kívánt színvonalának megfelel. Van Empel ezt digitális kollázsnak nevezi.
A holland fotográfus a Guardiannek 2013-ban adott interjújában így beszélt a sorozatáról: „Az első nagyobb méretű, Tanulmány Zöldben 2. című alkotásomat egy kislánnyal készítettem 2003-ban, amely egy bábuszerű piros ruhás lányt ábrázol egyedül az erdőben. Már több, mint 20 éve megvolt ez az ötletem, ezért végül 2003-ban elhatároztam, hogy végre megvalósítom. Az elképzelésem a szépséggel kapcsolatos volt. A szépséget nagyon sokáig tabuként kezelték a művészetben; de nekem nem volt kedvem ahhoz, hogy olyasmit csináljak, ami nagyon művészien néz ki, de valójában ronda. Számomra a természet és a gyermekek ártatlansága egyaránt szép. A gyermekek ártatlanul egy kegyetlen és veszélyes világra születnek. Ezzel az elképzeléssel akartam valamit kezdeni. Ezért a kislánynak bábuszerű szemeket adtam, hogy az ártatlansága még erősebben kijöjjön és egy szinte mesébe illő erdőbe helyeztem őt. Azonban a fotómontázs technika hatására végül furcsára és egy kicsit ijesztőre sikerült. De tetszett nekem és úgy döntöttem, hogy tovább dolgozom ezen a vonalon.”
Fotó: Ruud van Empel: Tanulmány zöldben 2, 2003 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #19, 2006 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #7, 2005 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #1, 2005 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #20, 2006 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #32, 2008 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #29, 2008 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #27, 2008 
Fotó: Ruud van Empel: Világ #25, 2007
(forrás: ruudvanempel.nl; slate.com; theguardian.com)
Elton John, aki Ruud van Empel rajongójaként a fotográfiai gyűjteményébe is vásárolt egy képet a bejegyzésünkben látható sorozatból, a 2009 októberében Rotterdamban megrendezett koncertjén a Goodbye Yellow Brick Road című dalát a holland fotográfusnak ajánlotta. Elton John világhírű fotográfiai gyűjteményének képeiből ITT találsz egy válogatást.
