Sally Mann 2003-ban publikálta az „Ami marad” (What Remains) című fotóalbumát, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható. A Bullfinch Press kiadónál megjelent könyv a halál témájában 132 képet, köztük bomló holttestek fotóit tartalmazza. A könyv címét átvette a Sally Mann-ról 2005-ben készült film, az „Ami marad” – Sally Mann élete és munkássága” (What Remains: The Life and Work of Sally Mann), amelyben felvételeket készít a knoxville-i Tennessee Egyetem antropológiai létesítményében, amely „Tetemkertként” is ismert és ahol az emberi test bomlását tudományosan tanulmányozzák. A tetemeket többnyire hónapokig vagy akár évekig is a szabadban hagyják. Mann a könyvet bemutató kiállítást 2004-ben a Corcoran College of Art and Design-ban nyitotta meg. A kiállítás öt része „szemléletesen ábrázolta az élet, a halál és a megújulás örök körforgását." A könyv fotóinak elkészítésében Mannt az ihlette, ahogyan különböző eseményekre reagált. Közülük az első apja halála volt. A későbbi események, amelyek a halál iránti érdeklődését ösztönözték: egy börtönszökevény lelövése Mann farmján a virginiai Lexingtonban és Eva nevű agarának elpusztulása volt. Mann cserzéssel tartósíttatta a kutya bőrét és testét ketrecben eltemette, hogy a vadállatok ne tudják felfalni a tetemet. Később a ketrecet kiásta és a csontvázmaradványokat fotózta. A könyv az Eva tetemének bomlásáról készített dokumentumfotó-sorozatot is tartalmazza.
A bejegyzésben látható képek némelyike megrázó, sokkoló lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ez nem zavar!
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann
Mann-nek tehetsége van ahhoz, hogy erős reakciókat provokáljon ki és a rothadó tetemekkel ez biztosan sikerült is neki. Steven Cantor Mann-ról készült televíziós dokumentumfilmjében a művész élvezettel jár tetemről tetemre, megtapogatva egy testrészt és megsimogatva egy másikat. „A halál elszomorít, de elevenebbekké is tehet minket", mondja. „Már alig vártam, hogy odaérjek. […] És látnod kellene a színeket – tényleg gyönyörűek. Ahogy Wallace Stevens mondja, a halál a szépség anyja." Mann sorozatának az „Ami marad” (What Remains) címet adta, amellyel arra akart rámutatni, hogy a halál nem a vég, hogy a természet jóval a test porhüvellyé válása után is folytatja munkáját. Amikor Mann kiállítása ezzel a címmel 2004-ben Washingtonban megnyílt, a legtöbb kritikus értette a lényeget: „Kivéve azt a nőt a New York Times-ban, aki bekattant és a fotókat undorítónak nevezte". Mann meglepődve látta, hogy egy műbíráló egy tízéves gyerek szókincsét és nem az alapjául szolgáló előítéletet veti be: „Új álszemérem alakult ki a halál körül. Bevittük a kórházba, a függönyök mögé és már nem öltözünk feketébe, hogy beismerjük jelenlétét. A halál kimondhatatlanná vált."
A leginkább figyelemreméltó az volt, hogy senki sem kérdőjelezte meg a művész jogát, hogy a fotókat publikálja; gyermekeinek ábrázolása miatt végtelen prédikációt intéztek hozzá, de ezúttal semmi sem történt. „A halott a legsebezhetőbb. Az életben ezek az emberek méltósággal és magánélettel rendelkeztek. Sajnáltam őket. Azt gondoltam, hogy ha tudnák, hogy fotózom őket anélkül, hogy megfésülködhessenek vagy berakják a műfogsorukat, akkor meghalnának a szégyentől. Ezért arra számítottam, hogy a kritikusok megkérdezik: ez így rendben van? „Készen voltam a válasszal: ezek az emberek mind átruházási okiratot írtak alá. Én ugyanezt tettem, a holttestemet kutatási célra adományozom. De azután rájöttem, hogy néhányan hajléktalanok voltak, akik nem írtak alá nyilatkozatot. És természetesen akik aláírták, valószínűleg azt gondolták, hogy tudományos és nem művészkedő fotók készülnek majd róluk. […] úgy döntöttem, hogy a fotóalanyok maradjanak névtelenül. Esztétizálni sem akartam őket. Fontos volt, hogy tisztelettel bánjak velük." - nyilatkozta 2010-ben a Guardian riporterének.
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann
„A közbeszéd által „Tetemkertnek” nevezett gyűjtemény célja, hogy a végzős hallgatókat segítse az emberi test bomlási folyamatának megismerésében. Azt hiszem, hogy elsősorban igazságügyi orvostan céljából használják, hogy ha a végrehajtó hatalom egy holttestre bukkan, amely mondjuk két hétig egy bőröndben volt, akkor megmérhetik a kukacok nagyságát vagy a húslegyek fejlődését és így pontosan vagy közel pontosan megállapíthatják, hogy a hőmérsékleti viszonyok meg minden ismeretében a holttestet mikor helyezhették a bőröndbe... Volt valami tárgyilagos abban, ahogyan azokat a holttesteket kiterítették és ahogyan bántak velük. Úgy értem, hogy tudományos kísérlet céljára szolgáltak és nagyon gyorsan kezdtem úgy is látni őket: ugyanúgy, ahogy a végzős hallgatók dolgoztak velük. Tehát ez volt az egyik megdöbbentő dolog... A szag egyszerűen hihetetlen, de valahogy összeszedtem magam és kigondoltam, hogy hogyan kezeljek olyan dolgokat – a bomlás különböző fázisaiban lévő holttesteket – amilyeneket még sohasem láttam és nem is gondoltam volna, hogy valaha is fogok.” – mondta Mann egy 2015-ös rádióinterjúban a Tennessee Egyetem „Tetemkertjének” fotózásának körülményeiről. „El voltam bűvölve a haláltól, ami azt hiszem, hogy genetikai örökségnek tekinthető... Apámat ugyanez a szerencsétlenség sújtotta, azt hiszem. Az övének az eredete apja hirtelen halála volt – ez csak elmélet, sohasem beszéltünk róla... Azt hiszem, hogy ez megváltoztatta az életpályáját. A halál bűvöletébe került. Azután orvos lett és a betegei életéért foggal-körömmel küzdött a halállal. De otthon a halál ikonográfiája vett minket körül. Nagyon művelt ember volt és elbűvölte az, ahogy a halált a különböző korokban minden formában, a barlangfestményektől az irodalmon keresztül mindenféle módon ábrázolták... Hozzám is átszivárgott. Valószínűleg hiba a fényképeket az emlékezet eszközéül használni, mivel azt hiszem, hogy a fotók tulajdonképpen bizonyos módon szegényessé teszik az emlékezetünket, valamiképpen megfosztanak a többi érzékszervünktől – a szaglástól, az ízleléstől és a tapintástól meg ilyenektől.”
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann 
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann 
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann 
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann 
Fotó: Sally Mann: Részlet a Tetemkert című sorozatból, 2001-2002 © Sally Mann
(forrás: sallymann.com; npr.org; theguardian.com)
Sally Mann pedofíliával vádolt sorozatának provokatív képeit ITT, Kovalovszky Dániel halálközeli élményt átélt személyekről készített különleges portrésorozatát pedig ITT találod.
