Az 1958-ban született Chema Madoz alkotásainak két jellemzője az idegenség és a megszokottság. Idegenség, mivel első látásra alkotásai megdöbbentenek és meglepnek minket — nincs címük és tippet sem adnak, ami segítene nekünk értelmezni őket — és megszokottság, mert azonnal felismerjük utalásait, amelyek felfedezésekor elmosolyodunk és készek vagyunk látomására hangolódni. Úgy érezzük, hogy társak vagyunk egy közös felfedezésben, mert habár a művész lehet az első, aki felfedi ezt az új kapcsolatot — számunkra a jelentést vagy a hasonlóságot — de arra is ösztönöz, hogy ezt a felfedezést saját magunk számára megtegyük.
Fotó: Chema Madoz
2013-ban egy spanyol, művészettel foglalkozó weboldal munkatársai, Madridban kérdezték Chame Madozt, aki így nyilatkozott fotográfiai munkásságáról:
A leírásban meg kellene adnom, hogy mivel foglalkozol, de nem igazán tudom, hogy mi vagy... Fotósnak tartod magad?
Chema Madoz: Mindig is fotósként határoztam meg magam, mert ez a legegyszerűbb, leginkább kézenfekvő és legnyilvánvalóbb. Mindig túl bonyolultnak bizonyult számomra az, hogy más szóval fejezzem ki, mit is csinálok valójában. A vizuális kultúra nálam a fotográfián keresztül valósul meg, minden képem fotografikus kép. A fotózás előnye, hogy ezerféle módon alkalmazható, így rengeteg fotográfiai munka van, amelynek semmi köze az enyémhez, de ez nem jelenti azt, hogy az én munkám kívül esne a fotózás körén.
Miért a fotográfia a választott kifejezésmódod?
Chema Madoz: Teljesen véletlenül alakult így. A kezembe akadt egy fényképezőgép. Azt megelőzően egyáltalán nem gondoltam, hogy bármi közöm lesez a fotózáshoz, vagy egyáltalán a művészethez és a képekhez. De az első képek után hirtelen felfedeztem, milyen lehetőségeket rejt a fotográfia – játékos sokszínűség, történetek kitalálása vagy elmesélése, manipuláció és így tovább.
Milyen történeteket rejtenek a fényképeid?
Chema Madoz: Nem próbálok általam olvasott dolgokat képek formájában megjeleníteni. Persze nyilvánvalóan van néhány vers, könyv és író, amelyek hatottak rám, de csak annyiban, mint bármi más, például a zene vagy a filmek. Például rábukkanok egy rendezőre vagy művészre, akihez közelebb érzem magam, vagy aki nagyobb hatással tud lenni rám, és ez újabb szerzők és művészek felé nyit új ajtókat. Az irodalom területén mondjuk nem hiszem, hogy tévednék, ha azt mondanám, hogy felfedezhető kapcsolat a képeim és Ramón Gómez de la Serna életteli prózai képei és gregueríái – kis humoros metaforái – között. Azokban is hasonló vizuális lenyomat és egy bizonyos típusú humor jelenik meg... A fotóim a haikuval is mutathatnak rokonságot, bár képként nyitottabbak és költőibbek.
Mi a célod a fotóiddal?
Chema Madoz: Az, hogy eszembe se jusson, milyen reakciót fognak kiváltani a közönségből. Olyan képeket keresek, amelyek hatnak rám és megérintenek, amelyektől úgy érzem, hogy valami újat csinálok, aminek addig nem voltam tudatában. Arra vágyom, hogy a képeim elé állva úgy érezzem, kommunikálni tudok velük. Ha egy kép mond nekem valamit, biztos vagyok benne, hogy lehetnek más emberek is, akiknek hasonló élményben lesz részük.
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
Fotó: Chema Madoz
(forrás: spainishculture.com; lalulula.tv; bookstyle.net; ewgalerie.com)
A spanyol fotográfus leghíresebb munkáját és további humoros, kreatív tárgyfotóit ITT találod.
