Az életmű-kiállítás különleges műfaj. Válogatni, kiemelni, csoportosítani mindig önkényes és nehéz döntés, termékeny életutakat néhány tucat képpel összegezni pedig gyakran kilátástalan vállalkozás. Sőt. az efféle tárlatok óhatatlanul a múlt felé tekintenek, így néha nem képesek ellenállni a hamiskás nosztalgia, a cukros pátosz könnyed csábításának, és meghiúsul a munkásság kiegyensúlyozott bemutatása. Egy életmű-kiállítással kapcsolatban a nagy kérdés végül mindig az marad: vajon sikerül-e az értő összegzés és kirajzolódik-e a sajátos alkotói arcél?

Fotó: Markovics Ferenc: Szerelem (1966)

Markovics Ferenc fényképeit nézegetve óhatatlanul át kell gondolnunk azt is, mennyire eltérően viszonyulunk ma a fotográfiához. A nyomtatott sajtó fokozatos eltűnésével az igényes portrék sajnos a művészi albumokba, a kiállításokra szorulnak vissza. Ugyan mikor láttunk a honi újságokban olyan felvételeket, mint az itt látható remek stand- és jazz-fotók? No és hol vannak már a sok munkával összeállított képi gegek, az őszi levelek között ugrándozó, idealizált szerelmespárok?

Fotó: Markovics Ferenc: Ella Fitzgerald (1968)

Komótosan tébláboltam a Mai Manó termeiben, és azon morfondíroztam, milyen távol kerültünk már az itt látható képek nagy részétől. Nekem már a legendák ködébe vész a magyar film nagy korszaka, amikor még Makk, Szabó és Huszárik alkotásairól beszélt az egész világ. Markovics azonban szerencsére ott volt, és fényképezett. A fiatal Jancsót például pontosan úgy kapta le, ahogyan mostanság Quentin Tarantinot szokás – és ennek a párhuzamnak a villanásszerű felismerésével hirtelen rá tudtam kapcsolódni a kiállított portrékra. Az alig palástolt örömömre ráadásul egy kedves úriember is figyelmes lett! Odalépett hozzám és rögtön nyújtotta is a kezét...legnagyobb meglepetésemre maga a művész, Markovics Ferenc mutatkozott be.

Fotó: Markovics Ferenc: Darvas Lili - Pécsi József szellemében (1970)

Mondanom sem kell, ritka élményben lehet része annak, akit saját életmű-tárlatán maga a kiállító alkotó kalauzol. Markovics rendkívül szívélyes és közvetlen vendéglátóként azonnal oldott hangulatot teremtett, és minden további nélkül megosztotta velem az általam kiszemelt képek készítési körülményeit. Filmtörténeti vonzalmamat felismerve szerényen mesélt a Filmgyárról, majd a Macskajáték forgatásáról. Természetessége és szerénysége lenyűgözött: úgy beszélt, mintha teljesen hétköznapi dolog lett volna Makk Károllyal és Tóth Jánossal együtt dolgozni.

Fotó: Markovics Ferenc: Fábri Zoltán filmrendező (1991)

Markovics Ferenc már hatvan éve exponálja a képeit, és olyan - számomra - egzotikus helyeken is dolgozott, mint a híres Filmgyár, a Magyar Jazz Szövetség vagy a Film Színház Muzsika című újság – mégis irigylésre méltó lelkesedéssel és szeretettel mutatta be a legújabb fotóit és installációit is. Láthatóan büszke erre az életmű-kiállítására, hiszen ismeretlenül is megosztott velem néhány remek történetet, de közben egy percig sem kérkedett az elért eredményeivel. Nem kaptam sem hamis nosztalgiát, sem mesterséges pátoszt: csak egy olyan alkotói habitus villant fel előttem, amivel kifejezetten jó megismerkedni.

Ha a Kedves Olvasónak szerencséje van, szintén összeakadhat a művésszel a Mai Manó Ház termeiben...

Fotó: Markovics Ferenc: Felhők és vonat (1965)

A kiállításajánlót a kinetograf.blog.hu szerzője írta.

Ha szeretnétek Ti is megjelenni írásotokkal az oldalunkon, jelentkezzetek!