A valóság varázsa (2/2)
Elina Brotherus és Jan Kaila beszélgetése
(2001. 08. 31.)
Fotó: Elina Brotherus: Perspective 1, 2001
Kaila: Furcsa, hogy képes voltál egyidejűleg dolgozni a Suites françaises 1 és 2 sorozaton. A két sorozat nagyon különböző. A Suites françaises 2 hagyományosabb módon narratív, míg a Suites françaises 1-ben a hangsúly az esztétikai megvalósításon van, amiről már korábban beszéltünk.
Brotherus: A Suites françaises 2-nek, a Das Mädchen sprach von Liebe című sorozathoz hasonlóan, életrajzi háttere van, de a sorozat elsődleges tartalma, a nyelv megértésének problémája, valami egészen másról szól. A Suites françaises 2-t a régi és az új munkáim közti átmenetnek tartom. Ha az első szakasz alapvetően személyes-történeti munkáira és a pillanatnyi munkáimra gondolunk, amelyből az életrajzi elemek szinte teljes mértékben hiányoznak, a Suites françaises 2 körülbelül félúton helyezkedik el. A sorozat kiindulópontja a személyes helyzetem volt: amikor Franciaországba költöztem szinte egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. Azonban nagyon sok embernek van hasonló élménye: kívülállóság, rettenetes magány, a mindennapi kommunikáció nehézségei, nem is beszélve bármiféle mélyebb beszélgetés lehetetlenségéről. Túlélési stratégiaként az emberek megpróbálnak rendet teremteni a fogalmi káoszban azáltal, hogy neveket adnak dolgoknak, és így ellenőrizhetővé teszik a környezetüket és az életüket. Az én esetemben, ez egy kettős kontrol vállalása volt: a fényképezés, hasonlóan a dolgok elnevezéséhez, a világ ellenőrzésének egy módja.
Kaila: A Suites françaises 2 minden bizonnyal a leginkább politikai jellegű munkád. A világ a menekültek és a migrációk hatalmas áramlataival, egyre inkább olyan hellyé válik, ahol azok, akik egy adott hely nyelvét beszélik, privilegizált helyzetben vannak. A Suites françaises 2 abban a tekintetben is érdekes sorozat, hogy az emberi kultúra univerzális kérdéseivel is foglalkozik, olyasmikkel, mint az egyes entitások és a nyelv kapcsolata, a kép és a szöveg egymáshoz való viszonya. Egymás mellett mutatsz ugyanazon a képfelületen két különböző lehetőséget a „valóság” képének megalkotására: egy képen vagy egy szón keresztül, és így érintesz egy sor fontos kérdést, mint például a művészethez és a filozófiához kapcsolódó problémát a tisztán vizuális, non-verbális érzékelés létéről vagy lehetetlenségéről. Másképpen fogalmazva: a Suites françaises 2 című sorozatnak olyan kétértelmű fogalmi síkjai is vannak, melyek mindegyike a jelentések formálódásának folyamatához kapcsolódik.
Brotherus: Érdekes dolog, így visszatekintve számba venni ezeket a különböző jelentésszinteket. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy amikor én fényképeket készítek, általában nem elméleti síkon közelítek egy problémához: a szememben és a megérzéseimben bízom.
Kaila: Az, hogy a mindennapjaidból kiindulva eljutottál azon fogalmi szintek feltárásához, amelyeket az előbb elemeztem, számomra a vizuális művészeti munkáid rugalmasságát és funkcionalitását jelzi. Feltételezhetően saját hétköznapi életed is játékosabb, talán humorosabb tartalmakhoz kapcsolódik a Suites françaises 2 sorozat végén. Tehát megtanultál franciául?
Brotherus: Egyre jobban megy. 1999 őszétől az időm jelentős részét Franciaországban töltöm.
Kaila: A legutóbbi, 2000-ben kezdett sorozatod címe: Az új festészet. Miért?
Brotherus: 2000 nyarán kezdtem el ezt a sorozatot fényképezni Izlandon, ahol akkor kiállításom volt. A galéria vezetője, Edda Jonsdottír egyik este azt mondta, hogy számára „A fotográfia az új festészet ”, ami alatt azt értette, hogy számos fotográfus manapság ugyanazokkal a problémákkal foglalkozik, amikkel a maguk idejében, évszázadokon keresztül a festők. Úgy gondoltam, ez egy meglehetősen találó és ugyanakkor provokatív kijelentés, amelyet azonnal sajátomnak éreztem, és munkacímként választottam az új sorozatom számára. Az új festészet tájképekből és olyan képekből áll, amelyeken egy vagy több emberi alak is megjelenik. De az ember, különösen önmagam megjelenítése teljes mértékben különbözik a Das Mädchen sprach von Liebe című sorozat portréitól. Itt modellként használom az emberi alakokat, ugyanúgy, ahogy egy festő használná: egy tárgyként a térben, ami a fényhez és a térhez való viszonya alapján mindenekelőtt formailag vizsgálható. Az új festészetalapvető vizuális kapcsolatokat keres, és ezen kívül nincs is más témája.
Kaila: Nem érintettük az esztétikai hierarchia és a festőiség jelenlétét a munkáidban, amikor a Suites françaises 1 tájkép sorozatról beszéltünk. Az új festészet tájképein még egy lépessel továbblépsz ezeken a síkokon. Megkérdőjelezted a fényképezőgép központi perspektivikus jellegét azzal, hogy a tájképeket elsődlegesen horizontális geometrikus felületekként helyezted el a képeiden – a derékszögű átlók, amelyek a tér mélységét hangsúlyozták korábbi tájképeiden, eltűntek. Másképpen fogalmazva, ezeket az új tájképeket nézve már nem tudunk képet alkotni arról, hogy a lefényképezett tárgyak egymáshoz viszonyítva milyen mélységi relációkban helyezkednek el, és ebből az is következik, hogy a képek topológiai eredetű „az ott egy kő és mögötte egy völgy” stílusú narratívája egy tisztább, színek, fények és formák alkotta vizualitásnak ad teret. És, ha ezután a képeid és számos más fotográfus képeinek alapminőségét a festészet egy lehetséges új formájának tekintjük, akkor természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon akad-e a fotográfia területén elegendő kifejtendő, tisztán a vizualitáshoz kapcsolódó téma és általában, alkalmas-e az esztétikai alapokon nyugvó munkamódra. Sokan úgy gondolják, hogy az idevágó kérdések mindegyikére kimerítő választ adott a modernizmus a festészetben.
Brotherus: Szerintem a fotográfia alapvetően abban különbözik a modernista festészettől, hogy az előbbi soha nem képes megszabadulni a témájától. Bár a horizont-munkáim a horizont lejjebb csúszásával egyre absztraktabbá váltak, végeredményben minden esetben egy valódi tájkép hagyott nyomot a filmen. Az új festészet sorozat tájképei inkább az egyszerűsítés iránti vágyat, semmint az absztrakció iránti igényt tükrözik. Olyan képeket szeretnék, amelyeken nincs semmi felesleges. Az egyszerűsítés a városokban élő emberek tágas, megnyugtató, néhány vonalból álló tér iránti igényéhez is kapcsolódik, nem csak, mint képre van szükségük, hanem mint helyre és valódi tájképre, ahol mélyet lélegezhetnek és nézhetnek ameddig a szemük ellát.
Kaila: Mit gondolsz az Izlandon készült képeid és a képeslapok vagy naptári képek közötti hasonlóságról? Bizonyos mértékig te is ugyanazokat a típusú tájképeket fényképezed, mint amiket ezeken a képeken látunk.
Brotherus: A tájképekkel kapcsolatban mindig azon gondolkozom, mi teszi az én képeimet művészetté, miben különböznek a képeslapoktól vagy a hirdetésektől? Mi történne, ha kivennék a képeimet a művészet referenciakeretéből? Nincs egyetlen, egyértelmű válaszom erre a kérdésre. Talán az egyetlen kritérium a minőség, ami számomra a tanulás során szerzett professzionális készségeket, nagyméretű felszerelés használatát, jó másolatok készítését jelenti, más szóval az egész képkészítési folyamat irányítását, beleértve a szigorú szelektáló folyamatot is.
Kaila: Térjünk vissza még egyszer a fotográfia és a festészet kapcsolatára a te munkáidban. Az új festészet sorozat néhány, emberi alakot megjelenítő képének híres festmények címét adtad, például a Les Baigneurs, azaz a Fürdőzők (2000) vagy Femme à sa toilette, azaz a Fürdő nő (2001). Annak, hogy ilyen egyértelműen utalsz a vizuális hagyományra, az a pozitív hatása, hogy a nézőnek nem kell fölöslegesen azon töprengenie, hogy a fotográfiáid valóban néhány ismert képre hasonlítanak-e vagy sem, hanem nyugodtan foglalkozhat a képekkel kapcsolatban olyan, sokkal izgalmasabb kérdésekkel, mint például, hogy mennyiben különböznek az azonos című festményektől. És ami még érdekes ezeken a képeken, az az, hogy bár, jelentőségüket hangsúlyozandó, az alakok megjelenése egészen szoborszerű, mégis határozottan hétköznapinak és ismerősnek érezzük őket.
Brotherus: Amikor a kiindulópont a valóságos környezet, akkor a valóság varázsa mindig jelenvaló.
Magyar fordítás:
Valokuvia Photographies Photographs 1997-2001
Fotó: Elina Brotherus: Broken Horizon 2, 2002
Fotó: Elina Brotherus: Femme a la Fresque, 2001
Fotó: Elina Brotherus: La Famille D'Arlequin, 2001
