Mai bejegyzésünket a kinetograf.blog.hu oldal szerzője írta. Köszönjük!

Jung Zsenit bevallottan hidegen hagyják a huszadik század nagy művészeti áramlatai, a különböző divathullámok és a folyamatosan változó értékítéletek így nem is hagytak mélyebb nyomot a fotós munkásságán. A művésznő kitartó következetességgel ragaszkodik ahhoz a sajátos képi látásmódhoz, amely még az első, önmagukat kimondottan művésznek valló fényképészeket jellemezte. Jung Zseni életműve ezért annyira egységes és ezért annyira megosztó is egyben. A kortárs művészeti diskurzus felől közelítve ugyanis a fotói értelmezhetetlenül avíttasnak, már-már modorosnak tűnhetnek. A másik oldalról vizsgálva azonban Jung Zseni pontosan azokat az elemeket csempészi vissza a fotóművészetbe, melyeket a közönség egy jelentős része olyannyira hiányol a jelenkori művekből. A Csenddé lett címet viselő tárlat fotói idézőjelek nélkül, nyílegyenesen közvetítik a kézműves alkotás, a romantikus szépségideál és a piktorializmus szellemiségét. 

Fotó: Jung Zseni: A három körte, 1999. szépia

A digitális fotózás, a gyorsuló tömegtermelés és a virtualizálódó képek világában Jung Zseni munkái azonnal befogadhatók és érthetőek, ezért megnyugtató, szilárd pontként hirdetik azt az esztétikai rendszert, melyet a múlt század nagy művészeti forradalmai végleg ki szerettek volna söpörni a közgondolkodásból. Az avantgarde-ban, a rá következő számtalan irányzatban és a kortársban önmagát elveszettnek érző néző a művésznő fényképein nagy örömmel találhat rá azokra a halottnak hitt értékekre, amelyek mentén újra biztos lehet a befogadói ítélete. Az itt kiállított fotók egytől-egyig magukon viselik az alkotói folyamat kézzel fogható nyomait, és mindenféle kikacsintás, rejtett reflexió és megfejtésre váró művészi játék nélkül egy, már jól ismert szépség-fogalmat járnak körül. Jung Zseni művei kívül szeretnének maradni a posztmodern hipertexten, és így felül kívánnak emelkedni a jelenkor vélt vagy valós zűrzavarán is. Az itt látható aktok, csendéletek és épületfotók mind egy tapintható és időtlennek tartott idea mentén mesélnek azokról az alkotói értékekről, melyeket a művésznő soha nem kérdőjelezne meg. Ez a fajta alkotói hozzáállás pedig valóban egészen más, mint ami manapság megszokhattunk.

Fotó: Jung Zseni: Száműzetés, 2000. kézzel színezett

Jung Zseni fotóival kapcsolatban a legérdekesebb azonban mégiscsak az, hogy a művésznő akaratán kívül, mintegy a véletlen szeszélye folytán összecsengenek akár a ma divatos esztétikai minőségekkel is. Hiába próbál ugyanis kortalan fotókat készíteni, a megidézett vizuális világ távolról mégiscsak rímel arra a tipikusan budapesti, lomos, roncsolt, polgári-eklektikus miliőre, amelyből az épp virágkorát élő, sajátos belvárosi romkocsmás atmoszféra egyik vonulata is nagyban táplálkozik. A Jung Zseni képeibe konzerválódott nosztalgia, a sterilitást és az uniformizálódást elutasító kézműves egyediség, az eldobott tárgyakban és elhagyott helyszínekben felfedezett sajátos minőség hozza végül közös nevezőre a konzervatív alkotót és a trendi, underground ízlést. Úgy látszik, a két világlátás csak látszólag áll távol egymástól: valójában mindkettő ma is releváns értékek után kutat. Elgondolkodtató, ki éppen merre találja meg őket. 

Jung Zseni kiállítását 2011. decemberében láthattátok a a Mai Manó Házban.