Mindehhez még egy fontos tényező is járult, mely csak a XIX. században, éppen a fényképezés elterjedésével teljesülhetett. A késői barokktól kezdődően, de különösen a XIX. század elejére már megingott az emberek hite, melyet az ábrázolásoknak a hagyományok által szentesített, főként a vallásos és mitológiai mondanivalójába vetettek. A műalkotás esztétikai megformálása, az ábrázolás hogyanja került előtérbe. Ezt a folyamatot többek között a fotográfia is meggyorsítja majd. Például úgy, hogy bizonyos témaköröket mintegy átvesz a festészettől. A valóságábrázoló művészet társadalmi bázisa a polgárság volt. Itáliában a megerősödő polgárság ideológiája, a humanizmus győzte le a középkori világképet. Későbbi feudalizálódása miatt a művészet valóságkutató szemlélete felett a barokk ellenreformáció szemlélete győzedelmeskedett, önálló polgári művészet csak Németalföldön tudott kialakulni. A francia forradalom polgársága a feudalizmus barokk-rokokó művészetével szemben a klasszicizmus egyszerűbb, józan formarendjét, forradalmi, köztársasági, római ideáljait juttatta uralomra. Napóleon bukása után a feltörekvő polgárság törekvése, az egyéniség szabad kiteljesítése meghiúsulni látszott. Ez nemcsak romantikus nyugtalanságot hozott, hanem a francia művészetben a forradalmi romantika létrejöttét is eredményezte. A romantikában a jelennel, a környezet valóságával szemben tanúsított elégedetlenkedés a polgári értelmiség állásfoglalása volt. Egy ideig a klasszicizmus és a romantika egymással párhuzamosan található meg a francia művészetben. Néha még egy és ugyanaz a művész is ingadozott a két irányzat között. Ma már nem tűnik olyan végletesnek az ellentét, amely a romantikát a klasszicizmustól elválasztotta. A klasszikus ízű stilizálás vagy a festői előadással fokozott romantikus szertelenség egyaránt jól megérthető a hagyományos művészi magatartásból. E szerint a tárgyat valamely más atmoszférájú világba kellett felemelni. A XIX. sz. harmincas-negyvenes éveire a klasszicizmus még sokáig továbbélő formanyelvét az akadémikus festők teljesen megmerevítették, aprópénzre váltották eredményeit. A romantika Delacroix munkásságában ekkor jutott csúcspontjára, de követői kezén már modorossá vált. Ekkorra már megerősödött a polgárság, és igényt tartott nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális vezető szerepre is. Az új nemzedék már bizonyos fokig elvont és arisztokratikus jelleget érzett a klasszicista és romantikus megjelenítésben. 

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez