A festészet és fényképezés kölcsönhatását vizsgáló írásokban régóta és gyakran találkozhatunk a fotót elmarasztaló véleményekkel, amelyek a festészet valósághű törekvéseit a fényképezés közvetett vagy közvetlen hatásának rovására írják. A fotó valósághoz való kötődését és a részletek rögzítésének képességét naturalizmussal azonosítják a felületesen ítélők. Ha a valóságábrázolás minél adekvátabb fejlődési folyamatát végigkísérjük a festészetben, kiderül, hogy nem a fotó okozta a festészet naturalista stílusát. Joggal megfordíthatjuk a tételt - a festészetben a múlt század első évtizedeire kialakult ábrázolási mód segítette elő a fényképezés gyors elterjedését. A fényképezésre is vonatkozik a már-már közhellyé vált igazság, hogy a nagy felfedezések nem a véletlen születtei, hanem társadalmi igény hívja őket életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a XVII. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a XVIII. sz. elején fedezte fel Schultze német vegyész. Amíg azonban nem alakul ki társadalmi igény a camera obscura által rajzolt kép, a valóságot legteljesebben megközelítő ábrázolás rögzítésére - a fényképezés feltalálása váratott magára. Viszont amint ez az igény társadalmi méretekben jelentkezett, egyidejűleg, és egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a képrögzítés technikai problémáját. 

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
 

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez