Az 1860-80-as évek két legnagyobb hatású fényképésze Angliában a festőből lett "művészfényképező", Oscar Gustave Rejlander (1813-1875) és Henry Peach Robinson (1830-1901) volt. Mindketten a montázs segítségével erőszakolták rá a fotóra az akadémikus festészet patetikus vagy anekdotikus témáit és merev kompozíciós szabályait. Mindezek a fotóban egyaránt disszonánsan hatottak. A fotó történetének talán legbecsvágyóbb allegorikus kompozíciója Rejlander műve, a viktoriánus kornak megfelelő moralizáló mondanivaló, a „szorgalom" és „pazarlás" ellentétét szimbolizáló „A két életút" volt. Raffaello „Athéni iskolá"-jának hatására komponálta hatalmas méretű ún. „composite" fotóvá a több mint harminc felvétel összeollózásával készült képet. Joggal kifogásolták egyesek, hogy a fényképezés realitásával a színpadi élőképek modorában ábrázolja az allegóriát. Helytelenítették az összekopírozás technikáját is, hiszen Rejlander egyetlen felvétel illúzióját akarta kelteni. De „nevelő hatású erkölcsi tartalma” miatt a királynő megvásárolta a képet, és képzőművészkörökben is úgy vélekedtek, hogy „ez a legmagasabb színvonal, amit a fényképészet alkotott."
Oscar Gustave Rejlander: Two Ways of Life, 1857.
A továbbiakban Rejlander egyszerűbb composite-fotókat, kevés alakos zsánerképeket készített két negatív összemásolásával vagy a lemez kétszeri megvilágításával. Igen különböző értékű képek találhatók köztük: akadnak érdekes kísérletek, finom hangulatú zsánerjelenetek, mint pl. a „Két borozó férfi" (bár technikailag is indokolatlan, hogy miért két negatívról kopírozta az egyszerű beállítást), mások meglehetősen mesterkélt, beállított vagy szentimentális hatásúak, mint az „Utcán játszó gyerekek" vagy a „Cica etetése", s akadnak köztük riasztó giccsek is, mint például egy csukott szemű férfifej és egy porcelántányér összekopírozásával készített „Keresztelő Szt. János feje."Néhány képe azonban teljesen független az addigi festészettől és fotótól. Szokatlan, meghökkentő asszociációkat kereső fantáziája érdekes kísérleteket eredményezett, mint a kétszeri megvilágítással készült „Nehéz idők" vagy „Az álom" című montázs, melyek alapján a szürrealisták egyik előfutáruknak tekintették. Utóbbin egy alvó férfi mellett egy hajdani divatos krinolinszoknya váza látható, melyen apró férfialakok kapaszkodnak felfelé, a tetőre ért figurák viszont lefelé bukdácsolnak. A kép magyarázói szimbólumot látnak benne: az asszonyok szoknyáján fennakadó férfiak tragikomikus sorsát. Az emberi érzelmek képi kifejezésében is többnyire a bizarr, a meglepő érdekelte.
Oscar Gustave Rejlander: The Dream, 1860.
Az érzelemvilág rögzítésének területén igen érdekes kísérlete az a 28 felvételből álló sorozat, melyet Darwin: „Az indulatok kifejezése emberben és állatban" című könyvének illusztrálására készített.Rejlandernél kevesebb fantáziával és kevésbé meghökkentő témakörben, 4-5 negatív felhasználásával készítette szentimentális tárgyú composite-fotóit Robinson. Legtöbb zsánerképét egy felvétellel megoldhatta volna, ő azonban - akár egy festő a vázlatkészítésnél - az összes alakkal és a környezettel előre megrajzolta a jelenetet. Ezután következett a fényképezés: a rajz szerinti beállításban egyenként fényképezte le az alakokat, majd kivágta és a külön fényképezett, vagy festett háttérre ragasztotta a kivágott figurákat, majd lereprodukálta a kompozíciót s retussal tüntette el a kontúrokat. Rejlanderrel ellentétben ügyelt arra, hogy a részletképek azonos nézőpontból és azonos megvilágítással készüljenek. Az összeillesztés olyan pontos, hogy néha nehéz eldönteni, montázs-e a kép, vagy egyetlen negatívról készült kópia. Robinson és Rejlander módszerével ellentétben többek között Szolovjev hangulatgazdag fényképei bizonyítják, hogy technikailag montázs nélkül is lehetséges volt életszerű zsánerképeket készíteni.
Érzelmes hangulatú életképeit rendszerint sötét szobabelsőbe helyezte Robinson, mint „Hervadás" című kompozícióján a búslakodó családja körében haldokló fiatal lányt.
Henry Peach Robinson: Fading Away, 1858. © National Media Museum,
Bradford/Science & Society Picture Library
Kedvelte a fellengzős címadást; hogy így adjon képeinek általánosító, szimbolikus tartalmat. Szoptató anya és székbe roskadt aggastyán kettősét ábrázoló képének például „Hajnal és alkony" címet adta. Enteriőrjeiben általában jellegzetesen kispolgári környezetet alakított ki. „Napi munka után" című montázsán a Bibliát olvasó férfi és zoknit stoppoló öregasszony tipikus angol idillje körül a XVIII. századi holland festőkre emlékeztető csendéletszerű gazdagságban rajzolódnak ki a különböző háztartási eszközök, korsók, kosarak, kannák, falra aggatott szerszámok. Nemcsak munkáival - korának legtöbbet kitüntetett, vezető művészfényképezője volt -, hanem a fényképezésről írt, sok kiadást megért és sok nyelvre lefordított könyveivel is igen nagy hatást gyakorolt évtizedeken át fényképész kortársaira. Kicsinyes, akadémikus szabályokat állított fel a kompozíció egyensúlyáról, megkövetelte a fényképészektől, hogy „a közönségeset és csúnyát kerüljék, a festőietlenséget helyesbítsék, a fényképezést és rajzot keverjék, a műteremben alkotott atmoszférát többre értékeljék, mint a külső világot...a képet alkotni kell és a dolgokat nem szabad úgy fényképezni, ahogy vannak."
„Picture making by Photography" (Fényképezéssel készült képek) című tankönyvének festészeti komponálást előíró szemlélete még a legnagyobbakat is befolyásolni tudta. D.O.Hill, aki munkatársának, Adamsonnak korai halála után felhagyott a fényképezéssel, s később rövid időre egy másik fényképésszel társult, nem nagyszerű portréművészetét folytatta, hanem Robinson munkáinak hatására allegorikus és anekdotikus témákkal próbálkozott. A praeraffaelita festők és Robinson inspirációja mutatható ki J. M. Cameron szentimentális, hamis poézisű, gyakran a giccs határát súroló zsánerképein, allegorikus, sőt, vallásos témájú kompozícióin, Biblia-, Shakespeare- és Tennyson-illusztrációin, melyek csodálatos portréit felváltották.
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez
