A festői stílus a fotóművészek körében rendkívül gyorsan elterjedt és egyeduralkodóvá vált nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is. Ennek az a magyarázata, hogy a fiatal festői fotósok új törekvéseik diadalra juttatása, terjesztése érdekében szervezetekbe tömörültek, szecessziós csoportokat, amatőr klubokat alapítottak, melyek nemzetközileg is kapcsolatot tartottak fenn egymással. Az elsőként 1892-ben megalakított londoni Linked Ring Brotherhood után egymás után alakultak Bécsben, Párizsban, Torinóban, Berlinben, Brüsszelben, Hamburgban, New Yorkban - s 1899-ben Budapesten is a Photo Club - a művészi amatőr fotóklubok a Linked Ring szellemi vezetése alatt. 1904-ben az International Society of Pictoral Photographers egyesítette a különböző nemzeti köröket. A művészi szövetségek rendszeresen rendeztek nemzetközi kiállításokat, s mivel ekkorra már a fotók jó minőségű nyomdai reprodukálása is lehetővé vált, folyóiratokban, reprezentatív évkönyvekben, albumokban terjesztették a festői stílust. Az esztétikai mozgalom nemzetközi egysége egyöntetűséget eredményezett a fotó formanyelvében.
A festőiség egyeduralma ellenére jó néhány fényképész távol tartotta magát a festészet utánzásától, nem kívánta „felszabadítani magát a fényképezés alól". Maguk a festői fotósok sem mind alkalmazták a szélsőséges festészetutánzó technikákat, a nemes eljárásokat és a kép tónusaiba való belefestést, hanem inkább fényképi nyelvezetű platinanyomatokat vagy fotogravűröket készítettek. Egyesek csak bizonyos témakörökben fordultak a nemes nyomatokhoz. Különösen azok munkásságára jellemző a stílusbeli kettősség, akik a kiállításokra készült táj- és zsánerképek mellett műtermi munkát is végeztek, hisz a megrendelő felismerhető arcképet igényelt. Mások inkább csak a képszerűség, a komponálás festői értelmezésében tették magukévá az irányzat felfogását, és annak manuális és laboratóriumi eszközeit alig alkalmazták. A fényképi ábrázolásra alkalmatlan témakörökkel pedig élvonalbeli fényképészeknél nem találkozunk.
A negatívumok mellett hangsúlyozni kell, hogy e gyökerében téves esztétikai felfogás ellenére nemcsak a festőiségtől független, elszigetelt alkotók képei közt találunk progresszív művészi eredményeket. Sőt, a festőiek legjobbjainak munkásságában is felbukkannak a fényképi kifejezésmódot bizonyos szempontból serkentő (hol témaválasztásban, hol komponálásban, hol világításban stb.) előremutató kezdeményezések. Hiszen egy művészeti ág formanyelvének megújítását célzó kísérletezés törvényszerűen meghozza, a tévutak ellenére, a továbbfejlődést biztosító eredményeket is.
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
